Kósa Lajos a kampány hajrájában figyelemreméltó elmélettel örvendeztette meg a HírTV nézőit. Magabiztosan jelentette ki, hogy az ellenzéki politikusokról kikerült videókat, hangfelvételeket mind „belülről hozták ki”. Az önmagáról szivárogtató ellenzék mesterterve a kormánypártok önkormányzati kampányfőnöke szerint az volt, hogy ha ezt a sok mocskot
„kiterítik az egész politikai elitre, az nyilván a választók számára is azt üzeni, hogy hú, micsoda zűrzavaros dolog van itt. (...) Mert ha mindenkit besároznak, akkor nem tűnik fel, hogy politikai mondanivaló híján vannak.”
Milyen bölcs megfigyelés ez!
Ez a kampány hosszú idő óta a legértelmesebb lehetett volna, ehelyett a legmocskosabb lett.
Az ellenzék ezúttal nem egymás ekézésével volt elfoglalva, az összefogás körüli sokéves bénázások után most először szinte minden kiemelt helyen jóelőre megállapodtak. A városok 70 százalékában közös ellenzéki jelölt áll szemben a kormánypárti ellenféllel, vagyis valódi versenyhelyzetek alakultak ki, és megteremtődött a lehetőség a programok versenyére és a vitára. Annál is inkább, mivel az önkormányzati politika nyilvánvalóan emberközelibb, beláthatóbb; ebben a kampányban nem kellett volna migránsokról vagy diktatúráról beszélni, a vita szólhatott volna parkokról, utakról, zebrákról, játszóterekről, munkahelyekről, szolgáltatásokról, illetve egymást személyesen ismerő emberek párbeszédéről. Hasznos helyi elképzelések szerencsére tényleg számtalan jelöltnél megjelentek,
de viták nem voltak.
7483 polgármesterjelöltre lehet szavazni vasárnap, de 10 ezresnél nagyobb városokból is van vagy 160, ha a fővárosi kerületeket is belevesszük, mégis egy vagy két kezünkön meg tudjuk számolni, hány valódi vitát rendeztek. Az ellenzéki vezetésű Salgótarjánban és Ózdon, illetve a fideszes Komlón és Pakson volt ilyen. Máshol viszont ezek elmaradtak, többnyire a kormánypárti jelöltek különféle kifogásai miatt.
De még csak tömegrendezvényeket vagy látványos akciókat sem láttunk, Orbán Viktor kampánykörútja is néhány állomásos fotózkodás volt, választókkal gyakorlatilag nem találkozott. Folytatta viszont a fenyegetőzést, hogy ahol nem jól szavaznak, ott elzárja a pénzcsapot.
A hangütésre jellemző, hogy az eddig nem éppen vehemenciájáról híres Karácsony Gergely a kampányzáróján olyanokat mondott, hogy „küldd el a fenébe az összes helikopterező, kurvázó, kábítószerező senkiházit”.
A kampányidőszak legnagyobb politikai megmozdulása az iskolások klímasztrájkja volt, aminek semmi köze nem volt a kampányhoz, hiszen egy nemzetközi megmozdulás része volt.
A vita és a rendezvények helyett viszont zúdult ránk szexvideó, hangfelvétel, rendőrségi razzia, plakáttépkedés, csuklyás alakok, kamujelöltek, uszító hívások, zaklatási vádak és krumpliosztás.
Azon már csak a legtisztább lelkűek vagy a nem ebben az országban élők lepődhetnek meg, hogy
A kormánypártok központi üzenete változatlan: az önkormányzati választás tétje, hogy az ellenzék bevándorlóországgá teszi-e Magyarországot. (Tényleg. Hiába, hogy erre a polgármestereknek nyilvánvalóan még akkor se lenne semmi eszközük, ha akarnák, a Fidesz mégis ezt tolja.)
A szex- és drogvideók csak a lejtő alja, a kampányt kezdettől végigkísérték a törvénytelenség gyanúját felvető, alvilági hangulatú vagy csak durván félrevezető akciók. A feljelentések és hatósági eljárások egymást érték.
Többen jutottak arra az elmúlt napokban, hogy a magyar politikában eddig létezett hallgatólagos megállapodás, miszerint a magánéletet, de legalább is a szexuális életet tiszteletben tartják a vetélytársak. Ezt a paktumot rúgták volna fel most a pártok.
Annyi kétségkívül igaz, hogy nem volt jellemző a hálószobatitkok kiteregetése, de azért bőven akadt rá példa. Érdemes megnézni ezt a 2002-es híradót, amelyben a fideszes - tehát kormányon lévő - politikusok panaszkodnak a „furkósbot-kampányra”, amelynek keretében Orbán Viktor családjáról írtak egy pornóújságban, illetve Kósa Lajos állítólagos félrelépéséről cikkeztek. A haon.hu konkrétan Kósa Lajos és a ribanc esete címmel közölt cikket, a Blikk különösen gusztustalan összeállításában képek is szerepeltek.
Egyértelmű, kinek állt ez érdekében - jelentette ki a cikkekről, illetve Kende Péter könyvéről Áder János. Az MSZP tagadta, hogy ők szervezték volna a lejáratást, és kijelentette: az ország közös érdeke, hogy a kampány a programokról szóljon.
Csakhogy nem véletlenül emlékeznek kevesen a 2002-es kampány ilyen részleteire, ahogy az sem sokak fejében maradhatott meg, hogy egész sornyi jobbikos politikusról hozott le szexuális kihágásokra utaló képeket és hangfelvételeket a kormánymédia az utóbbi években. Vagyis ez nem újdonság, az viszont tényleg sokkoló, mennyire eluralt mindent ez a fajta mocsok.
Míg a kamujelölteknél, az álarcosoknál és a plakáttépkedőknél nem nehéz a megfejtés, addig a titkos felvételeknél ezt a legritkábban lehet biztosan tudni.
Pont azért ássa alá a demokratikus versenyt ez a sok szivárogtatás, mert nem átlátható, ki követte el és miért.
A nem a nyilvánosságnak szánt felvételek nyilvánosságra kerülése persze lehet közérdek. Kellően távoli és konszenzusos példa a Watergate-botrány, amely során Nixon kiszivárgott beszélgetése perdöntőnek bizonyult, és az elnök bukásához vezetett. Ezt az oknyomozó újságírás és a demokrácia diadalaként tartjuk számon. De a kampány előtti napokban, hetekben kiáramló felvételeket legtöbbször lehetetlen időben ellenőrizni, és anélkül a manipuláció eszközei lehetnek. Miközben a közösségi média korában azt sem tehetik meg se a politikusok, se a média, hogy nem vesznek tudomást róluk.
Az is káros, hogy az így felszínre kerülő érdemi információk, valóban súlyos leleplezések összemosódnak az öncélú megalázással.
A válasz csak elsőre egyértelmű.
Reflexből azt mondhatnánk, hogy akiről lejárató anyag jelenik meg, az rosszul jár, míg az ellenfele jól. De nem véletlenül igyekszik mindkét oldal távolítani magától ezeket a szivárogtatásokat. Utólag például nem feltétlenül tűnik jó ötletnek, hogy Orbán Viktor kiemelt helyzetben, a Fidesz kongresszusán Karácsony hangfelvételével és Wittinghoff videójával viccelődött. Azóta inkább azt láttuk, hogy a kormánypártok a médiájukra bízzák a botrányok kirobbantását és napirenden tartását, maguk a jelöltek távolságot tartanak. Ahogy a győri ellenzéki polgármesterjelölt is csak nagyon későn, és eleinte még akkor is félszívvel állt bele a Borkai-ügybe, pedig gyorsan világossá vált, hogy az nem csak szexről, hanem a város gazdasági életét meghatározó kapcsolatokról is szól. Wittinghoff fideszes ellenfele is hangsúlyozta, semmi közük a szexvideót reklámozó szórólapokhoz.
Mindenki tudja, milyen könnyen visszaüthet, ha a választók azt gondolják róla, alantas eszközöket használ.
Kétségtelen előnye a kormánypártoknak, hogy saját médiabirodalmuk úgy tálalja - vagy éppen hallgatja el - ezeket a botrányokat, ahogy azt az érdekük diktálja. Az viszont rájuk éghet, ha a szavazók a végletesen eldurvult közélet miatt - nem minden alap nélkül - a magyar közbeszédet leuraló hatalmi centrumot teszik felelőssé.
A Medián szerdán zárult közvélemény-kutatásából kiderül, hogy az ellenzéki érzelműeknek 70 százaléka szerint ez a kampány „mocskosabb, durvább a korábbiaknál”, és ezzel a kormánypárti szavazók bő egyharmada is egyetért. Érdekes fejlemény, hogy a megkérdezett fideszesek 40 százaléka szerint erről mindkét oldal tehet. Összességében azonban inkább a Fideszt hibáztatják a válaszadók, és mindössze 20 százalék az ellenzéket.
Vasárnap az is kiderül, mennyire hatásosak a mocskos eszközök. Ezen múlhat, mennyire válnak a jövőben a mindennapjaink részévé.
Kommentek
Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.