Még jobb reggelt, mint tegnap! Az idő olyan, amilyen: elkezdett befagyni a Balaton, de karácsonyra várhatóan elolvad a jéghártya.
4 kiemelt cikk a 444-en:
Ez a 444 reggeli hírlevele, méghozzá idén az utolsó előtti, legközelebb egy hét múlva jelentkezünk. Erre és a többi hírlevélre itt lehet feliratkozni.
Novák Katalin államfőjelölt bement a Mokkába és azt mondta: „Ennyi!” Azt mondta, van egy elképzelése „arról, hogy egy köztársasági elnöknek mi a feladata az ország első polgáraként”. A miniszter azóta le is mondott, hogy minden erejével az előtte álló feladatra koncentrálhasson. Novák egyébként már évek óta cukrászinfluenszereket megszégyenítő módon ontja magából a süteményes posztokat.
A Foreign Policy arról írt, hogy belső harcok bénítják a Fidesz ellen küzdő ellenzéket. Az amerikai külpolitikai szaklap szerint repedések mutatkoznak az ellenzéken belül, míg a Fidesz már kampányüzemmódra állt. Pedig Hadházy Ákos és Horváth Csaba pont kibékült, legalábbis elindult köztük egy párbeszéd.
A fideszes Balla Mihály a saját arcképével díszített nápolyis vödrökkel jótékonykodik. A karácsonyi ajándékot roma vállalkozók küldik roma családoknak, a Nógrád megyei képviselőt csak „a jótékonysági akció fővédnökének választották”.
Kövesd velünk a kampány hajráját, fizess elő most 50% kedvezménnyel!
Már előfizetőnk vagy?
A két politikus között elindult egy párbeszéd.
Ez rekord.
Egy elsüllyedt hajó után kutattak, amikor újabb baleset történt.
Az intézkedés január elején lép hatályba és az első félév végéig tart.
Ünnepi vércukorszint-emelés a családügyi miniszterrel és a töltött káposztának álcázott szaloncukraival.
Az előadás az ország függetlenségének 30. évfordulójára készült.
Apartmanokat, sorházat és mobilházakat építene a balatonakali vízparti naturista kemping helyére a terület új tulajdonosa.
Csányi Sándor cégbirodalma 6,5 milliárd forint támogatásnak örülhetett.
Ha a Nitrogénművek csoport fellebbezést nyújt be, akkor a büntetést az idén már biztosan nem utalja át.
A hírt, hogy az ügyben eljárás indul, Macron ügyvédje is megerősítette.
De azt még nem tudni, hogy az emlékeztető oltás meddig véd az omikron változattól.
Januárhoz képest már 13 százalékos volt a növekedés országosan.
Az EU-s társaságiadó-minimumról szóló törvény olyan, az EU-ban székhellyel rendelkező cégre vonatkozna, aminek az éves bevétele eléri a 750 millió eurót.
December végéig mindenki csak kis adag krumplit kérhet a japán mekikben.
A Pesti Központi Kerületi Bíróság helyett a Szombathelyi Járásbírósághoz kerülhet az ügy, mert a külföldön elkövetett bűncselekmény elbírálására az a bíróság illetékes, aminek az illetékességi területén a terhelt lakcíme vagy tényleges tartózkodási helye van.
Hiába a jogerős ítélet és a rengeteg botrány, a 85 éves politikus államfői jelöléséről egyre több szó esik.
Beindult az omikron.
De karácsonyra várhatóan elolvad a jéghártya.
Bezárnak a mozik, színházak, koncerttermek, és tilos lesz minden 200 fősnél nagyobb beltéri rendezvény, de boltba is kevesebb vásárló mehet be egyszerre, és a sportmérkőzéseket is csak közönség nélkül tarthatják meg.
„Van egy elképzelésem arról, hogy egy köztársasági elnöknek mi a feladata az ország első polgáraként.”
Kijött az első shortlist, nincs rajta Bergendy Péter horrorfilmje.
Olyan vállalkozókat keresett, akik ellen a NAV indított különböző eljárásokat, hogy elhitesse velük, pénzért cserébe ezeket el tudja intézni.
A népszavazást elrendelő határozat elleni indítvány épp a határidő lejárta előtt, december 15-én érkezett meg az Alkotmánybírósághoz.
Bergendy Péter Oscarra delegált filmje ígéretes alaphelyzetből indul: az I. világháború után kísértetek gyötörnek egy komplett magyar falut. Sajnos azonban a horror nem váltja be a hozzá fűzött reményeket.
A 69 éves riporter naponta csinál komplett hülyét az őrjöngő (néha örjöngő) Orbánból, aztán páros lábbal beleszáll, majd rendre meggyomrozza. Ilyen brutális balos fizikai terror még sosem volt ebben az országban.
Nem látják a legjobb előjelnek Sulyok Tamás "segélykérő" levelét.
Az omikron-csapda: 4-5 hét, mire kiderül, hogy valóban enyhébb tüneteket okoz-e, mint a delta variáns. Ha nem, addigra benne leszünk az újabb hullám kellős közepében. Több országban magas oltottság mellett is időt nyernének, ezért szigorítanak. A magyar kormány kockáztat.
A Fidesz ugyanis őt jelöli a köztársasági elnöki posztra.
A színész-rendező szerint akik hagyták, hogy ilyen szarban legyen az egészségügy, azok is várjanak majd 65 percet a mentőre, ha legközelebb baj van.
A jelek szerint Magyarországon is villámgyorsan terjed az omikron.
Ausztrál kutatók szerint a heparin semlegesítheti a covid tüskefehérjéit, vagyis megakadályozhatja a koronavírus terjedését.
A Pénzügyminisztérium késő esti közleményéből egyetlen aprócska részlet maradt ki.
Az amerikai külpolitikai szaklap szerint repedések mutatkoznak az ellenzéken belül, míg a Fidesz már kampányüzemmódra állt.
A fertőzés megelőzésére és gyógyítására is szolgál, és orron át vagy belégzéssel juttatható be a szervezetbe. A tesztek szerint az emberre nem káros, nincsenek mellékhatásai, a vírus replikációját „kapcsolja ki”.
A filmügyi kormánybiztos szerint nem azért van élen Európában a magyar filmipar, mert „olcsók” vagyunk.
Ez nem valami vicc, maximum egy kis túlzás. De az biztos, hogy kevés nő van, akinek olyan elnyomással kell szembesülnie, mint Bibi Hakmeenanak, aki a tálibok uralta Afganisztánban is kitart.
A magyar szakembert november végén küldték el a Hertha kispadjáról.
139 új áldozata van a járványnak, 5100-ra csökkent a kórházban ápoltak száma.
Vadász Viktort a köztársasági elnök december 31-ével mentette fel bírói tisztségéből.
2022 elejétől Ukrajna akár napi 8 millió köbméter gázt szerezhet be Magyarország felől, ez Kijev fogyasztási mennyisége. 2014 óta most növeli először Ukrajna a garantált gázszállítási kapacitását Európa felől.
A Felcsútról irányított magyar futballtámadás jegyében 7-8 éve már magyar játékosoknak kellett volna elárasztaniuk a világ legjobb bajnokságait. Elment rá sok tízmilliárd, de nem jött össze Orbán terve.
A vádlott szerint a sértett túl lassan ment előtte.
A karácsonyi ajándékot roma vállalkozók küldik roma családoknak, a Nógrád megyei képviselőt csak „a jótékonysági akció fővédnökének választották”.
A volt főbíró szerint ezért sem mindegy, hogy független, a tisztességes eljárás követelményeit betartó bírák vannak-e az Emberi Jogok Európai Bíróságán.