Reggel 4, ébredek, apu kelteget, úgyhogy jobb, ha máris kelek!
Hello evribádi! Egy újabb novemberi hét kezdődik, röviden összefoglaljuk, miről érdemes tudni, mit érdemes elolvasni/megnézni/meghallgatni azok közül az anyagok közül, amik az elmúlt két napban megjelentek a 444-en.
A 4 legfontosabb hírünk most
Ez a Reggel 4, a 444 reggeli hírlevele, itt lehet rá feliratkozni.
Ezt a cikket teljes terjedelmében csak előfizetőink olvashatják el. Légy része a közösségünknek, segítsd a 444 működését!
Már előfizetőnk vagy?
Az írónő szerint az úszóedző “végezte el a piszkos munkát” Kiss László segítőjeként.
Csodával határos módon nem történt baleset.
Az oldal alvási, magánéleti, munka- és családi problémákat okoz a júzerek 12,5 százalékának. Ezt nem az ellenfelei vagy független intézetek mondják, hanem maga a cég korábbi vizsgálata állapította meg.
„A barátnőm elkezdett levegőért kapkodni, és mondta, hogy ki kell jutnunk innen. Megpróbáltuk, de nem tudtunk mozdulni.”
Ha két orvos egybehangzó véleménye szerint a gyógyíthatatlan betegnek legfeljebb fél év maradt hátra az életéből.
Sok hűhó egy hordozható hangfalért.
Elromlott a vécé.
Orbán Viktor meg ne tudja, hogy a Fudan Egyetemhez tartozik a klinika, mert kitér a hitéből.
„Olyasmit látunk itt, ami többnyire árnyékban marad” - mondta a lelkes régész.
Orbán pedig politikai karriert épített magának a gyűlölködésből.
Törvénytelen módon egy céget hívtak csak meg a tenderre Hadházy Ákos szerint. De korábban is ugyanez a vállalkozó számlázhatott, csak akkor több cég nevében.
Tombolával próbálják növelni az oltási kedvet az oroszok, lehet utalványt nyerni fodrászhoz és fogorvoshoz is.
Sokkal súlyosabb a járványhelyzet a közoktatásban, mint amit a hivatalos adatok mutatnak - nyilatkozta két szakszervezeti vezető. Kiállnak a kötelező oltás ellen.
Magyarázkodik a képzőművész a közfelháborodást okozó mondatai miatt.
A Hód nevű ágban töltényhüvelyeket és lelőtt, nem vadászható madarakat találtak egy civil természetvédő szervezet aktivistái. Mindent leszedtek, ami szemberepült.
Az első LMBTQ néptáncműhely szervezői szerint még a heteroszexuális emberek is szívesebben járnának queer táncházba, mert ott nem kell olyat csinálni, amit nem akarsz, de bármit kipróbálhatsz.
2,5 órás, teljesen nézhetetlen, értelmetlen, követhetetlen, idegesítő, stílustalan mindfuck. Ez Christopher Nolan új filmje, a Tenet.
A KDNP-s képviselő azért adott hálát a miniszterelnök fiának, hogy védi a hazát, de természetesen a legfőbb vezérnek is jár a tisztelet.
A Deutsche Welle riportjának első megszólalója egy anya, akinek 9 éves lányát megerőszakolták és elásták.
A forgalmas reptér négy órára megbénult. A Marokkóból érkező csoport a jelek szerint így próbált illegálisan belépni Spanyolország területére.
Hétfőtől például nem mehetnek kávézókba, éttermekbe és fodrászatba azok, akik még nem kapták meg a covid elleni védőoltás összes szükséges dózisát.
A beoltott és frissen le is tesztelt turisták 2020 tavasza után újra beléphetnek az országba.
Az önkormányzat pedig a csatornázást és a közvilágítást oldja meg a hotel körül.
Így viszont versenyzésre alkalmatlan, hiába büszkélkedik vele a polgármester.
Az aláírók szerint a vezetőség aláásta az öttusa eddigi 109 éves történelmét.
„Változtassuk meg a törvényt, ami nőket öl!”
Egyelőre sikertelenek voltak a közbeszerzési kiírások.
Dr. Nemény András az átoltottsági adatokat szerette volna látni, hogy felelős döntést hozhasson a kötelező oltás előírásáról.
Tilos nyilvános összejövetelt tartani, az éjszakai szórakozóhelyeket bezárják.
A nemzetbiztonsági bizottság jobbikos elnöke szerint Kósa bakizott, amikor elismerte, hogy vettek a Pegasusból, de innentől kezdve ő is nyíltabban beszélhet az ügyről.
Egy jobbikos ápoló posztja a Covid-osztályról.
Kijöttek az Eurostat adatai. Annyi kínai jött hozzánk, mint a nyolcszor nagyobb Németországba.
Az elnök szerette volna, ha az 1750 milliárdos szociális csomag is átmegy, de erről még nem sikerült dűlőre jutni néhány centrista demokratával.
A magyarok 40 százaléka nincs beoltva, köztük nagyon sok 60 év feletti, idővel kopik a vakcinák ereje, a delta variáns agresszívabb az elődeinél, a kormány pedig nem tanult semmit az előző hullámok tapasztalataiból.
Antiszemitizmus a Macskafogóban, Havas Henrik rejtett értékei, BoneyM a sopoti dalfesztiválon és még számos (számtalan) fényderülés valamint lepellehullás prémium kategóriás pótkasztunkban.
Miniszterelnök-jelöltként megbukott, de a küldöttgyűlés értekelte a korábbi pártelnöki tevékenységét.
Egy houstoni fesztiválon történt a katasztrófa, a rapper koncertje közben a tömeg egyszer csak megindult a színpad felé.
Képzelje el, hogy épp használja a mosdót, és egyszer csak ordítást hall a falból.
Miért nem bánjuk jobban a gyerekvállalást, ha több kutatás is arra jutott, hogy a gyerekvállalás alapvetően borzalmasan hat az életminőségre? Többek közt erre a kérdésre is keresi a választ Paul Bloom a most megjelent könyvében.
Mészáros Lőrinc: Nyári gondolataim
Az egészségügyi minisztérium pontosítást küldött ki a nőgyógyászoknak az abortusztörvény értelmezésével kapcsolatban.
Több testőre is megsebesült, de al-Kádimi sértetlenül megúszta a hivatalos kommunikáció szerint.
Száll az űrhajó, űrutazni jó!
A sziget áramszükségletét önmagában ez a beruházás 2 százalékkal csökkenti. Évi 2,5 millió euró megtakarítást várnak tőle.
Egy ambiciózus tudóscsapat mesterséges intelligencia segítségével fejtené meg az állatok beszédét.
Az amerikai, a brit és az európai jegybankok közül egyik se emel kamatot, hiába magasabb az infláció az USA-ban és Európában is a vártnál. Az energia és sok nyersanyag ára elképesztő ütemben emelkedett az utóbbi hónapokban, de a jegybankok szerint ez elmúlik, ha túl leszünk a nyitás utáni fogyasztási mámoron.
Hogy néz ki, amikor a legnépszerűbb magyar standupos már nem csak vicceket mond arról, amiben élünk, hanem egy egész regényt szentel a populista rendszereknek? És hogyan született az „Andi, ne jógázz, gyere”? Bödőcs Tibor a 444 stúdiójában járt.
Az „Örökké esni fog” című dokumentumfilm egy félig ukrán, félig kurd fiú életének jeleneteit mutatja be, aki Szíriából menekült Ukrajnába. A szemkápráztató fekete-fehér film poétikus eszközökkel tárja elénk, hogy a 20 éves fiú tulajdonképpen csöbörből vödörbe esett: Ukrajnában is hadi állapot van.
Az előző hullámokkal szemben többen mutatnak kellemetlen tüneteket, de igazán súlyos esetekkel nem találkoztak az orvosok.
A nyolc halálos áldozattal járó rendezvény során az egyik biztonsági őrt újra kellett éleszteni, tűszúrás nyomát találták rajta.
Ha ilyen történik, akár szerződést is bontanak.