Jó reggelt! Ez itt a 444 napindító hírlevele a legfontosabb hétfői cikkekkel. Vannak más hírleveleink is, ezekre itt lehet feliratkozni.
„Ez egy nagyon veszélyes találkozó, de bízom a csibészbecsületben” – egy hangfelvétel szerint Radnai Márk embere, Hanzel Henrik Tóth Péter volt Tisza-kampányfőnökre nézve terhelő információkról tárgyalt egy Mi Hazánk-politikussal az év elején.
Éjszaka feltöltötték a parlamenti képviselők vagyonnyilatkozatait (a lényeget a versenyszférából érkező Tiszáról és a távozó Fideszről ebben a cikkben szedtük össze), Magyar Péter pedig felmentette a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal elnökét. A miniszterelnök mostanra kifizette minden adósságát, Orbán Viktor és felesége pedig 4 millióval lett idén gazdagabb a tavalyinál. Kapitány István nem szegény, de Orbán Anita sem az, Kármán András pedig Airbnb-ből is szerez pénzt – de a Fidesz-frakció vagyonelemei is érdekesen változtak.
Magyar napirend előtt jelentette be a parlamentben: gyermekvédelmi vezetőket menesztett a kormány. Vita is volt a témában, a legerősebb pillanatokat össze is szedtük:
Tuzson Bence két mondatot szánt a Szuverenitásvédelmi Hivatal védelmére a parlament igazságügyi bizottságának ülésén, azt viszont elismerte, hogy volt hármas találkozója Biró Ferenccel, az Integritás Hatóság elnökével.
Megszavazta a parlament a képviselői fizetések csökkentését, a Fidesz és a Mi Hazánk is igennel voksolt, ahogy a devizahiteles perek és végrehajtások felfüggesztésével is mindenki egyetértett.
Sulyok Tamásért tüntettek vasárnap: Huth Gergely mérges kishörcsögnek nevezte Magyart, Pócs János elmondta, a Fidesz „az ördöggel is cimborálni fog, hogy megőrizze a demokráciát”, Havasi Bertalan pedig amiatt szomorkodott, hogy a hírhamisításról elhíresült Papp Dániel lemondott – videós riport.
Tovább dübörög a világ egyik nagy gazdasági csodája: újabb 1 milliárdos hasznot hozott Rogán Cecília és Sarka Kata közös médiacége, aminek olvasója alig akad, mégis kormányzati hirdetésekkel volt teletömve. És 6 milliárdos osztalékot termelt az elmúlt években.
Tízmilliárdos oktatási szerződéseket kötött a választások előtt a Kulturális és Innovációs Minisztérium, de több egyetem szerint a digitális tananyagokra és az e-learning-platformra nincs igény. Tarr Zoltán kinevezte a közmédia miniszteri biztosát.
Hír volt még:
Zelenszkij megerősítette, hogy Abramovics közvetített közte és Putyin között, ukrán dróncsapás ért egy személyvonatot a Krímben.
Hír volt még:
A miniszterelnök neveket akar hallani: ki hagyta cserben a gyerekeket?
Június 8-ai hatállyal.
Az olajárak hétfőn több mint 3 százalékkal emelkedtek, a Brent hordónkénti ára újra meghaladta a 96 dollárt.
Hétfőre virradóra felfüggesztették a járatok fogadását és indítását két moszkvai repülőtéren, valamint Jaroszlavlban, Kalugában, Nyizsnyij Novgorodban, Krasznodarban, Volgográdban és Szaratovban is.
A pénzügyminiszter vagyonnyilatkozata szerint rövid távú szálláshely-szolgáltatásból is van jövedelme.
A külügyminszternek 1997 óta van egy erdeje Gáborjánban, de 151 négyzetméteres lakása a 11. kerületben is.
Olvasója alig, mégis kormányzati hirdetésekkel volt teletömve a volt propagandaminiszter volt feleségének bulvárlapja. És 6 milliárdos osztalékot termelt az elmúlt években.
Mi a garancia arra, hogy Ukrajna betartja a Magyarországgal kötött megállapodást? Napirend előtt a parlamentben.
Átnéztük az ellenzéki Fidesz képviselőinek vagyonnyilatkozatát.
Ez háromszoros túlárazás - írja az Átlátszó. Milliókat fizettek a felmatricázásukért is.
Ritkán látott összhang: minden párt megszavazta.
A végére Varju maradt az egyedüli jelölt.
A miniszterelnök ingatlanvagyonában nem történt változás, a bankszámlája viszont némileg megcsappant.
A KEHI még 2021-ben indított vizsgálatot a Magyar Péter által vezetett Diákhitel Központ ellen. Magyar az első interjújában azt állította, hogy a hivatal közvetlenül azután kezdett kutakodni náluk, hogy megromlott a viszonya akkori feleségével, Varga Judittal.
Közel egy évvel a leállítása után.
Rogán Antal például betűről betűre ugyanazt, amit januárban. Versenyszférából érkező tiszások és kormányról ellenzékbe szorult fideszesek vagyonnyilatkozatai.
Viszont a pártnak egyedül nincs parlamenti többsége.
Az alapfizetés bruttó 2,1 millióról 1,3-ra csökken, megvágják az egyéb plusz juttatásokat is, köztük a lakhatási, irodabérleti, asszisztensi kereteket.
Az orosz üzletember mindenképpen a nyilvánosság tudta nélkül akart találkozni.
A francia légerői vadászgépei lőtték le a drónt.
Ruff szerint a gyász fázisai közül a Fidesz még mindig a tagadásban van, de ez nem baj, mert minél tovább tart, annál kisebb lesz a frakciójuk.
Sulyok Tamásért tüntettek vasárnap: Huth Gergely mérges kishörcsögnek nevezte Magyar Pétert, Pócs János elmondta, a Fidesz „az ördöggel is cimborálni fog, hogy megőrizze a demokráciát”, Havasi Bertalan pedig amiatt szomorkodott, hogy a hírhamisításról elhíresült Papp Dániel lemondott.
2027-től lesz Starlink műholdas internet a fapadosokon.
De több egyetem szerint a digitális tananyagokra és az e-learning-platformra nincs igény.
Az Integritás Hatóság elnöke szerint berendelték az IM-be, és elmondták neki, mit várnak tőle, illetve mit ne csináljon. A volt igazságügyi miniszter elismerte a találkozó tényét, és azt, hogy ezt ő kezdeményezte, de szerinte csak Biró javaslatairól és „egyéb igényeiről volt szó”.
Sok fiatal tiszásnak van tartozása, amik meghaladják a tartalékaikat is – már ha épp van ilyenjük.
Amint kiejtette száján Puzsér nevét és közölte, hogy a barátja, fütyülni kezdtek. De Bede Zsolttal is akadtak problémák.
Az igazságügyi bizottságban enyhén szólva sem volt éles vita az Orbán-rendszer szimbolikus intézményének megszüntetéséről.
Havi több mint bruttó 7 millió forintért látta el feladatait a volt miniszterelnök. Ebből jött össze a 4 milliós gyarapodás.
A vagyonnyilatkozatában a gazdasági és energetikai miniszter elárulta, hogy a Shell globális alelnökeként havi bruttó 49 millió forintért dolgozott.
Grósz Judit felel majd a közmédia kiegyensúlyozott működésének előkészítéséért.
Egy hangfelvétel szerint Radnai Márk embere, Hanzel Henrik Tóth Péter volt Tisza-kampányfőnökre nézve terhelő információkról tárgyalt egy Mi Hazánk- politikussal az év elején.
A gyermekvédelmi vita legerősebb pillanatai a parlamentben.