Út a 16. századi típusú háborús káosz felé

reggel 4
2022 december 23., 04:54

Jó reggelt! Ez megint a 444 reggeli hírlevele, az utolsó a kellemesen meleg karácsonyi hétvége előtt. (Erre van a többi.) Mindenekelőtt itt van 4 kiemelt anyag a címlapról:

MAGYARORSZÁG

Orbán Ráhel és Papp-Váry Árpád beszélget a Brandfestiválon
photo_camera Orbán Ráhel és Papp-Váry Árpád beszélget a Brandfestiválon Fotó: BrandFestival 2022, Dunavölgyi Media Team

Az Európai Bizottság elfogadta a partnerségi megállapodást. Navracsics Tibor megköszönte azoknak, akik segítették és azoknak is, akik kritizálták a munkáját. Azért az Európai Bizottság még bőven lát problémákat, amiket meg kell oldani, ha hozzá akarunk férni az uniós támogatások egészéhez.

Az MNB szerint 29,7 százalékkal drágulhatnak az élelmiszerek jövőre, összességben 15-19,5 százalék közötti inflációval számolnak, amihez szerintük a cégek profitnövekedése is hozzájárul.

2,2 milliárdos hűtlen kezeléssel vádolnak egy korábbi helyettes államtitkárt, aki a társaival ezen kívül még egy fővárosi kerületi önkormányzatot is megkárosíthatott, összesen 24 millió forinttal.

Élő Facebook-videóban tárgyalt egymással Takács Péter egészségügyi államtitkár és a MOK vezetése, sok pontosítást és helyenként hevesebb vitát hozott a 2,5 órás egyeztetés.

Orbán Ráhel exkluzívnak mondott interjút adott a Mandinernek, villámkérdésekkel és villámválaszokkal igyekeznek tisztázni a miniszterelnök lányának néhány nagyobb vihart kavart ügyét.

A kormány további 19,7 milliárd forintot csoportosít át a gazdaságújraindítási alapból az ország így is legdrágább stadionjára, és valószínűleg még 6,8 milliárdot is szabadtéri edzőpályák megvalósítására.

BUDAPEST

Kisüzem és a zavaró tényezők
photo_camera Kisüzem és a zavaró tényezők Fotó: Kisüzem/Facebook

Baranyi Krisztina egyelőre nem indíthat népszavazást a Fudan-ügyben, mert a Fővárosi Törvényszék elkaszálta a ferencvárosi polgármester kérdését.

Megvonta a reggel 6 óráig szóló nyitvatartási engedélyt a VII. kerület önkormányzata, így jövőre éjfélkor zár a Kisüzem.

UKRAJNA ÉS OROSZORSZÁG

photo_camera Fotó: UKRAINIAN PRESIDENCY/HANDOUT/Anadolu Agency via AFP

Joe Biden biztosította Zelenszkijt, hogy Ukrajna „sosem marad egyedül”, majd az ukrán elnök a lengyel államfővel találkozott.

Az oroszok úgy ismerik az ukrán energetikai rendszert, mint a tenyerüket, pontosan tudják, hogy hova kell lőniük. A helyzet a következő hetekben várhatóan rosszabbodni fog, de az a dilemma hamis, ami szerint az ukránoknak csak két lehetőségük van: vagy megfagynak, vagy megadják magukat. Rácz András elemzése.

A BBC arról írt, hogy sokszorosára nőtt a Wagner zsoldoshadsereg létszáma, de már rég nem számít elitnek, brit kormánytisztviselők szerint Putyinnak egyre nagyobb szüksége van a fizetett katonákra.

A háború kellős közepén haderőreform mellett döntött az orosz politikai-katonai vezetés, áttételesen beismerve, hogy kb. mindent tévesen mértek fel. De a korrekciók sem lesznek elegek ahhoz, hogy élőerőben felvegyék a versenyt az ukránokkal.

Uj Péter több mint 2 órán át beszélgetett Szilágyi Ákos íróval Ukrajnáról és Oroszországról. A lényeg: „Posztbizánci civilizáció haláltánca a posztheroikus korban. Futballhuligán-nácizmus, elbukott modernizációs kísérletek és Putyin katasztrofális elbutulása. Európa tizenhatodik századi típusú háborús káosz felé tart.”

KÜLFÖLD

photo_camera Fotó: FILIPPO MONTEFORTE/AFP

A katolikus egyház szexuális zaklatásairól beszélt Ferenc pápa: a karácsonyi beszédében verbális és lelki erőszakról, nyomásgyakorlásról, hatalommal való visszaélésről is szó volt.

Tajvan harci repülőgépekkel figyelmeztette a behatoló kínai vadászgépeket.

Izraelben az utolsó pillanatban sikerült a kormányalakítás Benjamin Netanjahu vezetésével.

KULTÚRA

Jelenet a Blokádból.
photo_camera Jelenet a Blokádból. Fotó: Szvacsek Attila

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.