Móka és kacagás államfőváltás közben

reggel 4

Üdvözlöm az olvasókat ezen a tavaszias héten. Ez a Reggel 4 hírlevél (és nem az egyetlen), amibe az elmúlt nap főbb híreit gyűjtjük össze. Kezdésnek itt van 4 kiemelt anyag a címlapról:

PARLAMENT

Elkezdődött a parlament tavaszi ülésszaka, a fideszes képviselők nem álltak fel, amikor az ellenzék Alekszej Navalnijt gyászolta. „Sovinisztáknak a magyar parlamentben nem jár tisztelet” – indokolta ezt Orbán, és bár Navalnij sokáig tényleg nacionalista volt, a kijelentéseiért később bocsánatot kért.

A fideszes mamelukok óriásit nevetnek Orbán Viktor poénján at Országgyűlésben 2024. február 26-án.
Fotó: Németh Dániel/444

A parlament végül utolsóként, de megszavazta a svéd NATO-csatlakozást, elfogadta Novák Katalin lemondását, és elnökké választotta Sulyok Tamást, az orosz nagykövet is ott volt. Novák olyan videóval búcsúzott az államfői poszttól, amiben nem szerepel Orbán.

A kormányfő arról is beszélt, hogy miattuk került börtönbe a pedofil igazgató, de ők valójában kitüntették. A momentumosok a parlament folyosóján kérdezték Orbánt, Rogánt és a fideszeseket arról, hogy miért kapott kegyelmet K. Endre. (Répássy Róbert azt mondta, a kormány és a Sándor-palota sem adhatja ki, hogy Varga Judit milyen javaslattal küldte tovább K. Endre kegyelmi kérvényét.) Videós összefoglalót is készítettünk a parlamenti eseményekről.

  • A Fidesz Trócsányi Lászlót jelöli az Alkotmánybíróság megüresedő helyére.
  • „Ha önök azt gondolják, hogy ezt érdemes az alkotmányba emelni, nem leszünk akadályai ennek” – mondta Orbán Toroczkainak a készpénzhasználatról.

POLITIKA

Indoklás nélkül mentették fel Pintér Sándor egyik helyettes államtitkárát, nem derült ki, hogy van-e összefüggés a felmentése és aközött, hogy kiderült, év végén hetekre leállt a rendőrség nyomkövető rendszere.

Rogán Antal felemeli maga alól a nemzetbiztonsági főtanácsadót Orbán mellé, de nem tudni, hogy a pozíció emelésével együtt Kovács József is emelkedik-e.

Lezárult a vizsgálat a Kúrián, újra megjelenhet a Kúriai Döntések című folyóirat, és csak véletlen, hogy épp az a két kollégiumvezető kap felettest, akik részt vesznek a lap szerkesztésében.

Szijjártó Péter Teheránba utazott, hogy békét teremtsen a Közel-Keleten: a külügyminiszter azt is fontosnak tartotta elmondani az iráni fővárosban, hogy a magyar ellenzék vezetője David Pressman USA-nagykövet.

Szijjártó Teheránban

A fideszes alpolgármester és a kitüntetett vállalkozó borozónál balhézott Tiszaföldváron: Cseuz Zsoltékat szombat este kirakták a borozóból, garázdaság és könnyű testi sértés miatt feljelentés született. A volt gimnázium épületének az eladása is borzolja a kedélyeket a kisvárosban.

Ungár Péter szerint a hisztériaellenzék tüntetése megmutatta, hogy a szellemi polgárháborút nem lehet összekeverni a gyerekvédelemmel, és „a közvetlen elnökválasztás üres lózung”.

  • Bencsik András szerint a pedofilügy csak műbalhé, amit a „féreg/szörnyeteg” Gyurcsány Ferenc csak felhasznált a tervéhez.

GAZDASÁG

Sokan, akik vidéken olcsó szálláshelyet igyekeznek nyújtani, azt tapasztalták, hogy az ellenőrzésen elképesztően kicsinyes kritériumok alapján hasalnak el, és nagyon nehéz megfelelni a Magyar Turisztikai Ügynökségnek.

Illusztráció: Kiss Bence/444

„Bazdmeg, valahol laknom kell” – mondta Bácsszőlős fideszes polgármestere, aki beköltözött az uniós pénzből felújított orvosi szolgálati lakásba, de előtte még azt is letagadta Hadházy Ákos videójában, hogy polgármester lenne.

  • Olcsóbb lesz a BKK-bérlet.
  • 25 ezer liter ismeretlen eredetű szeszt foglalt le a NAV egy kutyapanziós pincéjében.

OROSZORSZÁG/UKRAJNA

Alekszej Navalnij – akinek a nyilvános búcsúztatását a héten tartanák – már majdnem szabadult, amikor meghalt, kicserélték volna ugyanis egy börtönben ülő, FSZB-s bérgyilkosra: Navalnij munkatársai szerint régóta folytak a titkos tárgyalások a fogolycseréről, a közvetítők egyike Roman Abramovics volt, és a csere részeként szabadulhatott volna ki egy Oroszországban fogva tartott amerikai újságíró is.

Robert Fico azt állítja, hogy néhány EU-tagország katonákat küldene Ukrajnába, de ellenzékiek és biztonsági szakértők arra figyelmeztettek, hogy a szlovák kormányfő összeesküvés-elméleteket terjeszt, és az orosz propagandát visszhangozza.

Volodimir Zelenszkij szerint eddig 31 ezer ukrán katona halt meg eddig a háborúban, de más becslések alapján sokkal több halott lehet. Az ukrán hadseregben harcoló külföldi önkéntesek ukrán állampolgárságot kaphatnak.

  • A dánok is befejezték az Északi Áramlat-nyomozást, és ők sem mondtak semmit, akárcsak korábban a svédek.
  • Orosz drón miatt kellett elmenekülnie a német külügyminiszternek Ukrajnából.

KÜLFÖLD

A gázai helyzet miatt lemondott a palesztin kormány – jelentette be Mohamed Stajje palesztin miniszterelnök. Egy amerikai katona felgyújtotta magát a washingtoni izraeli nagykövetség előtt, állítólag azt kiabálva, hogy: „Szabad Palesztinát!”

Fotó: Issam Rimawi/Anadolu via AFP

Az izraeli hírszerzés már az október 7-ei támadás előtti éjjel furcsa tevékenységet észlelt Gázában: Benjámin Netanjahu hivatala azt mondta, a kormányfő mostanáig nem tudott a korai jelzésekről, pedig a Sin Bét vezetője már októberben magára vállalta a felelősséget, mert nem vette elég komolyan azokat.

A horvát külügyminiszter Oroszország szatellitjének nevezte a szerb elnököt, aki szerint a miniszter „brutálisan beavatkozik Szerbia belügyeibe, hazudik, sértegeti a szerb népet és fenyegeti Szerbia polgárait”.

  • Az ENSZ főtitkára szerint reformra szorul a Biztonsági Tanács, mert megingott az ENSZ tekintélye.
  • Több mint 70 km-t száguldott egy mozdonyvezető nélküli vonat Indiában.
  • TikTok-videók miatt törnek be a Saltburn című filmben használt kastély területére.
  • Kolerapánik tört ki egy norvég tengerjárón.
  • Joe Biden szerint a hosszú házasság titka a jó szex.

SPORT

Gera Zoltán örül a góljának csapattársa, Dzsudzsák Balázs mellett a foci-Eb selejtezőjének F csoportjában vívott Magyarország–Finnország meccsen a fővárosi Groupama Arénában 2014. november 14-én.
Fotó: Illyés Tibor/MTI
  • Gera Zoltán lett az NB II.-es Vasas vezetőedzője.
  • Ágyékát fogdosva mutogatott az ellenfél szurkolóinak, vizsgálatot indítottak Cristiano Ronaldo ellen.
Kapcsolódó cikkek

Húsz fok is lehet a következő napokban délutánonként

Most jön az, hogy reggel még télikabát kell, délután pedig izzadhatunk még pulcsiban is.

Mészáros Juli
időjárás

Kiakasztják a szállásadókat a Magyar Turisztikai Ügynökség engedélyéhez szükséges ellenőrzések

Sokan, akik vidéken olcsó szálláshelyet igyekeznek nyújtani, azt tapasztalták, hogy az ellenőrzésen elképesztően kicsinyes kritériumok alapján hasalnak el, és nagyon nehéz megfelelni az MTÜ-nek.

Herczeg Márk
turizmus

Orbán az ellenzékre tolná a bicskei ügyet, közben az állam hibájából szökhetett meg egy pedofíliával gyanúsított férfi

Nem így tervezte a parlamenti évnyitót a miniszterelnök: az ellenzék most először szemtől szembe olvashatta rá a kegyelmi botrányt. Közben újabb súlyos ügy mutatja meg a magyar állam teljesítményét.

Kiss Bence, plankog, Jelinek Anna, Botos Tamás, Kristóf Balázs
video

Orbán szerint miattuk került börtönbe a pedofil igazgató, de ők valójában kitüntették

A miniszterelnök parlamenti felszólalása után megnéztük, mi igaz abból, hogy Orbánék léptek fel a pedofil igazgató ellen.

Haszán Zoltán
POLITIKA

„Mi van, bazmeg, gyere ki!” – a fideszes alpolgármester és a kitüntetett vállalkozó borozónál balhézott Tiszaföldváron

Cseuz Zsoltékat szombat este kirakták a borozóból, garázdaság és könnyű testi sértés miatt feljelentés született. A volt gimnázium épületének az eladása is borzolja a kedélyeket a kisvárosban.

Kolozsi Ádám
belföld

Orbán az ellenzékre fogta a pedofilbotrányt

Novák Katalin lemondásáról, Sulyok Tamás megválasztásáról és Svédország NATO-csatlakozásáról is szavaznak ma az országgyűlési képviselők.

Molnár Kristóf
POLITIKA

Navalnij támogatta a grúziai orosz inváziót, Orbán ezért nevezhette sovinisztának a parlamentben

Navalnij sokáig nacionalista politikus volt, kijelentéseiért még halála előtt bocsánatot kért.

Molnár Kristóf
POLITIKA

Az Országgyűlés megszavazta a svéd NATO-csatlakozást

Végső soron nem derült ki, hogy mit akart a kormány a svédektől, de magyar politika és diplomáciatörténet egy bizarr fejezete zárult ma le. Svédország a NATO 32. tagállama lesz.

Takács Lili
POLITIKA

A parlament elfogadta Novák Katalin lemondását

Novák Katalin azután mondott le köztársasági elnöki posztjáról, hogy kiderült, 2023 áprilisában kegyelmet adott a bicskei gyermekotthon egykori igazgató-helyettesének, aki bűnsegédként vett részt pedofil bűncselekményekben.

Bódog Bálint
belföld

A parlament elnökké választotta Sulyok Tamást

Az ellenzéki pártok egy része elhagyta a Parlamentet, a kormánypárti képviselők titkos szavazáson kétharmaddal megválasztották a jelöltet.

Bódog Bálint, Herczeg Márk
belföld

Az orosz nagykövet is tiszteletét tette az államfőválasztáson

Nagy nap volt a mai a magyar parlamentben.

Solti Hanna
POLITIKA

Novák Katalin olyan videóval búcsúzott az államfői poszttól, amiben nem szerepel Orbán

A bukott köztársasági elnök visszavágott az ő nevét kimondani sem hajlandó miniszterelnöknek.

Herczeg Márk
POLITIKA

A parlament folyosóján kérdezték a momentumosok Orbánt, Rogánt és a fideszeseket arról, hogy miért kapott kegyelmet K. Endre

„Nem vagyok feljogosítva arra, hogy az elnök asszony nevében nyilatkozzak” – mondta a miniszterelnök.

Herczeg Márk
POLITIKA

Répássy Róbert: A kormány és a Sándor-palota sem adhatja ki, hogy Varga Judit milyen javaslattal küldte tovább K. Endre kegyelmi kérvényét

Az igazságügyi miniszter helyettese azt mondta, a Kúria egyik ítéletének értelmében a jogszabályok kizárják a lehetőségét, hogy a személyes adatokat közérdekű adatként bárki kiadja.

Herczeg Márk
POLITIKA

Trócsányi Lászlót jelöli a Fidesz az Alkotmánybíróság megüresedő helyére

Az Alkotmánybíróság elnöke Sulyok Tamás volt, aki a lemondott Novák helyett lesz a köztársasági elnök.

Mészáros Juli
belföld

„Ha önök azt gondolják, hogy ezt érdemes az alkotmányba emelni, nem leszünk akadályai ennek” – mondta Orbán Toroczkainak a készpénzhasználatról

A kormányfő szerint úgyis van 3-4 komoly téma, amit alkotmányba emelnének.

Herczeg Márk
POLITIKA

Indoklás nélkül mentették fel Pintér Sándor egyik helyettes államtitkárát

Nem derült ki, hogy van-e összefüggés a felmentése és aközött, hogy kiderült, év végén hetekre leállt a rendőrség nyomkövető rendszere.

Mészáros Juli
POLITIKA

Rogán felemeli maga alól a nemzetbiztonsági főtanácsadót Orbán mellé

A nemzetbiztonsági főtanácsadó jelenleg Kovács József, de nem tudni, hogy a pozíció emelésével együtt ő is emelkedik-e.

Mészáros Juli
belföld

Lezárult a vizsgálat a Kúrián, újra megjelenhet a Kúriai Döntések című folyóirat

És csak véletlen, hogy épp az a két kollégiumvezető kap felettest, akik részt vesznek a lap szerkesztésében.

Kaufmann Balázs
belföld

Szijjártó Péter Teheránba utazott, hogy békét teremtsen a Közel-Keleten

A külügyminiszter azt is fontosnak tartotta elmondani az iráni fővárosban, hogy a magyar ellenzék vezetője David Pressman USA-nagykövet.

Solti Hanna
külföld

Ungár Péter: A hisztériaellenzék tüntetése megmutatta, hogy a szellemi polgárháborút nem lehet összekeverni a gyermekvédelemmel

Az LMP társelnöke szerint „a közvetlen elnökválasztás üres lózung”.

Mészáros Juli
POLITIKA

Bencsik András szerint a pedofilügy csak egy műbalhé

Amit a „féreg/szörnyeteg” Gyurcsány Ferenc csak felhasznált a tervéhez.

Benics Márk
belföld

„Bazdmeg, valahol laknom kell” – mondta Bácsszőlős fideszes polgármestere, aki beköltözött az uniós pénzből felújított orvosi szolgálati lakásba

De előtte még azt is letagadta Hadházy Ákos videójában, hogy polgármester lenne.

Mészáros Juli
belföld

Olcsóbb lesz a BKK-bérlet

Március 1-től csak 8950 forint.

Herczeg Márk
közlekedés

25 ezer liter ismeretlen eredetű szeszt foglalt le a NAV egy kutyapanziós pincéjében

Az alkohol értéke 150 millió forint.

Benics Márk
bűnügy

A héten tartanák meg Navalnij nyilvános búcsúztatását

Az egykori orosz ellenzéki vezető sajtótitkára egyelőre alkalmas helyszínt keres.

Herczeg Márk
külföld

Navalnij már majdnem szabadult, amikor meghalt, kicserélték volna ugyanis egy börtönben ülő FSZB-s bérgyilkosra

Navalnij munkatársai szerint régóta folytak a titkos tárgyalások a fogolycseréről, a közvetítők egyike Roman Abramovics volt, a csere részeként szabadulhatott volna ki egy Oroszországban fogva tartott amerikai újságíró is.

Szily László
külföld

Fico azt állítja, hogy néhány EU-tagország katonákat küldene Ukrajnába

Ellenzékiek és biztonsági szakértők arra figyelmeztettek, hogy a szlovák kormányfő összeesküvés-elméleteket terjeszt, és az orosz propagandát visszhangozza.

Herczeg Márk
háború

Zelenszkij szerint 31 ezer ukrán katona halt meg eddig a háborúban

Más becslések szerint azonban ennél sokkal magasabb ez a szám.

Benics Márk
külföld

Az ukrán hadseregben harcoló külföldi önkéntesek ukrán állampolgárságot kaphatnak

Az orosz útlevéllel rendelkező ukránokat viszont megfoszthatják az ukrán állampolgárságuktól.

Herczeg Márk
háború

A dánok is befejezték az Északi Áramlat-nyomozást, és ők sem mondtak semmit

Akárcsak korábban a svédek.

Solti Hanna
külföld

Orosz drón miatt kellett elmenekülnie a német külügyminiszternek Ukrajnából

Annalena Baerbock idő előtt befejezte mikolajivi látogatását.

Herczeg Márk
háború

A gázai helyzet miatt lemondott a palesztin kormány

Ezt hétfőn jelentette be Mohamed Stajje palesztin miniszterelnök.

Mészáros Juli
külföld

Felgyújtotta magát egy amerikai katona a washingtoni izraeli nagykövetség előtt

Állítólag azt kiabálta: Szabad Palesztinát!

Mészáros Juli
külföld

Az izraeli hírszerzés már az október 7-ei támadás előtti éjjelen furcsa tevékenységet észlelt Gázában

Benjámin Netanjahu hivatala a lap kérdésére azt mondta, a miniszterelnök mostanáig nem tudott a korai jelzésekről. Pedig a Sin Bét vezetője már októberben magára vállalta a felelősséget, mert nem vette elég komolyan azokat.

Solti Hanna
háború

Nyilatkozatháborút indított a horvát külügyminiszter azzal, hogy Oroszország szatellitjének nevezte Vučić szerb elnököt

Vučić szerint a horvát miniszter „brutálisan beavatkozik Szerbia belügyeibe, hazudik, sértegeti a szerb népet és fenyegeti Szerbia polgárait”.

Benics Márk
külföld

Az ENSZ főtitkára szerint reformra szorul a Biztonsági Tanács, mert megingott az ENSZ tekintélye

Az ENSZ BT zsákutcába jutott, miután képtelennek bizonyult a legfontosabb, békével és biztonsággal kapcsolatos kérdések kezelésére – mondta António Guterres a világszervezet emberi jogi tanácsának genfi ülésén.

Herczeg Márk
külföld

Több mint 70 kilométert száguldott a mozdonyvezető nélküli vonat Indiában

A kőforgácsot szállító tehervonat azután indult meg a lejtőn, hogy a személyzet leszállt.

Benics Márk
külföld

TikTok-videók miatt törnek be a Saltburn című filmben használt kastély területére

„It's murder on the dancefloor”.

Benics Márk
FILM

Kolerapánik tört ki egy norvég tengerjárón

15 embert különítettek el, miután az utasoknál „gyomorbetegség enyhe tünetei jelentkeztek”.

Mészáros Juli
külföld

Joe Biden szerint a hosszú házasság titka a jó szex

2004-ben sem érdekelte az elnökjelöltség, azt mondta, inkább otthon szeretkezne a feleségével.

Mészáros Juli
SZEX

Gera Zoltán lett a Vasas vezetőedzője

Desits Szilárdot váltja az NB II.-es csapat kispadján.

Herczeg Márk
futball

Ágyékát fogdosva mutogatott az ellenfél szurkolóinak, vizsgálatot indítottak Cristiano Ronaldo ellen

A szurkolók Lionel Messi nevét skandálták neki.

Benics Márk
futball