Puhuló lengyel álláspontra, keménykedő lengyel szexparti-szélhámosra figyel Magyarország

reggel 4

Kellemes péntek reggelt! Hétvégén akár 12 fok is lehet.

4 legfontosabb cikkünk most:

Küldd bátran tovább a Reggel 4-et ismerőseidnek. Itt tudnak feliratkozni rá, ha tetszik.

PUHULUNK VAGY NEM PUHULUNK?

Csütörtökön már nap közben érkeztek olyan hírek, például az EU költségvetéséért felelős osztrák biztostól, hogy a kontinenst megbénító magyarok+lengyelek vs. mindenki összecsapásban hamarosan áttörés következhet. Este pedig robbant is a bomba: Jarolaw Gowin miniszterelnök-helyettes bejelentette, hogy a lengyelek készek feladni az uniós költségvetés vétóját. Ez azt jelentené, hogy már csak a lengyeleknél lényegesen kisebb súlyú magyarok akadékoskodnak.

Jaroslaw Gowin.
Fotó: Artur Widak/NurPhoto via AFP

Pénteken reggel azonban még nem világos, hogy pontosan mi történt. Ahogy Magyari Péter megírta, egyelőre csak találgatni lehet, hogy a lengyel belpolitikában mellékszereplőnek számító Gowin csak a saját nevében beszélt-e csütörtök este, vagy pedig Morawiecki miniszterelnök és esetleg Orbán Viktor jóváhagyásával üzente-e Európának, hogy meg lehet alkudni.

Meglehetősen furcsa, hogy Gowin a vétó feloldásáért olyat kért, amit az EU vezetői már két hete is megadtak volna. De az is lehet, hogy az utóbbi napokban belengetett, őket egyszerűen megkerülő EU-s megoldásoktól megijedve a magyar és a lengyel kormány rájött, hogy hiába mentek el a falig, nem tudják elérni azt, amit akarnak.

Van egyébként egy másik európai ügy, amiben rosszul áll a magyar kormány szénája. A magyar állam bírósággal akarta kimondatni, hogy elcsalták a szavazást a hetes cikkely szerinti eljárás megindításakor az Európai Parlamentben. De az ítéletet előkészítő szakvélemény szerint nem csalták el.

COVID-20 NÁLUNK

Csütörtök reggelre 182 újabb magyar halálos áldozata lett a járványnak. Ez nem csak minden korábbi magyar számnál rosszabb lényegesen, hanem lakosságarányosan a tavaszi olasz számoknál is sokkal rosszabb. Senkit nem lehet hibáztatni, aki már a fejét is alig kapja fel az újabb tragikus adatokat olvasva, de talán érdemes ezeket a számokat úgy elképzelni, hogy Magyarországon nyolc percenként hal meg egy covidos beteg.

A halottak száma mellett azonban vannak további aggasztó számok is, például az a közel kétezer koronagyanús beteg, akiket rendre kihagynak a kórházi statisztikákból. Róluk csak véletlen tudunk, miután Orbán Viktor egy rádióinterjúban kikotyogta a létezésüket. Egy covidos betegeket ellátó orvos, aki lemaradt az interjúról, Szurovecz Illtéstől tudta meg, hogy a gyanús esetek kimaradnak a nyilvános statisztikából. Először el sem akarta hinni:

„Sosem gondoltam, hogy ha felveszünk 100 koronagyanús beteget, és abból 60-nak rögtön pozitív a gyorstesztje, akkor a maradék 40-et kivonják.”

A 444 másik járványügyi szakújságírója, Haszán Zoltán most azt próbálta megtudni, hol lehet 94 milliárd forint értékű lélegeztetőgép. Talán vámraktárakban, de mivel semmilyen hatóság nem válaszolt a kérdéseire, nehéz biztosat állítani.

Mint ahogy nem válaszolnak a járványhelyzettel kapcsolatos kérdéseinkre a magyar politikusok sem. Gulyás Gergely a csütörtöki kormányinfón annyit elárult, hogy közel ezer beteg van intenzíven, de egyúttal kedvező adatokról beszélt, miközben európai összevetésben most egészen tragikusan állunk.

Orbán Viktor hétfőre ígéri az új járványügyi döntések bejelentését, akkor talán kiderül, hogy ilyen drámai helyzetben is bevállalja-e a kormány a karácsonyi lazítást. És jövő héttől lehet majd előjegyezni a hivatalos kormányzati oldalon a koronavírus elleni oltást is. Reméljük 2021 első félévében meg is kapja, aki kéri.

COVID-20 NÁLUK

Bush, Obama és Clinton egy 2017-es rendezvényen, melyet egy hurrikán károsultjainak megsegítésére szerveztek
Fotó: JIM CHAPIN/AFP

A világ most már valódi vakcinalázban él. Az oltást először engedélyező britek abban bíznak, hogy annak köszönhetően a halálozások és a kórházban fekvők számára csaknem nullára lesz csökkenthető. Az oltási kedv meghozásának érdekében a portugálok bejelentették hogy náluk ingyenes lesz a vakcina, Amerikában pedig három volt elnök, Bush, Clinton és Obama a kamerák előtt adatnák be maguknak az oltást.

Máshol:

MINDŐRÖKKÉ SZÁJER

Közel egy héttel a brüsszeli szexparti után Szájer József ügye egyre kevésbé politikai, és egyre inkább bulvársztori. Természetesen a történetnek még sokáig lesz politikai dimenziója, de ebben a térben már csak olyan apróságok történnek, mint Szájer lemondása a soproni díszpolgári címről is, és annak számolgatása, hogy a volt EP-képviselő hány tízmillió forintot veszít a teljes viszavonulással.

Az ügy bulvársztoriként azonban továbbra is az utóbbi évtizedek legerősebbje. Nem véletlen, hogy már az amerikai Daily Showba is sikerült bekerülnie. Ott tartunk, hogy magánemberek és újságírók egyaránt egy szürke kis ereszcsatornát fényképeznek-videóznak. A főszereplő sajnos nem áll szóba újságírókkal, ezt a hiányosságot viszont a buli szervezője, egy bizonyos David Manzheley pótolja, aki, bárki kérdezi, szívesen fecseg valami ellenőrizhetetlent. Csak csütörtökön elmondta, hogy

Estére pedig az is kiderült, hogy a lengyel származású Manzheley-t hazájában mindenféle kis csalásokért körözik. Lesznek még fordulatok.

FŐNÖK PÉNZE

Egyetlen nap hírei azoknak, akik szeretik tudni, mire megy a pénzük:

KÉT MAGYAR SIKER

Somogyi Hajnalka 2015-ben
Fotó: Botos Tamás/444

Először került fel magyar a világ száz legbefolyásosabb képzőművészeti szereplőjét összegyűjtő Power 100-listára: Somogyi Hajnalka, az OFF-Biennále alapítója és társkurátora 96. lett. Somogyival a nyáron készítettünk interjút, az OFF-Biennálét pedig annak indulásakor mutattuk be alaposabban.

Két lakhatással foglalkozó szervezet az ENSZ Habitat és a World Habitat is díjazta a magyar Utcáról Lakásba! Egyesületet. Az ULE 2014 óta működtet szociális bérlakásrendszert, amelyben megfizethető áron nyújtanak lakhatási lehetőséget rászoruló embereknek, akiket hosszú távú szociális munkával és álláskeresést segítő csoporttal is támogatnak. Indoklásában a zsűri kiemelte, hogy a hajléktalan emberek kriminalizációja miatt Magyarország különösen nehéz terep a lakhatás területén dolgozó szervezetek számára.

FILMFORRADALOM

Fotó: DC Entertainment - Warner Bros./Collection Christophel via AFP

Hollywoodban évtizedek óta nem volt olyan földindulás, mint csütörtökön. A Warner Bros. stúdió bejelentette, hogy új filmjeit 2021-ben egy időben vetítik majd a mozikban és a HBO Max-on. A Warner döntése drámai szakítás az eddigi hollywoodi modellel, ami a mozik bevételére építve tudta eltartani a filmipar gigantikus gépezetét.

Néhány napja már megírtuk, hogy Hollywoodban egyébként is véget érhet a hatalmas költségvetésű blockbusterek kora, mert bizonytalanná vált, hogy több százmilliós filmek még valaha is nyereségesek tudnak lenni. Ez a mostani lépés végképp ebbe az irányba mutat. A Warner természetesen a járványra hivatkozva hozta meg a mostani döntést, amely talán a legszebb példája annak, amit sok szakértő hónapok óta ismételget: a koronavírus már beindult, de lassú folyamatokat gyorsít fel sokszorosára. És morzsoljunk el egy könnycseppet a pattogatottkukorica-iparért is.

Kapcsolódó cikkek

Szájer József lemondott soproni díszpolgári címéről is

A városvezetés tudomásul vette ezt.

Horváth Bence
POLITIKA

Tízmilliókat bukhatott Szájer a lemondásával

Karrierje kényszerű befejezésével euróban járó EP-képviselői fizetéséről, napidíjáról és költségtérítéséről is le kell mondania.

Király András
POLITIKA

A brüsszeli szexparti szervezője szerint a konkurencia nyomhatta fel

David Manzheley szerint homofób rendőrök intéztek támadást a brüsszeli LMBTQ közösség ellen. Szájer először járt nála buliban.

Király András
POLITIKA

Európai vétó: Puhulunk a lengyelekkel? Vagy csak Gowin úr kavar?

Óvatosan optimisták csak Brüsszelben, miután a lengyel miniszterelnök-helyettes arról beszélt, hogy hazája kész feladni a költségvetési vétót egy tanácsi nyilatkozatért cserébe. Ez óriási előrelépés lenne, de közben fontos tudni, hogy Jaroszlaw Gowin egy kicsi pártot vezet, és eddig is egyezkedni akart.

Magyari Péter
eu

Közel kétezer koronagyanús beteget hagynak ki a kórházi statisztikákból, de attól még őket is el kell látni

Orbán Viktor elszólásából derült ki, hogy ők is léteznek. Ellátásukhoz sok orvosra és ápolóra van szükség, ami hatással van az ellátás minőségére. Ezért félrevezető, hogy nem kerülnek be a statisztikába.

Szurovecz Illés
járvány

Soha nem lesz vége: Lengyelországban körözött csaló szervezhette a brüsszeli szexpartit

A lengyel lapoknak több forrás is megerősítette, hogy a csalásért elítélt, évek óta bujkáló férfi tűnt fel a brüsszeli interjúkban. David Manzheley délután még nekünk is tagadta az egyezést.

Horváth Bence
bűnügy

A Warner Bros. stúdió új filmjeit egy időben vetítik majd a mozikban és a HBO Max-on

Megtörni látszik a hollywoodi modell.

Fődi Kitti
FILM

Osztrák biztos: Holnapra megoldhatjuk a költségvetési kérdést

Johannes Hahn a csütörtöki tárgyalásoktól áttörést vár. Közben a Bizottság elnöke is megerősítette, hogy vannak tervek a magyarokat és lengyeleket kihagyó mentőcsomag elindítására is. Weber szerint a magyarok és a lengyelek a tűzzel játszanak.

Magyari Péter
eu

A lengyelek készek feladni az uniós költségvetés vétóját

Belátták, hogy ez a lengyel és a többi uniós gazdaságnak is károkat okozna.

Horváth Bence
eu

2020-ban a szeretet uralta a gifek világát

Hála, ölelés, szerelem, ezek voltak 2020 legnépszerűbb gifjei a világ egyik legnagyobb gifmegosztó oldalán.

Király András
ÉLET

Még csak megközelítőleg sem volt soha ennyi áldozata a járványnak, mint ma

182-en veszítették életüket koronavírusban egyetlen nap alatt.

Haszán Zoltán
járvány

Nyolc percenként hunyt el covidos beteg Magyarországon

Rekordszámú áldozatot jelentettek, de Gulyás Gergely még mindig azt állítja, hogy nem is annyira rossz a helyzet, mint máshol. Hírösszefoglaló a járványról.

Haszán Zoltán
járvány

Hol lehet 94 milliárd forint értékű lélegeztetőgép?

317 milliárd forintért vett az állam lélegeztetőket külföldről, de csak 223 milliárdnyit vámoltak el októberig.

Haszán Zoltán
járvány

Közel ezer fertőzött van intenzíven, több, mint Csehországban, Belgiumban vagy Ausztriában

A kormány ezt nem közli magától, pedig alapvető adat lenne. De külön kérdésre már elárulták a múlt csütörtöki és a mai számot.

Szurovecz Illés
járvány

Gulyás kedvező adatokról beszél, miközben európai összevetésben is tragikusan alakul a magyar halálozás

A miniszter ismét a tavaszi adatokkal hígította a mostani halálozást. Ha tényleg az aktuális helyzetet nézzük, kiderül, hogy nagyon rosszul állunk.

Szurovecz Illés
járvány

Orbán: hétfőn várhatók új járványügyi döntések

Az ünnepek alatti korlátozásokról is most döntenek majd.

Fődi Kitti
járvány

Jövő héttől lehet előjegyezni a koronavírus elleni oltást

A december 11. utáni korlátozásokról még nem döntöttek.

Szurovecz Illés
járvány

A britek szerint csaknem nullára csökkenthető a halálozások és a kórházban fekvők száma a vakcinának köszönhetően

Optimista jóslat a brit tisztifőrovos-helyettestől.

Fődi Kitti
külföld

Ingyenes lesz a koronavírus elleni oltás Portugáliában

És önkéntes.

Fődi Kitti
külföld

Obama, Bush és Clinton is kamerák előtt oltatná be magát koronavírus ellen

Az egykori amerikai elnökök ezzel szeretnék népszerűsíteni az oltást, és meggyőzni az embereket arról, hogy ez biztonságos.

Horváth Bence
külföld

Új rekord Olaszországban, egy nap alatt 993 ember halt meg a járványban

A legtöbb halottat Lombardiából jelentették.

Horváth Bence
járvány

Mi történt Bergamóban az első hullámban?

A New York Times megpróbálta kinyomozni, pontosan mi történt az első fertőzött felfedezése és Olaszország lezárása között.

Boros Juli
külföld

Az Európai Unió egészségügyi miniszterei szerint túl korai még enyhíteni a korlátozásokon

Bár az európai járványhelyzet alakulása optimizmusra ad okot.

Fődi Kitti
járvány

Biden első intézkedése a 100 napig tartó kötelező maszkviselés

Beiktatása után arra kér majd minden amerikait, hogy mindenhol viseljenek maszkot.

Mészáros Juli
külföld

Svédország továbbra sem teszi kötelezővé a maszkviselést, pedig már 7000 áldozata van a koronavírusnak

Nem tartják hatékonynak.

Fődi Kitti
külföld

"Maradjanak otthon" - üzente választóinak a mexikói üdülőparadicsomból a texasi Austin polgármestere

Steve Adlernek sikerült egy tömör, tengerparti videóba tömörítenie 2020 minden ellentmondását.

Király András
járvány

A Daily Showban is téma volt Szájer lebukása

Igaz, Trevor Noah nem nagyon tudta szórakoztatóbbá tenni az eleve rendkívül szórakoztató történetet.

Horváth Bence
POLITIKA

Hölgyeim és uraim, íme az eresz!

A legkorszerűbb elvek alapján készült, talán ma a kontinensen nincs is, csak Brüsszelben ilyen szintű eresz.

Horváth Bence
eresz

Kilenc fideszes és négy jobboldali lengyel politikus jár az orgiáimra a hazájából - állítja a brüsszeli szexbuli szervezője

Egy lengyel lapnak azt nyilatkozta, hogy Szájer meghívta magához egy buliba december 12-ére. Amikor berontottak a rendőrök, néhány orgiázó azt hitte, hogy ez egy jelmezes szexjáték, és a sliccük után kapkodtak.

Szily László
ÉLET

David Manzheley: Most csak Szájer volt magyar a buliban, de korábban több magyar kormányzati politikussal partiztunk együtt

A brüsszeli szexparti házigazdája a 444-nek azt mondta, hogy a lengyel hatóságok akciót indítottak a hiteltelenítésére, mert az igazságügyi minisztériumuk egyik jobbos vezetője is eljárt az orgiáira.

Szily László
ÉLET

Nagyban zajlik az építkezés az Orbán apjának nevén lévő hatvanpusztai majorságban

Az Átlátszó repült be drónnal a terület fölé, ahol komoly beruházás nyomait látni.

Horváth Bence
bűnügy

Felcsúton ismét mernek nagyot álmodni: 2,39 milliárd forintnyi TAO-forrást igényel idén a focialapítvány

Így már több mint 34 milliárd forintnyi eltérített közpénz köthet ki az európai labdarúgás legendás fővárosában.

Horváth Bence
bűnügy

Orbán biztosította az oroszokat, hogy jövő ilyenkor talán elkezdődhet Paks 2 építése

Minden az ütemterv szerint halad - állapították meg, bár a tényleges építkezésnek még a biztos kezdete sem ismert.

Magyari Péter
gazdaság

Sokmilliós adományokból kampányolt a Mi Hazánk

Van olyan ember, aki tavaly 9 milliót adott nekik, ez a legnagyobb támogatás, amit párt magánszemélytől kapott.

Magyari Péter
POLITIKA

Somogyi Hajnalkát a globális képzőművészeti színtér száz legfontosabb alakítója közé választották

Az OFF-Biennale alapítója és társkurátora révén először van magyar szereplő az ArtReview éves listáján.

Horváth Bence
KULTÚRA

Magyar kurátorok a világ egyik legjelentősebb művészeti eseményén

Az alig öt éve elindult budapesti OFF-Biennále csapata meghívást kapott a 2022-es documenta művészeti vezetőitől. Ennél most kevés izgalmasabb és komolyabb kihívás képzelhető el a kortárs képzőművészet világában.

Horváth Bence
MŰVÉSZET

Ezek az energiák együtt át tudnak szakítani egy falat - Indul az OFF-Biennále

Itt az elmúlt évek legnagyobb szabású kortárs képzőművészeti rendezvénye, az államtól teljesen független, alulról felépített OFF. A kurátorcsapat két tagjával, Somogyi Hajnalkával és Stepanovic Tijanával beszélgettünk.

Horváth Bence
KULTÚRA

Az ENSZ Habitat és a World Habitat díjazta a magyar Utcáról Lakásba! Egyesületet

A két lakhatással foglalkozó nemzetközi szervezet 1985 óta díjazza világszerte az előremutató kezdeményezéseket.

Horváth Bence
lakhatás

Véget érhet a hollywoodi blockbusterek kora

A Covid-19 miatt leállt a több 100 millió dolláros filmek gyártása, és kérdés, hogy Hollywood ezután vállalni fogja-e a kockázatot, ha bármikor jöhet hasonló korlátozás. Ráadásul Ázsiában is kifejlődött egy blockbusteripar.

Herczeg Márk
járvány