Jó reggelt, tegnap itt-ott havazott! Itt a szokásos napindító hírlevelünk (itt pedig a többi). 4 kiemelt cikk a 444-ről:
A lánglelkű Gyurcsány Ferenc újabb költeménnyel jelentkezett, álljon itt a teljes mű:
„Ragacsa köti a semmit,
Hiszik, hogy több annál.
Bájol, mintha lenne.
Nincs.
Múlik, hervad, roskad, zuhan.
Szégyen kusza elegye fogja bemocskolni őket. Lehajtják majd fejüket, magyarázkodnak.
Nem úgy gondolták.
De úgy.
Rosszabb, hogy tették is.
Csak bennem lesz irgalom.”
Eközben a tehetséges Mr. Rákay már a mohácsi csatáról álmodik filmet.
Mészáros Lőrinc meccsnézős kirándulást szervezett a sleppjének Marbellába: a Lőrinc-hálózat szépen felrajzolható azokból a pazar fotókból, amiket a felcsúti akadémia rakott ki a spanyolországi edzőpályáról. Közben Bíró Ferenc, az Integritás Hatóság elnöke a Bloombergnek azt mondta: „Nem Orbán rendszere korrupt, hanem az emberek.”
A háziorvosok sem tudják, pár hét múlva hogyan alakul át az ügyeleti rendszer: megyéről megyére haladva veszi majd át a háziorvosi ügyeleti ellátást az OMSZ, de részleteket még mindig nem tudni. A Belügyminisztérium azt ígéri, hogy minden megyében 30 nappal az új rendszer bevezetése előtt szólnak majd.
Egy női kézilabda Eb társrendezésére sincs pénz, de Fürjes Balázs szerint Budapest most „még inkább” alkalmas az olimpiarendezésre, és Szijjártó szerint is „abszolút alkalmas lenne”. Viszont imacsoportra, macikra, nyugalmazott katonákra is jutott a Miniszterelnöki Kabinetiroda tavalyi költségvetéséből.
Közös hadgyakorlatba kezdett Oroszország és Fehéroroszország, Ukrajna attól tart, hogy újabb szárazföldi támadás indulhat ellenük.
Zelenszkij jobbkezének fejét követelik az ukránok, mert olyat mondott a dnyiprói tragédiáról, amit nem kellett volna: Olekszij Aresztovics azt mondta, elképzelhető, hogy az ukrán légvédelem eltalálta az orosz rakétát szombaton, ami emiatt csapódott rengeteg ember halálát okozva a sokemeletes lakóházba a kelet-ukrajnai nagyvárosban.
A Mudrikért befolyt pénzből 25 millió dollárt Mariupol védői kapnak: a Chelsea vette meg rengeteg pénzért az ukrán játékost, a Sahtar tulajdonosa saját gyára, az Azovsztal védőinek adja a befolyt összeg negyedét.
Lemondott a német védelmi miniszter.
Oroszország nélkül kezdődött el a davosi Világgazdasági Fórum, de a dél-afrikai elnök is lemondta a részvételét az országa energiaválsága miatt. Közben a világ leggazdagabbjai közel kétszer annyit kerestek az elmúlt két évben, mint az összes többi ember.
Letartóztatták a Cosa Nostra maffiafőnökét, aki 30 éve szökésben volt, és az eltűnése óta több gyilkossági ügyben is életfogytiglanra ítélték. A rákbetegsége miatt kaphatták el.
Megakadályozná a skót transztörvényt az Egyesült Királyság. A vitatott javaslat célja, hogy valamivel megkönnyítse és felgyorsítsa a nemváltoztatás folyamatát.
Nem árulták el családjának, pontosan melyik nap végzik ki a volt iráni védelmiminiszter-helyettest, a kettős állampolgárságú Alireza Akbari holtesttét sem láthatták a családtagjai, mert mire odaértek a temetőbe, már napok óta el volt temetve.
A 74 évesen elhunyt Tamás Gáspár Miklósra emlékeztek a Munkásmozgalmi Panteonnál. Én pedig ismét ajánlanám 10 jó írását.
Solti Hanna 2022 nőket érintő nagyobb eseményeiről írt.
95 évesen elhunyt Gina Lollobrigida, minden idők egyik legnagyobb olasz filmsztárja, aki a visszavonulása után fotóriporter lett.
A Trónok harca egyik jelenetét képzelte maga elé Jeremy Clarkson, amikor egy újságcikkben gyalázni és bántalmazni kezdte Meghan Markle sussexi hercegnét.
Egy ausztrál nő 150 napon át mindennap lefutotta a maratont, egyhuzamban átfutott egész Ausztrálián.
Fucsovics Márton 4 órás meccsen küzdötte be magát az Australian Open második fordulójába.
Hajag-tetőn fagypont alá hűlt a levegő, az intenzív havazás miatt gyorsan kifehéredett a hegycsúcs.
Meghalt TGM, brutális orosz rakétatámadás Dnyipróban, szétesés Peruban és a magyar iskolákban: itt a napindító hírlevelünk.
Az elmúlt évtizedekben rengeteget fejlődtek a maffiaellenes nyomozások módszerei Olaszországban. Nagyon fontos fogás ez, hiszen a maffiafőnöknek fontos szerepe volt Olaszország két nemzeti hősének meggyilkolásában.
A Lőrinc-hálózat szépen felrajzolható azokból a pazar fotókból, amelyeket a felcsúti akadémia rakott ki a spanyolországi edzőpályáról.
Olekszij Aresztovics azt mondta, elképzelhető, hogy az ukrán légvédelem eltalálta az orosz rakétát szombaton, ami emiatt csapódott rengeteg ember halálát okozva a sokemeletes lakóházba a kelet-ukrajnai nagyvárosban.
Nagyítóval kellett keresni a jó dolgokat.
Lesz benne irgalom. De csak benne lesz.
„A hősiességnek és a magyar kiállásnak egy egészen elképesztő példája Mohács” – állítja a nyughatatlan tehetség.
A Bloombergnek adott interjúban azt mondta, nem szabad egyenlőségjelet tenni a kormány és a korrupció közé.
Megyéről megyére haladva veszi majd át a háziorvosi ügyeleti ellátást az OMSZ, de részleteket még mindig nem tudni. A Belügyminisztérium azt ígéri, hogy minden megyében 30 nappal az új rendszer bevezetése előtt szólnak majd.
Mihályi Fruzsina angol-magyar szakos tanár sem látja értelmét tovább így tanítani.
Altatólövedéket vetettek be, mielőtt kiemelték.
Az államtitkár szerint a magyar szövetségen és Budapest városán múlik, hogy mikor pályázunk újra a rendezésre.
„Hogy az nekik mennyi politikai tőkét hozott, azt a legutóbbi parlamenti választás világosan megmutatta, tehát lehet, hogy nem kellett volna megfúrni ezt a nagyszerű nemzeti kezdeményezést” – mondta a Momentumról.
Kormányzati kommunikációra őszig 4,67 milliárdért kötött szerződést Rogán minisztériuma.
Az ítélet szerint a Fertő tavi beruházás csak akkor sértené a Natura 2000-ről szóló rendeletet, ha a tevékenység egy egész faj vagy annak élőhelye fennmaradását veszélyeztetné.
Minisztériumi források alapján írnak erről, de döntés állítólag még nem született.
Bruttó tíz forinttal emelkedik a nagykereskedelmi ár.
Ukrajna attól tart, hogy Moszkva Fehéroroszországot felhasználva újabb szárazföldi támadást indíthat ellenük.
A Chelsea vette meg rengeteg pénzért az ukrán játékost, a Sahtar tulajdonosa saját gyára, az Azovsztal védőinek adja a befolyt összeg negyedét.
Amikor Ukrajna ősszel átadta Oroszországnak az oligarchát, tiszteket kapott érte cserébe az Azovsztal védői közül.
Jogi kiskapu miatt nehezen tudnák a vádlottak padjára ültetni az orosz elnököt.
A kép, ami megmutatja, milyen hirtelen pusztít el mindent a háború.
Christine Lambrecht a közelmúltban nagyon sok kritikát kapott.
A dél-afrikai elnök az országa energiaválsága miatt lemondta a részvételét. Közben a világ leggazdagabbjai közel kétszer annyit kerestek az elmúlt két évben, mint az összes többi ember.
Eltűnése óta több gyilkossági ügyben is életfogytiglanra ítélték.
A vitatott javaslat célja, hogy valamivel megkönnyítse és felgyorsítsa a nemváltoztatás folyamatát.
A kettős állampolgárságú Alireza Akbari holtesttét sem láthatták a családtagjai, mert mire odaértek a temetőbe, már napok óta el volt temetve.
A német óriásvállalat gyógyszerrészlegén úgy látják, hogy nem elég befektetésbarát Európa, máshova helyeznék a hangsúlyokat.
A török elnök elégedetlen az eddigi svéd lépésekkel, de szerinte Európa más országaiban sem tesznek eleget a terrorizmus visszaszorításáért.
Ráadásul tájfun okozta károk megtérítéséhez szükséges iratokban szerepelt egy csomó nonszensz.
David Carrick beismerte tettét, legalább 12 áldozata volt. Súlyos kérdés, hogy hogy nem szúrta ki korábban a rendőrség.
Senki sem élte túl a balesetet.
Lützerath utolsó bejelentett lakója már októberben elköltözött, miután megvásárolta az ingatlanát az RWE energetikai óriáscég, de az elhagyatott épületekben 2020 nyara óta táborozó klímaaktivisták nem akartak önként távozni.
A filozófus-politikus volt az egyik első szabadon választott képviselő, aki minden rendszerben ellenzéki maradt. RIP TGM.
A punga, Szolzsenyicin, cenzúra, Koestler, demokratikus ellenzék, Heidegger, antikapitalizmus, Bodor Ádám, SZFE és apa.
Miután visszavonult a filmezéstől, fotóriporterként dolgozott.
Decemberben többek közt azt írta, arról álmodozik, hogy Markle „meztelenül vonul az utcán, miközben mások szarral dobálják".
Egyhuzamban átfutott egész Ausztrálián.
A magyar teniszező saját bevallása szerint pályafutása egyik legrosszabb évén van túl, az idei viszont jól indul.
Ezzel kell beérniük, amíg nincs Nyirő-díj.
„Az egyik első dolog, amiről szólnak neked, az az, hogy ne utazz egyedül a liftben Placido Domingóval” - mesélte.