Nagymama, miért nem szavaz ránk, kár lenne ezekért a szép unokákért…

reggel 4

Üdvözlöm a kedves olvasókat és a Tökölön bujkáló Bill Murrayt! Tartósan árad a Duna

Ismét itt a napindító hírlevelünk (de ez csak ez egyik), benne az elmúlt 24 óra főbb híreivel, kezdésként itt is van 4 kiemelt anyag a 444-ről:

VÉLEMÉNY

Az unokád, a gyermeked halálos veszélyben forog. De még megúszhatja, tudunk segíteni, nem kerül sokba. Nem kérünk semmi mást, csak a szavazatodat. Azt muszáj, anélkül tömegsírban végzi szegény.

Fotó: Bankó Gábor/444

A hackerbotrány bizonyos szempontból a legsúlyosabb dolog, ami Magyarországon a rendszerváltás után történt, de az Orbán-rezsimnek ez a húzása szépen illeszkedik a nyugati szövetségi rendszereket évek óta módszeresen bomlasztó politikájába.

Az ECR finn tagpártjának elnöke szerint a Fidesz Ukrajnával kapcsolatos álláspontja „egyenesen hányingert keltő”: Riika Purra nem támogatja a Fidesz felvételét az Európai Konzervatívok és Reformisták pártcsaládjába.

  • Ausztria támogatja Belgium ötletét, miszerint tovább kellene léptetni a jogállamisági eljárást Magyarországgal szemben.
  • Orbánt vagy Magyart látnák-e szívesebben miniszterelnökként – kérdezi a cég, ami korábban azt mérte, le kell-e mondania Nováknak.
  • Elkészült a békemenetes, háborús pszichózissal teli előadás paródiája: a több mint 20 perces őrületet Bányai Judit foglalta össze 30 másodpercben.
  • Orbán levélben írta meg, ki lesz elzavarva vasárnap.

BELFÖLD

A Miniszterelnökség által támogatott gyerektáborban tarthatott foglalkozást a bicskei pedofilügy másodrendű vádlottja: Kunstár Béla 2019-ben jogerősen felfüggesztett börtönbüntetést kapott négy kiskorú fiú molesztálásáért.

Szijjártó Péter szerint „a háborús őrület eluralkodott az európai vezetők körében”, „hol fizikai, hol jogi, hol politikai eszközökkel vadásznak” a „békapártiakra”, például Donald Trumpra és Robert Ficóra.

Fotó: Bruzák Noémi/MTI/MTVA

A Tisza Párt a közgyűlésben megmutathatja, hogyan akarnak politizálni, a győztes főpolgármesterre öt év vergődés várhat, olyan öt éve jöhet Budapestnek, amilyen még nem volt.

A fideszes Tasó László azzal próbálja lebeszélni a nyíradonyi szavazókat az egyik polgármester-jelöltről, hogy az egy beköltöző roma: szerinte az, hogy az egyik független polgármester-jelölt támogatást kapott az induláshoz, „súlyos és sokatmondó üzenet, amit értelmezni és rövid időn belül kezelni kell”.

Lázár János azt mondta, 365 napot szokott dolgozni Rogán miniszter úr, most kapott egy nap kimenőt, nagyon helyes. Egyébként több mint 50 milliós osztalékot kapott Lázár a batidai vadászkastély bevételei után, úgy volt rekordéve a cégnek, hogy csak zárt körben adják bérbe a kastélyt.

Egy az egyben pelikánná változott a gödöllői Fidesz: víz mellett élnek, hatalmas testűek, csőrszerű orruk van, csoportosan vadásznak.

Az utolsó pillanatban kiugrott a Fideszből a nyergesújfalui polgármester: már az különös volt, hogy függetlenként indult a Fidesz alapszervezeti elnöke, aki 2010 óta mindig fideszes színekben lett polgármester.

  • Harrach Péter kiposztolta a Facebookra, hogy épp gyorshajtanak, 164-gyel siettek Geszt felé, Orbánhoz.
  • Bűnügyi felügyelet alá helyezték Gyárfás Tamást.
  • Zuglói MSZP-s politikusok a Tisza Párt nevével kampányolnak.
  • Szemérmetlenül kampányolt gyerekekkel a nagykőrösi fideszes polgármesterjelölt.

GAZDASÁG

A rendszer legitimációs alapjait érintő hazugságot leplezik le ezek a gazdasági adatok: a kormány azt a szövetséget gyalázza, aminek Magyarország a történelmi felzárkózását köszönheti – elérhető az erről szóló beszélgetés Uj Péterrel.

Illusztráció: Kiss Bence

Szenved az ipar, elmaradnak a beruházások, de a magyar gazdaság mégis kezd kijönni a gödörből.

  • Tiborcz István veszi át a strandot a Kopaszi-gáton, Flava Beach lesz a Sho Beachből.

KÜLFÖLD

Narendra Modi miniszterelnök pártja nyerte az indiai választást, de koalíciós partnerekre lesz szüksége a kormányzáshoz.

Narendra Modi
Fotó: MONEY SHARMA/AFP

A Maldív-szigetek kitiltotta az izraeli állampolgárokat: arról, hogy a tilalom mikor és hogyan léphet hatályba, egyelőre nem tudni.

Mozgósított katonák feleségei tüntettek az orosz védelmi minisztérium előtt: a nők „Kérem, hozzák haza az apámat” és „Itt az ideje, hogy a mozgósítottak hazatérjenek” feliratú táblákat tartottak.

Csehország már jövőre teljesen lejön az orosz olajról, 60 év után függetlenednek a Barátság kőolajvezetéktől.

  • Egy olasz falu 46 lakosából 30 indul a választáson.
  • A munkaerőhiány miatt kötött évi 71 millió forintos szövegírói szerződést az ausztrál Munkáspárt.
  • Letartóztatásokkal stabilizálná a valutáját a mianmari junta.

KULTÚRA

Kjartan Code utcazenész Massachusettsből, aki újranyitott egy bezárt kocsmát a 8. kerületben: tudja, hogy amit csinál, az dzsentrifikáció, de igyekszik úgy lecserélni a „kommunista vibe”-ot, hogy közben mégse változzon meg minden.

Lang Ádám (b) gólt lõ az Írország–Magyarország barátságos meccsen a dublini Aviva Stadionban 2024. június 4-én.
Fotó: Illyés Tibor/MTI/MTVA
  • Elon Musk kiengedi Twitterre a pornót, de a 18 éven aluliak elől elrejtené.
  • Az Instagram már teszteli az átugorhatatlan reklámokat.
  • Elvesztette a veretlenségét a magyar válogatott.

És már ingyenes a Borízű hang is.

Kapcsolódó cikkek

Bill Murray egy tököli családnál bujkál

Az amerikai színész úgy próbál meg Magyarországon pihenni, mint egy ember.

Mészáros Juli
bulvár

Tartós árhullám várható a Dunán, de lakóházak nincsenek veszélyben

Karácsony Gergely elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el Budapesten.

Molnár Kristóf
időjárás

Orbán Viktor mint unokázós csaló

Az unokád, a gyermeked halálos veszélyben forog. De még megúszhatja, tudunk segíteni, nem kerül sokba. Nem kérünk semmi mást, csak a szavazatodat. Azt muszáj, anélkül tömegsírban végzi szegény.

Gazda Albert
vélemény

Civilizációárulás

A hekkerbotrány bizonyos szempontból a legsúlyosabb dolog, ami Magyarországon a rendszerváltás után történt. De az Orbán-rezsimnek ez a húzása szépen illeszkedik a nyugati szövetségi rendszereket évek óta módszeresen bomlasztó politikájába.

Bede Márton
vélemény

A Tisza a közgyűlésben megmutathatja, hogyan akarnak politizálni, a győztes főpolgármesterre öt év vergődés várhat

Olyan öt éve jöhet Budapestnek, amilyen még nem volt.

Windisch Judit
POLITIKA

I was always looking for táncház and romkocsma

Kjartan Code utcazenész Massachusettsből, aki újranyitott egy bezárt kocsmát a nyolcadik kerületben. Tudja, hogy amit csinál, az dzsentrifikáció, de igyekszik úgy lecserélni a „kommunista vibe”-ot, hogy közben mégse változzon meg minden.

444.hu
video

Az ECR finn tagpártjának elnöke szerint a Fidesz Ukrajnával kapcsolatos álláspontja „egyenesen hányingert keltő”

Riika Purra nem támogatja a Fidesz felvételét az Európai Konzervatívok és Reformisták pártcsaládjába.

Molnár Kristóf
külföld

Ausztria támogatja Belgium ötletét, miszerint tovább kellene léptetni a jogállamisági eljárást Magyarországgal szemben

Amivel megfosztanák Magyarországot a szavazati jogától az EU Tanácsában.

Benics Márk
külföld

Orbánt vagy Magyart látnák-e szívesebben miniszterelnökként – kérdezi a cég, ami korábban azt mérte, le kell-e mondania Nováknak

„Bocsánat, nehezen hallom, mert nagyon sokan dolgozunk egy helyen” – mondta az operátor a telefonban. Az is érdekelte őket, hogy az alany mit tart fontosabbnak: a békét és a biztonságot vagy a Fidesz korrupciós ügyeit?

Kaufmann Balázs
POLITIKA

Elkészült a békemenetes, háborús pszichózissal teli előadás paródiája

A több mint húszperces őrületet Bányai Judit foglalta össze 30 másodpercben.

Mészáros Juli
humor

Orbán Viktor levélben írta meg, ki lesz elzavarva vasárnap

Kampánybeszéd-sűrítménnyel veszik célba a postaládákat.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

A Miniszterelnökség által támogatott gyerektáborban tarthatott foglalkozást a bicskei pedofilügy másodrendű vádlottja

Kunstár Béla 2019-ben jogerősen felfüggesztett börtönbüntetést kapott négy kiskorú fiú molesztálásáért.

Mészáros Juli
bűnügy

Szijjártó szerint „a háborús őrület eluralkodott az európai vezetők körében”

A külügyminiszter szerint „hol fizikai, hol jogi, hol politikai eszközökkel vadásznak” a „békepártiakra”, például Donald Trumpra és Robert Ficóra.

Mészáros Juli
POLITIKA

Tasó László fideszes parlamenti képviselő azzal próbálja lebeszélni a nyíradonyi szavazókat az egyik polgármester-jelöltről, hogy az egy beköltöző roma

Szerinte az, hogy az egyik független polgármester-jelölt támogatást kapott az induláshoz, „súlyos és sokatmondó üzenet, amit értelmezni és rövid időn belül kezelni kell”.

Haszán Zoltán
POLITIKA

Lázár János: 365 napot szokott dolgozni Rogán miniszter úr, most kapott egy nap kimenőt, nagyon helyes

A 3,5 milliós elnöki lakosztályhoz pedig szerinte minden fedezet rendelkezésre állt.

Benics Márk
POLITIKA

Több mint 50 milliós osztalékot kapott Lázár János a batidai vadászkastély bevételei után

Úgy volt rekordéve a cégnek, hogy csak zárt körben adják bérbe a kastélyt.

Czinkóczi Sándor
gazdaság

Egy az egyben pelikánná változott a gödöllői Fidesz

Víz mellett élnek, hatalmas testűek, csőrszerű orruk van, csoportosan vadásznak. Ez lenne a Fidesz gödöllői szervezete?

Tóth-Szenesi Attila
belföld

Az utolsó pillanatban kiugrott a Fideszből a nyergesújfalui polgármester

Már az különös volt, hogy függetlenként indult a Fidesz alapszervezeti elnöke, aki 2010 óta mindig fideszes színekben lett polgármester.

Tóth-Szenesi Attila
belföld

Harrach Péter kiposztolta Facebookra, hogy épp gyorshajtanak

164-gyel siettek Geszt felé, Orbán Viktorhoz.

Mészáros Juli
közlekedés

Bűnügyi felügyelet alá helyezték Gyárfás Tamást

Az elsőfokú bíróság döntését megváltoztatva.

Mészáros Juli
bűnügy

Zuglói MSZP-s politikusok a Tisza Párt nevével kampányolnak

Az Összefogás Zuglóért Egyesület szocialista tagjai Magyar Péteres szórólapokat terjesztenek a kerületben.

Molnár Kristóf
POLITIKA

Szemérmetlenül kampányolt gyerekekkel a nagykőrösi fideszes polgármesterjelölt

A helyi választási bizottság szerint ezzel nincs gond, a tagok között pedagógusok is vannak. A területi választási bizottság másképp döntött.

Tóth-Szenesi Attila
belföld

A rendszer legitimációs alapjait érintő hazugságot leplezik le ezek a gazdasági adatok

A kormány azt a szövetséget gyalázza, aminek Magyarország a történelmi felzárkózását köszönheti. Podcast Uj Péterrel - nyilvános változat.

Uj Péter, plankog
podcast

Szenved az ipar, elmaradnak a beruházások, de a magyar gazdaság mégis kezd kijönni a gödörből

Itt a gazdasági fordulat, amit annyira várt a kormány.

Székely Sarolta
gazdaság

Tiborcz István veszi át a strandot a Kopaszi-gáton

Flava Beach lesz a Sho Beachből.

Mészáros Juli
belföld

Narendra Modi miniszterelnök pártja nyerte az indiai választást, de koalíciós partnerekre lesz szüksége a kormányzáshoz

Modi harmadik ciklusát kezdheti meg az ország élén.

Molnár Kristóf
külföld

A Maldív-szigetek kitiltotta az izraeli állampolgárokat

Arról, hogy a tilalom mikor és hogyan léphet hatályba, egyelőre nem tudni.

Benics Márk
külföld

Mozgósított katonák feleségei tüntettek az orosz védelmi minisztérium előtt

A nők „Kérem, hozzák haza az apámat” és „Itt az ideje, hogy a mozgósítottak hazatérjenek” feliratú táblákat tartottak.

Benics Márk
külföld

Csehország már jövőre teljesen lejön az orosz olajról

60 év után függetlenednek a Barátság kőolajvezetéktől.

Czinkóczi Sándor
külföld

Egy olasz falu 46 lakosából 30 indul a választáson

A kiélezett küzdelemben még a polgármester anyja is ringbe száll - a saját fia ellen.

Urfi Péter
külföld

A munkaerőhiány miatt kötött évi 71 millió forintos szövegírói szerződést az ausztrál Munkáspárt

De legalább „nagyon jó munkát végez”.

Benics Márk
külföld

Letartóztatásokkal stabilizálná valutáját a mianmari junta

Több mint 35 embert vettek őrizetbe az elmúlt két napban.

Benics Márk
külföld

Elon Musk kiengedi Twitterre a pornót, de a 18 éven aluliak elől elrejtené

Egy felmérés szerint a tizenévesek közül többen látnak pornográf tartalmat a Twitteren, mint felnőtt oldalakon.

Mészáros Juli
INTERNET

Az Instagram már teszteli az átugorhatatlan reklámokat

Kötelező reklámszünetek lehetnek az influenszerek egyébként is szponzorált posztjai között.

Mészáros Juli
INTERNET

Elvesztette a veretlenségét a magyar válogatott

Az írek ellen játszott felkészülési meccset az Európa-bajnokságra készülő magyar csapat, a legvégén kapott góllal szenvedett vereséget.

Haszán Zoltán
futball

Borízű hang #174 [rövid]: Napozási tippek Gyurcsány Ferencnek, a nagy futókacsa-hazugság, veszélyes porzsáktagadók

Kedd van, szabad a Borízű. Kártékony kisebbségek, amerre a szem ellát. Napozó skinheadek, öreg punkok, digitális hajléktalanok, kacsa a futókacsa, peak Pekárné, a Tisztán a cél felé-sagagateskandallum folytatódik, a halfesztivál halála.

Uj Péter, Bede Márton, Winkler Róbert
podcast