Kifáradó narratívák, eltűnő épületek

reggel 4
  • Link másolása
  • Facebook
  • X (Twitter)
  • Tumblr
  • LinkedIn

Jó reggelt, itt a 444 napindító hírlevele, a mögöttünk lévő hétvége legfontosabb-érdekesebb híreivel. Például ezzel a néggyel:

Többféle hírlevelünk van, itt lehet köztük válogatni.

Az élet itthon

Magyar Péter Debrecenben

Jelentősen, akár ezermilliárdokkal is megdrágulhat a Paks 2 beruházás, írtuk hétfő reggel, ha a parlament elé került törvényjavaslatra rábólint a rábólintásért tartott fideszes parlamenti többség.

A hétvégén Magyar Péter országjárásán Debrecenben járt, ahol földreformot ígért, miközben a belügy államtitkára „nem tart igényt” Magyar látogatásaira a gyermekotthonokban, amivel Magyar nem ért egyet, és megírtuk, hogy a fideszes Nézőpont „kikutatta”, hogy vissza kéne vonulnia a közélettől.

Gyermekotthonokkal kapcsolatos hír volt, hogy Pintér Sándor kifejtette, nem azt kell nézni, milyen állapotok uralkodnak egy otthonban, hanem hogy milyen nevelés folyik, és írtunk arról is, hogy az Országos Doktori Tanács oldalán nem elérhető Orbán Balázs tézise, már nem Gábor László az Origo felelős szerkesztője, Strasbourg elé vitték a II. kerületben megtámadott megtámadott antifasiszták ügyét, kihívót kapott Gyurcsány a DK-ban, menthetetlenül szétbarmolták a Tündérhegyi Pszichiátria védett épületét, Sulyok Tamás pedig posztolt egy videót arról, hogy az utcán megkérdezik az embereket, tudják-e, kicsoda a köztársasági elnök.

A hétvégén megint nagyot lépett előre a közbeszéd azzal, hogy Hadházy kurvaanyázására Lázár kifejtette, hogy ő szarból épít várat. A téma természetesen a vasút állapota volt, amihez kapcsolódott a hír, hogy elmaradt a színházi előadás Szombathelyen, mert az egyik színész a vonaton vesztegelt, és érdemes elolvasni a Qubit riportját is arról, hogy milyen állapotok várják a Lengyelországban vonatozókat.

Новая экономическая политика

Illusztráció: Botos Tamás/444

Új gazdaságpolitika egykor és most: ha már a fideszes kampányban pont ugyanazt a nevet sikerült kitalálni a gazdaság felvirágoztatásához, mint egykor Leninéknek, gondoltuk megnézzük, milyen hasonlóságok fedezhetőek fel a kettő között.

A világ

Fotó: ARKADII BUDNITSKII/Anadolu via AFP

Szombaton megjelent interjúnkban Jarábik Balázs Ukrajna-szakértő többek között arról beszélt nekünk, hogy a világháború kockázatának kézzelfogható mivolta olyan ösztönző lehet, ami áttörheti az „Ukrajna mindenekfelett” hozzáállást. A háborúval kapcsolatban írtunk arról is a hétvégén, hogy az oroszok olyan rakétával támadtak Ukrajnára, amely ravasz módon jött létre, és most is ravasz célokat szolgál, hogy a francia külügyminiszter francia katonák bevetését sem zárta ki, miközben az oroszok Jemenből és elengedett hitelekkel próbálnak új embereket csábítani a hadseregbe, továbbá hogy nem sok jót ígér Ukrajnának Trump lehetséges különmegbízottja, és hogy az oroszok szerint az amerikaiak Tajvant felhasználva akarnak válságot előidézni Ázsiában.

Az Egyesült Államokban Donald Trump, miközben felhívta Orbán Viktort, befejezte kormánya jelöltjeinek kiválasztását, eldőlt például, hogy Soros György egykori pártfogoltja lehet a pénzügyminisztere, és Gorka Sebestyén visszatérést is bejelentették.

És írtunk arról is, hogy

Jugoszlávia

Fotó: VLADIMIR ZIVOJINOVIC/AFP

Hiába tüntettek a megőrzéséért, november közepén kíméletlenül nekiálltak a belgrádi Jugoszlávia szálló bontásának. Pedig az épület történelme maga a szocialista Jugoszlávia történelme Titóval, Arkannal, Miloševićcsel, NATO-bombázással, politikai gyilkossággal.

Nem tudhatod

Fotó: Fortepan

Az 1938-as fotón értelmiségi társaság látható, amely a Gül Baba utcában gyűlt össze, és hajnalig mulatott. Az egyik résztvevő, későbbi kultuszminiszter a háborúra készülő német kancellárt parodizálta, miközben zsidó barátai, köztük Radnóti Miklós, önfeledten kacagtak. Egy kép, ami alakította a Nem tudhatodot. És elkészült a videónk a kötet bemutatójáról, ahol Ott Anna beszélgetett a szerző Ács Dániellel, többek között arról, hogy A gyilkosok emlékműve, a Valótlanul és a Nem tudhatod is a hatalmi érdekből elkövetett, közösen dédelgetett hazugságainkról szól.

Tévé

Fotó: TV2

A TV2 erősen trashhangulatú házasodós realityje továbbra is jól leképezi a társadalmunkat: vannak benne bűnözők, szélhámosok, kuruzslók, nyerészkedők és áldozatok is.

Újraindult a Legyen ön is milliomos! is, de mint megírtuk, nem nagyon követte az inflációt a TV2-n újjáélesztett műveltségi vetélkedő, ami most celebekkel és félcelebekkel tért vissza.

És volt Jeti Mozi is: Kis Anna dokumentumfilmje intim közelségből mutatja be problémás gyerekek élettörténetét, akik egy kísérleti tréningben vesznek részt egy dél-alföldi iskolában. A tréningben részt vevő tanárok célja, hogy felfejtsék, mi miatt motiválatlanok ennyire a tanulásra ezek a kamaszok.

A Deutsche Welle riportja pedig Becz Ritáról, Magyarország legjobb női hőlégballonosáról szólt. Kétgyermekes családanyaként méreti meg magát egy férfias sportágban, ahol a drága technikai felszereltségen legalább annyi múlik, mint a tehetségen.

Podcast

Volt szombaton Borízű is, egyelőre a hosszabb, előfizetőknek szóló verzió elérhető, kedden jön majd az ingyenes is.

Kapcsolódó cikkek

„Egy Kuba 2.0 krízis akár az európai közvéleményt is Trump törekvései mögé állíthatja”

Az orosz–ukrán háború több mint ezer napja tartó sokkját csak a harmadik világháború egyre fenyegetőbb nukleáris rémképe überelheti, mondja Jarábik Balázs. Az Ukrajna-szakértő szerint az amerikai elnök beiktatásáig további eszkalációs lépések várhatóak, ugyanis minden szereplőnek ez az érdeke.

Gazda Albert
háború

Súlyos milliárdokkal ugorhat meg Paks II. költsége, ha belenyúlnak a fix áras megállapodásba

A 12,5 milliárd eurós megállapodás a parlament elé benyújtott törvénymódosító javaslata révén változhat drasztikusan, akár ezermilliárdokkal.

Székely Sarolta
gazdaság

Végleg megsemmisül a régi Jugoszlávia egyik utolsó darabja

A Jugoszlávia szálló történelme maga a szocialista Jugoszlávia történelme Titóval, Arkannal, Miloševićcsel, NATO-bombázással, politikai gyilkossággal.

Tóth-Szenesi Attila
külföld

Óda egy karlendítős Fortepan-fényképhez

Az 1938-as fotón értelmiségi társaság látható, amely a Gül Baba utcában gyűlt össze, és hajnalig mulatott. Az egyik résztvevő, későbbi kultuszminiszter a háborúra készülő német kancellárt parodizálta, miközben zsidónak minősített barátai, köztük Radnóti Miklós, önfeledten kacagtak. Egy kép, ami alakította a Nem tudhatodot.

Ács Dániel
kultúra

Magyar Péter földreformot ígért Debrecenben

Államilag felvásárolná a zártkerteket, hogy 15-20 hektáros parcellákat alakítsanak ki belőlük.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

A belügy államtitkára „nem tart igényt” Magyar Péter látogatásaira a gyermekotthonokban

Fülöp Attila szerint a szociális intézményrendszer működtetése tagállami hatáskör, ezért az EP-képviselő Magyarnak nincs ott keresnivalója.

Kaufmann Balázs
POLITIKA

Magyar Péter: Ön nem tilthat ki a gyermekotthonokból egy európai parlamenti képviselőt

Az ellenzéki pártvezér és EP-képviselő posztban tette helyre Fülöp Attilát, a BM államtitkárát.

Szily László
POLITIKA

A fideszes intézet megmérte, hogy Magyar Péternek vissza kéne vonulnia

A Nézőpont Intézet a hangfelvételek kiszivárogtatása után indított kutatásában jutott erre az eredményre.

Horváth Bence
POLITIKA

Pintér Sándor szerint nem azt kell nézni, milyen állapotok uralkodnak egy gyerekotthonban, hanem hogy milyen nevelés folyik

Magyar Péter stílusára is megjegyzést tett.

Windisch Judit
POLITIKA

Az Országos Doktori Tanács oldalán nem elérhető Orbán Balázs tézise

Az ELTE oldalán még elérhető dokumentum Rácz András Oroszország-szakértő észrevétele szerint legalább részben nem Orbán Balázs gépén készült.

Windisch Judit
POLITIKA

Egy korszak vége: már nem Gábor László az Origo felelős szerkesztője

Elévülhetetlen érdemei vannak abban, hogy az egyik legolvasottabb hírportál az egyik legdurvább propagandafegyverré vált.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Strasbourg elé vitték a II. kerületben megtámadott antifasiszták ügyét

Még 2019 februárjában támadták meg őket a kitörés napjára szervezett megemlékezésen részt vevő, máig büntetlen szélsőjobboldaliak. Ügyvédjük most az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordult.

Janecskó Kata
belföld

Kihívták Gyurcsány Ferencet: „Lehet menni Ferivel építgetni a Minecraftba, meg lehet jönni feltámasztani a baldolalt”

A DK józsefvárosi elnöke, a 30 éves Abd El Rahim Ali szerint az elmúlt időszak hirtelen szelei megzavarták a kapitányt.

Windisch Judit
POLITIKA

Menthetetlenül szétbarmolták a Tündérhegyi Pszichiátria védett épületét

Nem sikerült időben leállítani a bontást. Így a tulajdonosnak az eredeti épületet kell újraépítenie.

Czinkóczi Sándor
építészet

Sulyok Tamás posztolt egy videót arról, hogy az utcán megkérdezik az embereket, tudják-e, kicsoda a köztársasági elnök

És ha valaki tudja, annak mém-reakcióvideóval örvend az államfő.

Herczeg Márk
idióta rekordok

Hadházy kurvaanyázására Lázár kifejtette, hogy ő szarból épít várat

Ez valóban egy hír, egy országgyűlési képviselő és egy miniszter szerepel benne, a MÁV-ról szól.

Kaufmann Balázs
POLITIKA

Elmaradt a színházi előadás, mert az egyik színész a vonaton vesztegelt

A leszakadt felsővezeték miatt esélye sem volt odaérni Szombathelyre.

Windisch Judit
belföld

Mit tud a lengyel vasút a MÁV-hoz képest?

Két vonalon utaztunk oda-vissza, összesen nem volt 15 perc késés, és sehol nem láttunk lerobbant állomást, pályaudvart – az ingyen kapott ásványvízről már ne is beszéljünk. Valahogy úgy kellene működnie a magyar IC-hálózatnak is, ahogy azt a lengyel utasok nap mint nap tapasztalhatják.

Nagy Gergely, Radó Nóra
társadalom

Magyarország Kormánya bemutatja: Новая экономическая политика

Nincs új a nap alatt: új gazdaságpolitikát hirdetett a magyar miniszterelnök. Volt már, aki megtette ezt előtte is. De milyen eredménnyel?

Diószegi-Horváth Nóra
Történelem

Putyin mogyoróbokra mintha épp erre a kiélezett helyzetre lenne kitalálva

Az oroszok olyan rakétával támadtak Ukrajnára, amely ravasz módon jött létre, és most is ravasz célokat szolgál.

Kaufmann Balázs
külföld

A francia csapatok ukrajnai bevetésének lehetőségét sem veti el a francia külügyminiszter

„Olyan intenzíven és olyan hosszan fogjuk támogatni Ukrajnát, ameddig csak szükséges. Miért? Mert a mi biztonságunk forog kockán” – mondta Jean-Noël Barrot.

Kaufmann Balázs
külföld

Jemenből toboroztak zsoldosokat az orosz hadseregbe

Egy részük csak külföldi munkára ment volna Oroszországba, még katonai tapasztalatuk sem volt.

Czinkóczi Sándor
háború

Oroszországban elengedik a hitelét annak, aki elmegy háborúzni Ukrajnába

De csak 10 millió rubelig lehet így törleszteni.

Czinkóczi Sándor
háború

Nem sok jót ígér Ukrajnának Trump lehetséges különmegbízottja

A Reuters forrásai szerint Trump külön diplomatát delegálna az orosz–ukrán konfliktus rendezésére Richard Grenell személyében.

Kaufmann Balázs
külföld

Az oroszok szerint az amerikaiak Tajvant felhasználva akarnak válságot előidézni Ázsiában

Moszkva a kínai álláspontot mondta fel, Tajvanon erről nem pont így gondolkodnak.

Horváth Bence
külföld

Donald Trump megint felhívta Orbán Viktort

Orbán épp a román kormányfővel ebédelt.

Windisch Judit
POLITIKA

Megvan a mezőgazdasági miniszterjelölt, ezzel összeállt Trump kabinetje

Brooke Rollins karrierje nagy részét politikai háttérmunkával töltötte, első egyetemi végzettsége mezőgazdasági. Mielőtt bevetette volna magát a politikába, ügyvédként dolgozott.

Szily László
külföld

Soros György egykori pártfogoltja lesz Trump pénzügyminisztere

A dél-karolinai születésű, 62 éves Scott Bessent akkor állt Trump mellé, amikor a Wall Streeten még senki más.

Kaufmann Balázs
külföld

Gorka Sebestyén visszatér Trump mellé

A terrorizmus elleni küzdelemért felelős főigazgató lesz. Egy másik posztra is esélyesnek tartották, de abban alulmaradt.

Windisch Judit
külföld

Nagy erejű támadást mért Libanon fővárosára Izrael

Az egészségügyi miniszter szerint a légitámadásban többen meghaltak.

Windisch Judit
külföld

Megölték a Dubajból eltűnt haszid rabbit, Izrael és emirátusi források szerint is Irán által pénzelt üzbégek gyilkolták meg

Izrael antiszemita terrorcselekménynek nevezte a 28 éves moldáv-izraeli Zvi Kogan halálát.

Szily László
külföld

Több ország tiltakozott az ENSZ klímacsúcsán, mert a többiek nem akartak keményebben fellépni a fosszilis tüzelőanyagokkal szemben

Svájc, Maldív-szigetek, Kanada és Ausztrália túl gyengének tartották a feltételeket.

Czinkóczi Sándor
klímaváltozás

Csak úgy tudtak kiszabadítani egy sziklák közé szorult kajakost, hogy levágták a lábát

Húsz órán keresztül próbálták kiszabadítani, de csak így sikerült.

Kaufmann Balázs
külföld

A biológiai szülőknek ítélték az elcserélt lombikbébit, akit a másik nő hordott ki, szült meg és nevelt két évig

Az izraeli szülőanya a terhessége vége felé járt már, amikor egy vizsgálat véletlenül kiderítette, hogy genetikailag semmi köze a magzatához. Egy év múlva találták meg a biológiai szülőket, akik pert indítottak.

Szily László
Egészségügy

„Nem az igazság, hanem a nagy, kollektív hazugságaink érdekelnek”

A gyilkosok emlékműve, a Valótlanul és a Nem tudhatod is a hatalmi érdekből elkövetett, közösen dédelgetett hazugságainkról szól. 444-es könyves bulit tartottunk az Ingában.

444.hu, Bankó Gábor
könyv

Esküvő a villamosremíz mellett

A TV2 erősen trashhangulatú házasodós realityje továbbra is jól leképezi a társadalmunkat: vannak benne bűnözők, szélhámosok, kuruzslók, nyerészkedők és áldozatok is.

Mészáros Juli
tévé

Egy enyhén penészes szuterénlakást már lehet venni a Legyen ön is milliomos! főnyereményéből

Vagy két karkötőt Rogán Cecíliának. Nem nagyon követte az inflációt a TV2-n újjáélesztett műveltségi vetélkedő, ami most celebekkel és félcelebekkel tért vissza. Például Tóth Gabival és párjával, akik inspirálnák az embereket, hogy „legyen megint egy pici tudáséhség a világban”.

Mészáros Juli
tévé
Videó

Csak családról ne: szóra bírhatók-e a nehéz sorsú fiatalok a rettegett témában?

Kis Anna dokumentumfilmje intim közelségből mutatja be problémás gyerekek élettörténetét, akik egy kísérleti tréningben vesznek részt egy dél-alföldi iskolában. A tréningben részt vevő tanárok célja, hogy felfejtsék, mi miatt motiválatlanok ennyire a tanulásra ezek a kamaszok.

444.hu
FILM

„Tériszonyos vagyok, de a ballonban nem érzem”

Becz Rita Magyarország legjobb női hőlégballonosa. Kétgyermekes családanyaként méreti meg magát egy férfias sportágban, ahol a drága technikai felszereltségen legalább annyi múlik, mint a tehetségen. A Deutsche Welle riportja.

444.hu
sport
Podcast

Borízű #198. [hosszú]: Egy év láncfűrésszel és a kádárista teqball

Anyázás Magyar Péterrel. Javier Milei egy éve. Top 3 Oktogon környéki kínai. Jack London, a munkásosztály legerősebb kutyája. Kinél van az anulufakardocskaja@gmail? Profi sofőrök és a bőrülés. A fingoverseny.hu titkai.

Uj Péter, Bede Márton, Winkler Róbert
podcast