A közoktatásban dolgozó pedagógusok nem elhanyagolható részének hetek óta tartó polgári engedetlenségére válaszul Gulyás Gergely kancelláriaminiszter a csütörtöki kormányinfón ezt az ígéretet tette:
ha létrejön a megállapodás a maradék EU-s pénzek megszerzéséről, akkor a tanári fizetések már 2025-re elérhetik a diplomás átlagbér 80 százalékát; jövőre 21 százalékkal, 2024-ben a mostani bázishoz viszonyítva közel 25 százalékkal, 2025-ben pedig szintén a mostani bázishoz képest 29-30 százalékkal emelik a béreket.
Az most kevésbé lényeges, hogy egyáltalán nem biztos, hogy létrejön a megállapodás, bár Orbán Viktor levelet írt minden tagállami kormányfőnek, amiért hozzájárultak a határidő meghosszabbításához, Navracsics Tibor pedig azt mondta, december 20-ig megállapodhatnak.
Az már sokkal jobb kérdés, hogy a magyar kormány miért próbálja meg Brüsszelre kenni még azt a feladatát is, aminél az önmeghatározása szerint családbarát kormánynak kevés fontosabb dolga lenne. „Felelősséget viselünk utódainkért, ezért anyagi, szellemi és természeti erőforrásaink gondos használatával védelmezzük az utánunk jövő nemzedékek életfeltételeit” – áll az Alaptörvény preambulumában.
Kövesd velünk a kampány hajráját, fizess elő most 50% kedvezménnyel!
Már előfizetőnk vagy?
Ehhez képest korábban azt hangoztatták, hogy befektetés a társadalom jövőjébe.
Eddig főleg az élelmiszerek ára emelkedett a legjobban, de a szeptemberi inflációt jelentősen megdobta a rezsiemelés. A tetőzés még messze van.
Az egész rendszer arra épített eddig, hogy a legegyszerűbb, legönzőbb emberek legyenek felháborodva. És akik évek óta síkidegek, nem pont most fognak megnyugodni.
Az állam hitelt adott a kormányszóvivő férjének, hogy megvegye, aztán miniszter lett, ezért továbbadta másnak, akitől most megvette az állam.
Messze nem csak a fizetésekkel van baj, és amúgy is mit kezdjenek a feltételes módban beígért emeléssel? - kérdezték a tanárok Székesfehérváron.
Percről percre a kormányinfóról.
A közoktatást megkapó régi-új belügyminiszer szerint az iskolákban is a rend a lelke mindennek, a polgári engedetlenséget nem tudja elismerni. Ígéreteket nem akart tenni, de azt mondta, mindent megtesz majd az érdekérvényesítés területén.
A kuratórium élén pedig Csák János váltja Palkovics Lászlót.
Azt, hogy a magyar állam miért csak kisebbségi tulajdonos lesz, Nagy Márton úgy indokolta, hogy "szeretem az állam működését, de jobb, ha a piacra bízzuk a működést és a döntéseket."
Hazugságokkal megnyert választás, hangos kampányígéretek után bevezetett megszorítások - idáig ismerős a történet. De vannak fontos különbségek is a 2006-os helyzethez képest.
Kormányrendeletekkel és törvénytervezettel gyorsították a kínai egyetem budapesti építésének ügyét tavasszal még. Ám a szombati tüntetés óta már azt mondják, hogy majd másfél év múlva legyen népszavazás róla, mintha még teljesen nyitott kérdés volna az óriási beruházás.
Történelmi időkben lettünk Európa magányos csillaga, és emögött egyetlen ember politikai intuíciója áll.
Jóval nagyobb a veszteség az egy évvel korábbinál.
Az indianai Notre Dame Egyetemmel aláírt szerződést éppen ma szentesíti az Országgyűlés.
Pataky Attila cége 140 milliót, a CÖF 70 milliót, az Ismerős Arcok basszere 25 milliót kapott, de jutott pénz egy hatalmas sportvitorlásra is.
Budapesthez képest Somogy megyében 36 százalékkal alacsonyabbak a nettó bérek, de ennyivel nem olcsóbb az élet.
Kevés szakos tanár, alacsony fizetések, előretörő egyházi iskolák.
Elkezdődött a nemzeti alattvalóképzés. Nem állítható, hogy az államtitkár ne szólt volna előre.
Haladékot kaphatnak.
Ha már rendes népszavazás nem lehet, mert itthon csak „arról lehet népszavazást tartani, amit a Fidesz megenged."
A Fidesz üzeneteit ismételhető szervezet a választásokig 1,1 milliárdot hirdetett el a Facebookon.
Akár.