Kellemes, punkos hetfot! Ekezetek mehetnek? Ez a pünkösdi hírlevél, benne a hétvége fontosabb anyagaival, híreivel. (A hírleveleinkre itt lehet feliratkozni.)
Orbáné 7,8 millió volt, Magyar Péter fizetése bruttó 3,8 millió lesz havonta, de megvágják a havi 7 millió forintos képviselői keretet is, amiből költhettek lakásra, telefonra, benzinre, saját alkalmazottakra. Kinevezték Magyar Péter kormányának 55 új államtitkárát, Nagy Ervin és Velkey György László is államtitkár lett.
Orbán Anita a Globsecen azt mondta, az EU által elvárt szupermérföldkövek 100 százalékban megegyeznek azzal, amit a választók kértek a Tiszától. Alig egy hónapja van ellenzékben a Fidesz, máris megtalálta a nyílt levelek erejét: tegeződő MTI-közleményben inszinuálják az Orbán-kormány tagjai Orbán Anitát azzal, hogy egykor ő is velük dolgozott.
Lakktangás rúdtáncosokkal búcsúztatta a NER-t Mészáros Lőrinc fesztiválja: az Alcsúti Arborétumban tartott Vál-Völgyi Zsúrból a tsz-be száműzött Vál-Völgyi Fesztivál lett, ahol Curtis, Rúzsa Magdi, Bruno x Spacc és a többiek ott voltak, a VIP-szekció viszont már hiányzott.
Novák Katalin kabinetfőnöke szerint Balog Zoltán határozottan és nyomatékosan kérte, hogy kapjon kegyelmet K. Endre. A nyilvánosságra hozott iratokból kiderült, hogy az a kevés, amit Novák Katalin kipréselt magából a kegyelmi ügy magyarázataként, egyáltalán nem volt igaz. Balog Zoltán azt állítja, sem Orbán Viktor, sem Lévai Anikó nem kért közbenjárást K. Endre ügyében. Gulyás Gergely azt mondta, attól, hogy Balog helytelenül járt el, sosem fogja megtagadni őt.
Orbán Viktor egyik lánya és a miniszterelnöki rokonsággal dicsekvő öccse sem robbantott bankot tavaly a cégeivel, az exkormányfő unokaöccse viszont egész szokatlan módon és ütemben szárnyal.
Egyelőre nem lövik le a közmédiát, de a héten benyújtják a kapcsolódó médiatörvény-módosítást: Tarr Zoltán miniszter szerint a közmédia „meg fog szűnni, mindenki tudja, hogy meg kell szűnjön, mert ebben a formában ez nem nevezhető kiegyensúlyozott hírszolgáltatásnak továbbra sem”.
Büntetőeljárás indult a tiszaújvárosi halálos robbanás ügyében, halált okozó gondatlan veszélyeztetés gyanúja miatt. A Mol vizsgálóbizottságot állított fel a tiszaújvárosi üzemben történt baleset kivizsgálására.
Budapest peremvidékein sokan élnek a hiányos infrastruktúra mellett az egyszerre épülő és pusztuló környezetben – így néz ki Budapestnek az az arca, amit jóval kevesebben ismernek.
Hatalmas tömegtüntetés volt szombaton Belgrádban a Vučić-rezsim ellen, a demonstráció erőszakba torkollt: a tüntetést szervező egyetemisták szerint a rendőrök tiltakozók tucatjait verték meg és tartóztatták le, a rendőrök szerint a tüntetők támadták meg őket.
Masszív orosz légitámadás érte szombat éjjel Kijevet, a város minden kerületét bombázták, halálos áldozat is volt. Orbán Anita határozottan elítélte a támadást.
Szenvedély, zsebtolvajok, szögletek – így építette újra Mikel Arteta a 22 év után újra bajnokságot nyerő Arsenalt.
Robbie Keane távozik a Ferencvárostól. Az Index szerint az FTC vezetői felvették a kapcsolatot Magyar Péterrel, mivel gazdasági nehézségekkel küzd a klub több szakosztálya is, a kormányfő szerint ez hazugság.
Hogyan beszéljünk nehéz témákról, krízishelyzetekről gyerekekkel? Hogyan mondjam el a lányomnak, hogy az agydaganatom visszanőhet? Két pszichológus segít Urfi Péternek – a Sansz szerzőjének – és mindenkinek.
A Google AI-chatbotot csinál a keresősávjából, ami eddig sokaknak az internet kiindulópontja volt: 25 év után teljesen átszabja a keresési funkcióját a világ egyik legnagyobb techcége, mindent az AI-ra tesznek fel, ami újabb szög a régi internet koporsójában, miközben a Google célja az lehet, hogy a jövőben egyáltalán ne hagyjuk el a cég felületeit.
Alig egy hónapja van ellenzékben a Fidesz, máris megtalálta a nyílt levelek erejét.
Az Alcsúti Arborétumban tartott Vál-Völgyi Zsúrból a tsz-be száműzött Vál-Völgyi Fesztivál lett. Curtis, Rúzsa Magdi, Bruno x Spacc és a többiek ott voltak, a VIP-szekció viszont már hiányzott.
Gazdasági nehézségekkel küzd a klub több szakosztálya is.
Novák a leköszönő beszédében azt mondta: „abban a hiszemben döntöttem a kegyelem mellett, hogy az elítélt nem élt vissza a rá bízott gyermekek kiszolgáltatottságával”. A neki készített feljegyzésekben azonban pontosan le volt írva, hogy miért ítéltek el K. Endrét.
Az iráni focistáknak még vízumuk sincs Amerikába.
Tarr miniszter szerint a közmédia „meg fog szűnni, mindenki tudja, hogy meg kell szűnjön, mert ebben a formában ez nem nevezhető kiegyensúlyozott hírszolgáltatásnak továbbra sem”.
Az első harmadban jól tartottuk magunkat, a svájciak azonban nagyon belehúztak, és végül esélyeshez méltó játékkal nyertek. Csapatkapitányuk mesterhármast szerzett.
Halált okozó gondatlan veszélyeztetés gyanúja miatt.
Autópálya-koncesszió, Budapest-Belgrád vasút, iváncsai akkugyár vasúti bekötése.
Hogyan beszéljünk nehéz témákról, krízishelyzetekről gyerekekkel? Hogyan mondjam el a lányomnak, hogy az agydaganatom visszanőhet? Két pszichológus segít nekem és mindenkinek.
Kókayné Lányi Marietta többszörösen kitüntetett tanító, iskolapedagógus, a Gyermekek Háza alapítója.
A lopás világrekordja. Az autós üldözés magyar rekordja. A kínaiak hülyét csinálnak Trumpból. Gorka Sebestyén előkerül. A burzsoázia ingyenszórakozása. Zavaros ragadozó madarak: Atlanta Hawks, Indiana Hawks, Atlanta Falcons.
Könnygázt és gumilövedékeket is bevetettek.
Schanda Tamás, aki 2022 és 2024 között dolgozott Novák Katalin mellett, azt írta a 24.hu-nak: Balog Zoltán többször jelezte neki, hogy szerinte K. Endre ártatlan.
A külügyminiszter szerint elfogadhatatlan az oroszok brutális éjszakai támadása, Magyarország kiáll az áldozatok és Ukrajna népe mellett.
25 év után teljesen átszabja a keresési funkcióját a világ egyik legnagyobb techcége, mindent az AI-ra tesznek fel. Ez egy újabb szög a régi internet koporsójába, miközben a Google célja az lehet, hogy a jövőben egyáltalán ne hagyjuk el a cég felületeit.
A MÁV két nagy volumenű munkába kezd. Komoly forgalomkorlátozásokra, autóbuszos pótlásra, átszállásokra, többlet menetidőre kell számítani.
Van, ami nem változik.
A tüntetést szervező egyetemisták szerint a rendőrök tiltakozók tucatjait verték meg és tartóztatták le, a rendőrök szerint a tüntetők támadták meg őket.
Rakétákkal és drónokkal lőtte az orosz haderő az ukrán fővárost, iskolákat és lakóépületeket is eltaláltak. Az orosz támadáshullám miatt Lengyelországban is riadókészültségbe helyezték a légvédelmet.
Térképen is meg lehet tekinteni őket.
A 2003-04-es szezon után lett ismét bajnok az Arsenal: Mikel Arteta hatéves projektje a klubkultúra, a keret és a játékstílus radikális átalakításával, elitvédekezéssel, pontrúgásokkal és furcsa, de működő motivációs módszerekkel ért fel a csúcsra.
Két meccse még van a csapatnak a svájci tornán, de mivel a közvetlen rivális britek kikaptak a lettektől, így eldőlt, hogy Magyarország jövőre is a világelitben versenyezhet.
A tesztrepülés célja az új rendszerek teljesítményének vizsgálata volt.
Megvágják a havi 7 millió forintos képviselői keretet is, amiből költhettek lakásra, telefonra, benzinre, saját alkalmazottakra.
Érezhetően nagy az érdeklődés az új magyar kormány külpolitikája iránt Európa második legnagyobb biztonságpolitikai konferenciáján.
Budapest peremvidékein sokan élnek a hiányos infrastruktúra mellett az egyszerre épülő és pusztuló környezetben. Így néz ki Budapestnek az az arca, amit jóval kevesebben ismernek.
„Nálam megáll a történet. A kormányzati befolyásra semmilyen bizonyítékot nem tudnak felmutatni, mert ilyen nincs” – állítja Orbán volt minisztere.
A Fidesz frakcióvezetőjét a miniszterelnök késztette megszólalásra.
A döntés válasz a gázai flottilla aktivistáival szembeni, nagy nemzetközi felháborodást kiváltó, megalázó bánásmódra.
Az érintett üzemegység biztonságos leürítési munkálatai megkezdődtek, ennek befejezése után elindulhatnak a kárfelmérési munkálatok is.
Az oktatási tárca új közigazgatási államtitkára korábban a Pintér Sándor vezette BM-ben volt főosztályvezető.
49 pályázó 1,688 milliárd forintot adott vissza eddig.
Többeknek fogalmuk sem volt arról, hogy színpadra kellene állniuk Mága Zoltán koncertsorozatán.
Utódjáról később születik döntés.
Orbán Viktor egyik lánya és a miniszterelnöki rokonsággal dicsekvő öccse sem robbantott bankot tavaly a cégeivel. Az exkormányfő unokaöccse viszont egész szokatlan módon és ütemben szárnyal.
Június 30-ig döntenek a produkció sorsáról.
Szerinte ők világszínvonalat építettek, amit a gyár környezetében pótolni kell.