Jó reggelt! Szakadó eső és hó várható a hétvégén.
Ez pedig 4 kiemelt cikkünk jelenleg:
A reggeli napindítóra és a többi 444-es hírlevélre itt lehet feliratkozni.
Kövesd velünk a kampány hajráját, fizess elő most 50% kedvezménnyel!
Már előfizetőnk vagy?
500-1000 év alatt bomlanak le.
A kormány első hadjárata a norvég alapból támogatott civilek ellen még váratlanul érte a szereplőket. Mostanra egészen más a helyzet. Orbán még Trumpnál is próbálkozott, hogy megoldja ezt a problémát, a vége mégis 77 milliárd forint elbukása lehet.
Dezinformáció volt a cél.
Csak júniusig vizsgálták a vakcinákat, pedig a jelek szerint közzé tudnának tenni frissebb adatokat is. Abban az időszakban még nem volt delta variáns, és a védettség sem kopott.
A testület eddigi vezetője, a kínai Meng Hung-vej 2018-ban eltűnt Kínában, majd kiderült, hogy vesztegetés és más állítólagos bűncselekmények vádjával őrizetbe vették.
Czeglédy Gergő a róla szóló cikk megjelenése után beperelte a Direkt36-ot, de a pert elbukta.
A Dél-afrikai Köztársaságban fedezték fel, de már Hongkongban is regisztráltak ilyen típusú fertőzöttet.
Az oltott betegek mindannyian régen kapták meg az oltásukat, és többségben vannak köztük a kínai Sinopharm-vakcinával oltottak.
285 ember közül 239 kijutott. 49 bányász megsérült, közülük 38-at kórházba vittek, négyük állapota súlyos.
A 31 éves orosz kihívó a korábbi találkozóikon 8 döntetlen mellett négyszer nyert, míg a 2013 óta világbajnok norvég csak egyszer.
A celebek celebje lecserélte Kanye Westet egy még viccesebb férfira.
Megnézik, mennyire súlyos, és valószínűleg el is nevezik.
A kórház ajánlata csak az akcióhéten érvényes.
A magyar bürokrácia csúcsteljesítménye egy professzionális tömeggyilkosság volt. Hogy lett egy egyszerű hivatalnok a magyar vidéki zsidóság kiirtásának fő felelőse? Hány ember vett részt a deportálásokban? Mi a magyar nép felelőssége? Sarkadi Zsolttal beszéltünk az Endre Lászlóról szóló cikksorozatáról.
Nekem az a célom, hogy itt mindenki örömére mindenki pénzt keressen, az önkormányzat is, meg mi is - tisztázta a helyzetet a beruházót képviselő Hülvely István a képviselő-testületi ülésen.
Bevonultak az ingatlanpiacra, egy kicsit.
Egyelőre nincs napirenden, hogy más állat átveheti-e a tőzsdecápahörcsög üzleti birodalmát.
Klenáncz József a +Dick Kereskedelmi Kft. cégén keresztül nyolc magyarországi CBA-üzlet tulajdonosa, a CBA Piros akácmézét is ő gyártja.
Tessék, még hogy a magyar kormánnyal nem lehet párbeszédet folytatni, csak kérdezni kell!
De jó hír, hogy továbbra is sokakat vonz a regisztráció nélküli oltás.
Nem érdemes késő őszi kirándulást szervezni.
Most naponta 150 áldozata van itthon a járványnak.
A momentumos polgármester, Soproni Tamás megfúrta az ötletet.
A stábok lelkesen vették, ahogy az eseményt lájvozók egymást és őket veszik, miközben a lájvozók fennhangon mondták a mikrofonjaikba, hogy éppen mi történik. Helyszíni riport Karácsonyék várbeli akciójáról, amit azért rendeztek, mert a kormány nem hajlandó kifizetni a fővárosi közlekedés támogatását.
Sorban a második évben fagyasztják be a bevételeiket.
A Betistől kaptak ki 2-0-ra.
A miniszter szerint az új német kormányprogram „rendkívül távol áll attól, amit Európa középső felén a világról és a társadalmakról gondolunk”.
A kultikus fotón szereplő lányt 1984-ben fotózta le a National Geographic fotósa.
Döntését azzal indokolta, hogy a személyét érintő helyzet az elmúlt két hónapban tarthatatlanná vált, és már nemcsak róla van szó, hanem a magyar úszósport megítéléséről.
A kórházi tartozások az egészségügyi ellátórendszer zavartalan működését veszélyeztetik - írják azok, akiket nem fizetnek ki.
Illetve a WHO által már jóváhagyott kínai vakcinákkal is lehetne utazni az unión belül.
Nem az alapkamatot, hanem az egyhetes betéti kamatot emelte ismét az MNB, ahogy egy héttel ezelőtt is. A bejelentésre erősödni kezdett a forint.
Mager Andrea felügyeletével sikeres időszakot tudhat maga mögött az MNV. Legutóbb egy Andrássy úti palotát adtak el Jellinek Dániel érdekeltségének.
Gulyás Gergely nemrég azt mondta, ha az Európai Gyógyszerügynökség jóváhagyja, akkor Magyarországon is olthatják majd az 5-11 év közötti gyerekeket.
Hosszú vita zárult le.
150 éves a Képző, azaz épp 150 éve tanítják ott az emberábrázolás alapjait. A Modellállítás című kiállítás azt mutatja meg, hogy mik ezek az alapok, kikből lesznek a kiállított modellek, és egyáltalán, mennyit változott a testekhez való művészi viszony ebben az időszakban.
Mondván, hogy már felhagyott a tevékenységgel.
Az ügyészség szerint a belügy Pegasus néven nem vásárolt szoftvert. Kósa Lajos annak örülhet, hogy az ügyészség mondta ki: nem mondott igazat.
A két radikális csoport sikertelenül tett panaszt az Alkotmánybíróságon, amiért a rendőrök elzavarták őket.
Szerdán 27-en fulladtak vízbe, köztük nők és gyerekek is.
Rohamrendőrök állították meg a meneteket.
A háztartásoknál nullára csökkentik a háztartási energiát terhelő jövedéki adót.
Egy malawi civil társadalmi csoport viszont nem érti, „Malawi miért akar egy elítélt erőszaktevőt márkanagykövetnek”.
Este tíztől reggel ötig zárva lesznek a vendéglők, a bárok és a klubok, kulturális és sportrendezvényekre legfeljebb ezren mehetnek, betiltották a karácsonyi vásárokat.
A Fehéroroszországon keresztül az EU-ba bejutni próbálók közül visznek vissza több száz embert két repülőjárattal.
A szervezet tudomásul vette, de az együttműködés ettől még folytatódni fog.
Mindezt Helena Dalli egyenlőségért felelős uniós biztos jelentette be az Európai Parlament plenáris ülésén.