Jó reggelt! Ez itt a 444 napindító hírlevele a hét legfontosabb cikkeivel, híreivel. Vannak más hírleveleink is, ezekre itt lehet feliratkozni.
Kedden választották meg Baka Andrást köztársasági elnöknek. A Legfelsőbb Bíróság egykori vezetője az Orbán-rendszer páriájaként kezdte, most pedig szimbolikusan ő vet véget a NER-nek. A parlamentben arról beszélt, hogy nem építhetjük az új Magyarországot a bosszúra.
A Közért új adással jelentkezett az abszolút filmszínháztól eléggé idegen Bakáról:
Fenékküszöböt építenek a Dunán Paksnál, szükség esetén két bárkát is elsüllyesztenek, Magyar Péter az előző kormányokat hibáztatta, amiért nem készültek ilyen helyzetekre – a miniszterelnök beszólása Garancsi cége felajánlott 10 ezer tonna követ. Szombat reggelre már fel is pörgött a munka, katonai helikopterek helyeztek betontömböket a mederbe.
Hogy jó lesz-e nekünk ez a paksi fenékküszöb? Hazudik, aki most megmondja, de összeszedtünk pár szempontot. Arra készülni kell, hogy ha stabilan marad a kisvíz, mindig látszani fog. A paksi alpolgármester közölte, hogy az önkormányzat felterjesztéssel él a kormány felé az atomerőmű hosszú távú biztonságos működtetése érdekében.
Régen boszorkányokat égettek az aszály miatt, most egy zsaroló összeesküvés-elméletének engedett a kormány. Hogy lett a szárazság bűnbakja a jégkármérséklő rendszer, és miért állította le azt a miniszter a konteósok petíciója után? A klímaváltozás valódi okai helyett egy összeesküvés-elmélettel magyarázzák a brutális nyarat, és a napszúrás már a politikát is elérte.
Megírtuk, hogy független újságírók helyett a Külügyminisztérium odavezényelt munkatársait ültették be Szijjártó Péter sajtótájékoztatóira, amire aztán reagált Szijjártó volt sajtófőnöke is, azzal érvelve, hogy a hozzájuk érkező vendéget nem akarták megsérteni azzal, hogy üres terem előtt kelljen beszédet tartania.
A Századvég a választások előtt százmilliókért kutatta és elemezte Rogánnak a változó politikai törésvonalakat, sokra nem ment vele a miniszter. Egészen megdöbbentő témák és árak vannak a listán, amit közérdekű adatigényléssel kértünk ki. A Miniszterelnökség még vizsgálja, mit is kaptak valójában az elmúlt években.
Demján nevével ígértek pénzt Nagy Mártonék, a milliárdoknak tavaly ősz óta nincs nyoma. Az utolsó Orbán-kormány minden vállalkozásnak honlapot ígért. Mikrocégek és egyéni vállalkozások ezrei nyertek, azok viszont, akik ténylegesen elvégezték a munkát, futnak a pénzük után. A technológiai minisztérium szerint a pénz megvan, az előző kormány szabályozási hibái okozzák a csúszást.
Egyelőre két hely szabadult fel a megújuló Fidesz frakcióban, így került be a választási lista utolsó harmadából Hortay Olivér és Palóc André. Az egyik legaktívabb megafonos és a volt századvéges már az eskübe is belebakizott, de ahelyett, hogy elismerték volna a hibát, Magyar Péterre kenték az egészet, aki akkor meg sem szólalt.
Ha az állam tényleg elkezdte komolyan venni az átláthatóságot, az többeket súlyosan érinthet: a magántőkealapok okozhatták az Opus Titász bukását a pályázaton, a cég tulajdonosi háttere azonban már augusztus 6-án sem volt átlátható, amikor duplán is nyert. Kapitány István miniszter szerint az ügy nem függ össze azzal, hogy Vitézy Dávidot pár napja kritizálták egy Mészáros Lőrinc-cég által elnyert vasúti tender miatt. Mészáros szerint a tiszántúli fogyasztók látják a kárát annak, hogy kizárták a cégét.
Hír volt még:
Európa és Németország egyelőre tehetetlenül szemléli, hogy Kína teljesen kiszorítja a legfontosabb iparágakból. Már a német autóipar is feladta. De meddig folytatható komoly konfliktus nélkül ez az agresszív terjeszkedés? Megtanul-e Kína végre olyan üzletet kötni, amiben nem csak ő jár jól? – Orbán Krisztián a formálódó új gazdasági világrendről.
Kína szép csendben megmentette a világgazdaságot az összeomlástól. Az Irán ellen indított amerikai háború után a világ olajsokktól félt, de ez egyelőre elmaradt. Mint azóta kiderült, elsősorban azért, mert Kína titokban közbe lépett. De hogyan és miért tették mindezt?
„Ez már arról szól, hogy milyen lesz a politika a háború után” – zuhan Volodimir Zelenszkij népszerűsége a Fedorov-balhé miatt, sorra publikálják a felméréseket, amelyek szerint már legalább három potenciális elnökjelölt van Ukrajnában. Ők népszerűbbek, mint Zelenszkij. Úgy megy a helyezkedés, mintha már közel lenne a háború vége.
A lipcsei repülőtéren egy robbanóanyaggal megrakott drón repült neki egy ukrán szállítógépnek. A szerkezet nem robbant fel, így azt vizsgálhatják a német hatóságok, a kormány azonban nem beszél arról, hogy Oroszország lehet az incidens mögött. Az viszont újra bebizonyosodott, hogy a német repülőterek még mindig nincsenek kellőképp védve a drónbehatolások ellen.
Lengyelország súlyos százmilliárdokból épített több szempontból vitatott kerítést a keleti határára a Belaruszból érkező migráció miatt. Mára az illegális migráció gyakorlatilag nullára csökkent, a katonai jelenlét azonban továbbra is növekszik a térségben. Helyszíni riport a bialowiezai őserdő mocsarából, lengyel-belarusz határról.
Csaliként használták fel az elnöki különgépen utazó amerikai kormány több miniszterét és sok újságírót, miközben Trumpot biztonságosabb repülőre csempészték az iráni fenyegetés miatt.
A női kosárlabda lett az amerikai kultúrharc legújabb színtere, a sportág népszerűsége soha nem látott magasságokba emelkedett, a WNBA-val együtt azonban a körülötte zajló politikai kultúrharc is felerősödött: Sophie Cunningham transznemű sportolókról tett kijelentései nyomán tüntetések, politikusi megszólalások és provokatív akciók követik egymást.
Szerzőnk kipróbálta a fesztiválozás legextrémebb formáját, négy, tíz év alatti gyerekkel mentünk ki a Szigetre. Mindössze öt órát töltöttek kint, de hazaérve azt érezte, mint huszonévesen egy hét Sziget után. „Ennek ellenére azt kell mondanom, hogy gyerekkel a Sziget nemcsak jó, de meglepően jó!”
Az igazgatók augusztus 24. és szeptember 15. között, pótrendeléssel rendelhetik meg azokat a kiegészítő kiadványokat, amelyeket addig tankönyvvé nyilvánítanak.
Mármint név szerint.
Az Opus Titász Zrt. visszautasítja a pályázati kizárást, és jogi úton védi meg hálózatfejlesztési forrásait, írja a közleményük.
Farage azért mondott le, hogy egy új választási győzelemmel erősítse meg a helyzetét az ellene folyó pénzügyi vizsgálat közepette. Mandátumát visszaszerezte, a vizsgálat azonban ettől még folytatódik.
29 éve járt ott utoljára. Miniszterelnökként egyáltalán nem. És most sem megy oda.
Szerintük a megváltozott klimatikus viszonyok miatt érdemes lenne a felülvizsgálás.
A Fidesz ellenzékben még támogatta, hogy Baka András legyen a Legfelsőbb Bíróság elnöke, hatalmon már nem bírták elviselni a kritikáit, és rövid úton megszabadultak tőle. De ez nem volt elég, meg is alázták. Létezik annál nagyobb elégtétel, hogy most ő a köztársasági elnök?
„Egy generációnyi időt vesztegetett el ez a nemzet” – mondta első beszédében Baka, aki szerint ugyan a társadalom többsége most felszabadulást érez azoknak, akik csalódtak, ugyanannyi hely jut a jövő Magyarországán.
Pedig a kölcsönös támadások már veszélyeztetni kezdték a globális élelmiszer-ellátást.
Látványos események az atomerőműnél.
Európa és Németország egyelőre tehetetlenül szemléli, hogy Kína teljesen kiszorítja a legfontosabb iparágakból. Már a német autóipar is feladta. De meddig folytatható komoly konfliktus nélkül ez az agresszív terjeszkedés? Megtanul-e Kína végre olyan üzletet kötni, amiben nem csak ő jár jól?
Az összes lezárás és korlátozás egy helyen.
Baka bírói tevékenységét egy 1956-os és egy 2006-os ügyben hozott ítélet miatt is kritizálja az ellenzék. Megnéztük, miről szóltak a részvételével született döntések.
Belső vizsgálatok zajlanak, és számos ügyben vizsgálják, hogy a feljelentés szükséges-e – mondta a 444-nek Vitézy Dávid, akit arról is megkérdeztünk, keresték-e Lázár Jánost.
Sorra publikálják a felméréseket az ukrán intézetek, amelyek szerint már legalább három potenciális elnökjelölt van Ukrajnában, akik népszerűbbek, mint Volodimir Zelenszkij. Úgy megy a helyezkedés, mintha már közel lenne a háború vége.
Április vége óta sokat javult a költségvetés helyzete, akkorra az éves hiánycél 91 százalékát összehozták Orbánék. Ez az arány ma már csak 67,7 százalék. A júliusi többlet egészen kiugró volt.
A miniszterelnök szombat délelőtt 10 órára várja a parlamenti pártok elnökeit.
Az Irán ellen indított amerikai háború után a világ olajsokktól félt, de ez egyelőre elmaradt. Mint azóta kiderült, elsősorban azért, mert Kína titokban közbe lépett. De hogyan és miért tették mindezt?
Hazudik, aki most megmondja, de itt van pár szempont. Arra készülj fel, hogy ha stabilan marad a kisvíz, mindig látszani fog.
Lengyelország súlyos százmilliárdokból épített több szempontból vitatott kerítést a keleti határára a Belaruszból érkező migráció miatt. Mára az illegális migráció gyakorlatilag nullára csökkent, a katonai jelenlét azonban továbbra is növekszik a térségben. Helyszíni riport a bialowiezai őserdő mocsarából, lengyel-belarusz határról.
Magyar a kormányzati tájékoztatón fájóan hiányolta a NER-es oligarchák felajánlását a Paksi Atomerőmű üzemben tartásához.
Hogy lett a szárazság bűnbakja a jégkármérséklő rendszer, és miért állította le azt a miniszter a konteósok petíciója után? A klímaváltozás valódi okai helyett egy összeesküvés-elmélettel magyarázzák a brutális nyarat, és a napszúrás már a politikát is elérte.
A románoknál is kipróbált módszerről a miniszterelnök a kihelyezett kormányülésen beszélt. Azt mondta, külső beavatkozás nélkül a Duna jövő hétre annyira leapadhat, hogy ismét felmerülhet a paksi atomerőmű teljes leállítása. A kiemelt kormányzati beruházás 6 milliárd forintba kerül.
A lipcsei repülőtéren egy robbanóanyaggal megrakott drón repült neki egy ukrán szállítógépnek. A szerkezet nem robbant fel, így azt vizsgálhatják a német hatóságok, a kormány azonban nem beszél arról, hogy Oroszország lehet az incidens mögött. Az viszont újra bebizonyosodott, hogy a német repülőterek még mindig nincsenek kellőképp védve a drónbehatolások ellen.
Egyelőre két hely szabadult fel a Fidesz frakcióban, így került be a frakcióba a választási lista utolsó harmadából Hortay Olivér és Palóc André. Az egyik legaktívabb megafonos és a volt századvéges már az eskübe is belebakizott, de ahelyett, hogy elismerték volna a hibát, Magyar Péterre kenték az egészet, aki akkor meg sem szólalt.
Hűtlen kezelésnek és hivatali visszaélésnek tartják, hogy az előző kormány social médiás tartalmaira túlárazva kötöttek szerződéseket.
24 teljes órában. 44 hónap alatt 4 milliárd 229 milliót kapott a cége.
Az utolsó Orbán-kormány minden vállalkozásnak honlapot ígért. Mikrocégek és egyéni vállalkozások ezrei nyertek, azok viszont, akik ténylegesen elvégezték a munkát, futnak a pénzük után. A technológiai minisztérium szerint a pénz megvan, az előző kormány szabályozási hibái okozzák a csúszást.
A helikopterezésre Hadházy Ákos és Takács Péter is azonnal lecsapott, a miniszterelnök egy kommentben magyarázta el, hogy ez most miért más.
Ez „azonban az illetékes hatóságok részéről meg sem lett említve”, pedig „a felajánlás megtörtént, a vállalat pedig a maga részéről tette a dolgát” – írja a cégcsoport.
Ki volt adva, hogy a minisztérium különböző szervezeti egységeitől hány főnek kellett statisztálni a miniszteri szerepléseken. A vendégek meg csak ámulhattak, hogy milyen sok újságíró kíváncsi Szijjártóra.
Baka András nem az kimondott abszolút filmszínház-karakter, története mégis szimbolikussá teszi a megválasztását. A Fidesz illegitimnek tartja, ő közben azt mondja, az ország nem épülhet bosszúra.
Mindössze öt órát töltöttünk kint, de hazaérve azt éreztem, mint huszonévesen egy hét Sziget után. Ennek ellenére azt kell mondanom, hogy gyerekkel a Sziget nemcsak jó, de meglepően jó!
Trump ankarai átcsempészése egyfelől bravúros titkosszolgálati munka, másrészt viszont súlyos kockázatokat is rejtett azokra, akik a gépen maradtak. Nem tudni, mennyire volt súlyos az iráni fenyegetés, de így is sokan döbbenten figyelték a hétfőn megjelent cikkeket.
Magyar Péter a fenékküszöb építéséről és az elsüllyesztendő bárkákról adott részletes tájékoztatást, és a Fideszt bírálja, amiért 16 év alatt nemhogy nem csináltak semmit, még terveket sem készítettek az ilyen helyzetekre, így mindent nulláról kellett kezdeni.
A női kosárlabda népszerűsége soha nem látott magasságokba emelkedett, a WNBA-val együtt azonban a körülötte zajló politikai kultúrharc is felerősödött: Sophie Cunningham transznemű sportolókról tett kijelentései nyomán tüntetések, politikusi megszólalások és provokatív akciók követik egymást.
Budai Gyula lényegében a külügyminiszter minden tárgyalásán részt vett – indokolta meg Paczolay Máté azt is, hogy ha független újságírók nem is, Budai miért volt ott Szijjártó minden sajtótájékoztatóján.
Erről még Lázár János döntött, a levelét érvénytelenítették.
Közérdekű adatigényléssel kikértük, milyen tanulmányokat készített a Századvég, és mindez mennyibe került. Egészen megdöbbentő témák és árak vannak a listában, milliárdokért dolgozott az intézet. A Miniszterelnökség még vizsgálja, mit is kaptak valójában az elmúlt években.
A magántőkealapok okozhatták az Opus Titász bukását a pályázaton, a cég tulajdonosi háttere azonban már augusztus 6-án sem volt átlátható, amikor duplán is nyert. Kapitány István miniszter szerint az ügy nem fog össze azzal, hogy Vitézy Dávidot pár napja kritizálták egy Mészáros Lőrinc-cég által elnyert vasúti tender miatt.