Orbán elhitte, hogy Trump hálás lesz neki, aztán szembejött a valóság

„Ez a térkép egyértelműen mutatja, hogy Magyarország mennyire támogatja a Trump adminisztrációt:”

A dokumentum, amiben ez a szöveg és a rosszul fénymásolt kép is szerepel egy szóróanyag részlete, amit Connie Mack, a magyar kormánynak dolgozó amerikai lobbista készített idén márciusban.

„Congratulations. What great news. Democracy is still alive.”

(Gratulálok. Micsoda nagyszerű hír. Még él a demokrácia.)

Idézte az amerikai-magyar barátság megdönthetetlen bizonyítékaként Orbán Viktor tavaly novemberi Facebook posztját ugyanez a márciusi lobbianyag.

A térkép és a szöveg, a maga egyszerűségével derültséget kelt külügyes körökben. Beszélgetőpartnereink többször azzal tréfálkoztak, hogy a Századvég és az amerikai lobbista megbízása esetleg valamilyen pénzmosási művelet része, mert a diplomáciai térben egyszerűen nem lehet értelmezni, amit csinálnak.

Pedig Mack hivatalosan ilyen minőségű anyagokkal próbálja megpuhítani a döntéshozókat az Egyesült Államokban. Trumpot fényező magyar kormányzati idézetekből és Kovács Zoltán kormányszóvivő angol nyelvű blogbejegyzéseiből fabrikál összefoglalókat, aztán ezeket igyekszik teríteni a magyar szempontból relevánsnak gondolt amerikai politikusok és kormányzati tisztviselők között.

Közben arról is lehet hallani, hogy Orbánék amerikai lobbistája igenis hatékonyan képviseli Magyarországot, és eléri amit akar, még ha nem is az amatőr benyomást keltő szóróanyagok és hírlevelek segítségével.

Cikkünkben most igyekszünk bemutatni,

• milyen reményekkel várták Trump elnökségét a magyar kormányban;
  
• hogyan számolta el magát drámaian a hazai vezetés a CEU ügyében;
  
• kik azok a szereplők, akik ma a legnagyobb hatással lehetnek a magyar-amerikai viszonyra;
  
• milyen Magyarországon túlmutató érdekek alakítják az Egyesült Államok közép-európai politikáját;
  
• és a kudarcok mellett milyen sikereket ért el a magyar kormány a kapcsolatépítésben.
  

Legendákat gyártottak, aztán elkezdtek hinni bennük

„Én nem vagyok Donald Trumpnak a kampányembere, sose gondoltam volna, hogy fölmerül majd a fejemben az a gondolat, hogy a kinyílt lehetőségek közül mégiscsak ő volna a jobb Európa és Magyarország számára. Sose gondoltam volna, de a helyzet mégiscsak úgy áll: meghallgattam ezt a jelöltet, és azt kell mondanom önöknek, hogy tett három javaslatot a terrorizmus megfékezésére, és aligha tudtam volna jobban megfogalmazni európaiként azt, hogy mire lenne szüksége Európának.”

Orbán Viktor miniszterelnök fogalmazott így tavaly nyáron a Bálványosi Szabadegyetemen. Ez hónapokkal a 2016 novemberében rendezett amerikai elnökválasztás előtt történt, amikor még nagyon kevesen fogadtak volna Donald Trump győzelmére, és a nyilatkozattal Orbán lett az első a nyugati vezetők közül, sőt az egyik első politikai vezető az egész világon, aki letette a garast Trump mellett.

Pedig ez a nyilatkozat egyáltalán nem arról szólt, hogy Orbán Viktor Trump győzelmére számított volna, éppen ellenkezőleg.

Az Obama-kormányzat utolsó éveiben Magyarország szinte csak negatív kontextusban került elő az amerikai politikában. Ebben benne volt

• a paksi bővítés orosz kézbe adása;
  
• az ehhez felvett orosz hitel;
  
• a tusványosi illiberális beszéd, benne Putyin Oroszországának és Erdogan Törökországának mintaként állítása (alig tíz nappal a maláj utasszállító lelövése után);
• az Ukrajnába irányuló gázszállítások 2014-es leállítása közvetlenül az orosz Gazprom vezetőjének magyarországi látogatása után;
  
• az ukrán háború miatt Oroszországgal szemben bevezetett szankciók elleni hangos magyar kormányzati propaganda;
  
• a 2014-es kitiltási és korrupciós botrány;
• a norvég alapos civilek miniszterelnök által elrendelt vegzálása;
• a kisegyházak tönkretétele.

2014. szeptemberében Obama elnök egy beszédében név szerint említette Magyarországot Oroszország, Venezuela és Egyiptom között, ahol a megpróbálják megfélemlíteni a civil társadalmat. Victoria Nuland európai ügyekért felelős államtitkár a demokrácia rákjaként ítélte el a magyar kormány politikáját. John McCain repulikánus szenátor neofasisztázta a miniszterelnököt. Az amerikai elnökválasztási kampány közepén, 2016 májusában Bill Clinton beszélt arról, hogy Magyarországon Putyin-szerű vezetést akarnak demokrácia helyett.

A magyar-amerikai viszony sosem látott mélyponton volt.

Orbán Viktor jól tudta, hogy ha a demokraták jelöltje, Hillary Clinton győz, akkor továbbra is sokat lesz szó a demokráciával leszámoló Magyarországról az amerikai és így a nemzetközi nyilvánosságban, és azt is, hogy novemberben Clintonnak jobb esélye van győzni, mint Trumpnak, hiszen végig vezetett a közvélemény-kutatásokban.

A Trumpot támogató tusványosi nyilatkozat logikája éppen erről szól.

Ha a magyar miniszterelnök látványosan kiáll Trump mellett a kampányban, és aztán Clinton nyer, akkor később bármilyen Amerikából érkező kritikára lehet azt mondani: Hillaryék csak személyes sértettségből piszkálják Magyarországot, a kifogásoknak nincs valós alapja. A másik oldalon nem volt vesztenivaló, hiába maradt volna pártatlan az amerikai kampányban Orbán, Clintonnál mindenképpen nagy hendikeppel indultunk volna.

Ez egyébként Orbán Viktor szempontjából egyáltalán nem volt elhibázott taktika, a „probléma” abból adódott, hogy nem Clinton hanem Trump nyert. A magyar vezetők elkezdték elhinni saját maguknak, hogy ők végig erre számítottak, sőt ebben érdekeltek, mert Trump majd hálás lesz a magyar miniszterelnöknek, aki elsőként állt ki mellette a szabad világ vezetői közül.

„A Fideszben az amerikai választás után megerősödött az a meggyőződés, hogy Orbán nemcsak zseni, de látnok is, aki hamarosan világpolitikai szinten arathatja le bölcsessége gyümölcsét”

- írta erről Magyari Péter áprilisban.

Orbán a novemberi Trump győzelem után boldogan triumfált a nemzetközi sajtóban, az amerikai elnök januári beiktatása után pedig újra nagy hangon ünnepelte a "multilateralizmus végét", és a Trump-elnökséget. Donald Trump a megválasztása után idetelefonált, és kifejtette, milyen nagyra tartja Magyarországot, februárban pedig levélben köszönte meg Orbán támogatását.

Minden adott volt a nagy magyar-amerikai összeboruláshoz.

Ha Clinton nyer, akkor ezeket nem csinálják meg

2017 márciusában a magyar kormány az Oktatási Hivatal egy jelentése mögé bújva elindította a CEU elleni támadást, március 31-én pedig már maga a miniszterelnök beszélt arról szokásos rádióinterjújában, hogy a CEU nem működik tisztességesen, és ezért lépni kell.

„Ez annyira gyorsan az amerikai elnök beiktatása után jött, mintha arra vártak volna. Talán ha Clinton nyer, akkor nem próbálják ezt megcsinálni”

– így értékelte a történteket egy amerikai diplomata.

Arról sokféle elmélet kering, hogy a kormány miért kötött bele a CEU-ba. Korábban éppen az volt a vélekedés fideszes körökben, hogy ha a a kormány irányítása alatt működő, egyre radikálisabb retorikát használó sajtó időnként neki is megy Sorosnak, a CEU-t nem fogják bántani, hiszen valójában mindenkinek jó, hogy Budapesten működik az egyetem. Aztán egyszercsak valami megváltozott. Van, aki szerint a menekültek után vagy mellett újabb ellenség kellett az állandó háborús kampányhoz, Soros egyeteme pedig tökéletes célpont volt. Van, aki azt hangsúlyozta, hogy az egyetem igazából egy Jobbik elleni taktikai manőver eszköze lett: a Jobbik régebbi, radikálisabb támogatóinak vállalhatatlan, ha Vonáék megvédik a "Soros-féle" CEU-t, az új, néppárti vonalba az nem fér bele, ha odaállnak Orbánék mellé szétverni az egyik legjobb magyar felsőoktatási intézményt.

Amerikai szempontból még egy fontos szempontra gondolhattak a miniszterelnök környezetében: Soros György az Egyesült Államokban a Demokrata Párt egyik fontos támogatója, a republikánusok nem szeretik, a Trump-féle, radikális vonalon pedig kifejezetten gyűlölik a milliárdost. Ezek alapján az egyetem bezáratásával sok legyet lehet ütni egy csapásra: belpolitikailag is jól jön, és frissen hivatalba lépett Trumpnak is szívességet tesznek vele.

Ez utóbbi vonalon a magyar kormány drámaian elszámolta magát.

A CEU-hoz hasonló amerikai egyetemek, ahol nem csak az adott országban érvényes, de amerikában is elfogadott diplomát adnak, sokfelé működnek a világban, a Válasz összefoglalója tavasszal 60 ilyen intézményről írt. Ezek a tulajdonos személyétől vagy a működés pontos jogi formájától függetlenül nagyon fontosak az Egyesült Államoknak.

Az egyetemeken amerikai rendszerű oktatás folyik, az intézmények jellemzően nyugatias értékeket közvetítenek, euro-atlanti szellemű világképet mutatnak a hallgatóknak. Összességében az amerikai soft power, a globális befolyás fontos eszközei. Működik ilyen egyetem Egyiptomban, Libanonban, Kuwaitban, Kínában, Örményországban, meg még egy csomó másik helyen. Olyan országokban, amik az amerikai külpolitika szempontjából ezerszer fontosabbak, mint Magyarország. Az Egyesült Államok már csak ezért sem hagyhatta szó nélkül a CEU bezárására tett magyar kísérletet. Ha Orbán Viktor ma következmények nélkül kidobhat egy amerikai egyetemet az országból, akkor holnap Egyiptom vagy Kína is simán megpróbálhatja ugyanezt. Az amerikaiak nem akartak rossz precedenst teremteni, annál is inkább, mert még soha nem fordult elő, hogy amerikai egyetemet elüldözzenek egy országból.

Közvetlenül a Fehér Házból jött az utasítás, hogy a CEU-t tartani kell

Az Egyesült Államok egy pillanatra sem rejtette véka alá, hogy mit gondol a húzásról.

• Az egyetem bezárása ellen először a Budapesten működő amerikai követség emelt szót március 29-én,
• március 31-én Mark C. Toner külügyi szóvivő adott ki közleményt Washingtonban a CEU-ügy miatt,
• aztán április 4-én újra a budapesti amerikai követség tiltakozott,
• április 11-én Hoyt Yee az amerikai külügyminisztérium Budapestre látogató helyettes államtitkára aggódott a CEU fenyegetése miatt,
• május 23-án Heather Nauert külügyminisztériumi szóvivő sürgette a Lex-CEU felfüggesztését.

A kormány különböző stratégiákkal próbálta elütni a tiltakozási hullámot, ami láthatóan váratlanul érte őket. Gulyás Gergely parlamenti alelnök például azt mondta, hogy nem értik a törvényt az amerikaiak ezért nyafognak miatta. Németh Zsolt, a parlament külügyi bizottságának elnöke arról beszélt, hogy a Budapestre látogató amerikai helyettes-államtitkár nem képviseli az Egyesült Államok álláspontját.

Az valóban igaz, hogy a budapesti követségen dolgozó karrier-diplomaták jelentős része Obama elnöksége alatt került ide, és az amerikai külügyben is sokan maradtak az előző adminisztrációból. Az amerikai külügyből elsőként megszólaló Mark Toner régi motoros, sokáig a Fidesszel híresen rossz viszonyt ápoló Európa-ügyekért felelős államtitkár, Victoria Nuland szóvivője volt. Ehhez képest a május 23-án közleményt kiadó Heather Nauert már a Trump-adminisztráció embere, 2017 áprilisában nevezték ki, korábban a jobboldali Fox tévécsatornánál dolgozott.

Ami ennél is fontosabb, több forrásból is úgy tudjuk:

egyenesen a Fehér Házból, egész pontosan az amerikai külpolitikát döntően befolyásoló Nemzetbiztonsági Tanács (NSC - National Security Council) vezetéséből jött az utasítás, hogy a CEU-t tartani kell.

Látni kell, hogy az Egyesült Államokban, már csak az ország méretéből és a külpolitika összetettségéből adódóan sem kerül minden ügy az elnök asztalára. A washingtoni kormányzati működést ismerő beszélgetőpartnereink szerint a CEU kicsinálása bármilyen elnök idején is legfeljebb a Nemzetbiztonsági Tanács szintjéig jut el, és az ott született döntés a Fehér Ház hivatalos álláspontja.

Trumpnak demonstrálnia kell, hogy nincs az oroszok zsebében

Magyar szempontból nagyjából a CEU-üggyel egy időben több kedvezőtlen folyamat is indult az Egyesült Államokban.

Trump elnök viszonya Oroszországgal az amerikai belpolitika központi kérdésévé vált, különösen, hogy egyre több jel utal arra, hogy a kampánya segítséget kapott Moszkvából, és erről az emberei is tudhattak. Trumpnak emiatt már többször demonstrálnia kellett, hogy nem enged az orosz befolyásnak. Ilyen döntés volt az is, amikor a Putyinnal nagyon is kritikus Oroszország szakértőt, Fiona Hillt nevezte ki az európai és orosz ügyek igazgatójának a már említett Nemzetbiztonsági Tanácsba. Hill április elején személyesen is találkozott Michael Ignatieff CEU-rektorral, és az amerikai egyetem ügyétől függetlenül se lehet nagy rajongója a kifejezetten oroszbarát politikát folytató magyar kormánynak.

A magyar vezetésnek valószínűleg az sem túl örömteli, hogy a hírek szerint H. R. McMaster tábornok, az elnök nemzetbiztonsági főtanácsadója is ismeri a CEU-ügy részleteit. McMaster is kritikus az oroszokkal, Fiona Hillhez hasonlóan az ő februári kinevezése is demonstrálta, hogy Fehér Ház nem akar barátkozni Moszkvával. (McMaster pont az oroszokkal bizalmas viszonyt ápoló, és emiatt lemondásra kényszerült Michael Flynnt váltotta a tanácsadói poszton.)

Ugyanebben a szellemben kapott megbízást az amerikai külügyminisztériumban Wess Mitchell, aki az európai ügyekért felelős Victoria Nuland államtitkár utódja lesz. Mitchell kinevezésének állítólag örülnek itthon, miközben a Buzzfeed szerint a diplomata Putyin keményvonalas kritikusa. Egy magyar kormányzati forrás az Indexnek azt mondta, hogy az új embertől nem várnak 180 fokos fordulatot a magyar-amerikai viszonyban.

Miután a Budapesten működő amerikai követséget továbbra is David J. Kostelancik ügyvivő vezeti, és távolról sem látszik, hogy új nagykövetet küldene ide az Egyesült Államok,

ezért az magyar-amerikai viszony kint most olyan embereken múlhat, akik aligha nagy rajongói a magyar kormány oroszbarát politikájának.

Egyelőre Gorka Sebestyén sem viszi be Orbánt a Fehér Házba

Több forrásunk is arról beszélt, hogy a magyar származású Fehér Házi tanácsadó, Sebastian Gorka sem segíti a magyar diplomáciai erőfeszítéseket Washingtonban, sőt volt aki arra utalt, hogy kifejezetten hátráltatja őket.

Gorka viszonya hullámzó a Fidessszel és a magyar jobboldallal átalában. A Buzzfeed áprilisban közölt részletes portrécikket a magyar származású a tanácsadóról. Abban többek között az szerepel, hogy 2002 után Gorka részt akart venni a Medgyessy Péter miniszterelnök titkosszolgálati múltját vizsgáló parlamenti bizottságban, de a brit hírszerzéssel fenntartott kapcsolata miatt megbukott az átvilágításon, különösen hogy megállás nélkül arról beszélt, hogy ő maga is brit titkosügynök. Szintén ebben a cikkben szerepel, hogy Gorka a 2006-os kormányellenes megmozdulások környékén egy új jobboldali párt alapításán törte a fejét, ami a Fidesznek és a Jobbiknak is kihívója lett volna. Egy kollégája szerint Gorka sosem nézte jó szemmel, hogy a Fidesz nem köteleződik el a Nyugat mellett, és Putyin Oroszországát a Szovjetúnió továbbélésének tekintette.

Gorka hozzállása a régebbi sérelmektől függetlenül is ellentmondásos lehet. Például szimpátiával tekinthet a magyar kormány iszlamofóbiájára, de közben egészen biztosan elfogadhatatlan számára, ahogy a magyar vezetés, konkrétan Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes pont atomügyben közeledik Iránhoz.

Gorka befolyása a Fehér Házban nem egyértelmű, de az Axios épp a múlt hét elején írt arról, hogy Trump odavan érte. A Fehér Ház belső ügyeiben jártas beszélgetőtársaink simán elképzelhetőnek tartották, hogy ha akarná, akkor tudná segíteni a magyar diplomáciai törekvéseket, de meg is akaszthatja azokat.

Gorka ugyan elment az új washingtoni magyar követség ünnepélyes megnyitójára márciusban, amit többen a békülés jeleként értékeltek, de néhány héttel ezelőtt arról hallottunk, hogy a magyar származású tanácsadó még mindig neheztel Orbánékra.

Szemerkényi túl sokat kavart

Sem a CEU-ügyben, sem attól függetlenül nem segítette a magyar kormány amerikai szándékait Szemerkényi Réka nemrég visszahívott nagykövet és Szijjártó Péter külügyminiszter rossz viszonya.

Washingtoni és budapesti pletykák szerint Szemerkényi lépten-nyomon meg akarta kerülni Szijjártót, és közvetlenül Orbánnal kommunikálni az amerikai-magyar viszony ügyében. Ez nem előzmény nélküli, Szemerkényi sokáig Orbán közeli tanácsadója volt, akit a miniszterelnök külföldi utakra is magával vitt. Mostanában viszont Orbánnak kevésbé volt fogadókészsége arra, hogy a washingtoni nagykövet megkerülje a szolgálati utat, és közvetlenül neki referáljon.

Valószínűleg az sem segített a helyzeten, hogy Szemerkényi túlságosan is optimista módon csatolt vissza Budapestre a washingtoni helyzetről, mintha tényleg bármelyik pillanatban meghívhatnák Orbán Viktort az Ovális Irodába.

A követség viszonyait ismerő forrástól azt is hallottuk, hogy a nagykövet már a CEU-t érintő első sajtóhírek után, amikor még nem volt egyértelmű, hogy a kormány tényleg be akarja záratni az egyetemet, jelezte, hogy ez nagyon rossz ötlet. Miután Budapestről egyértelművé tették, hogy igenis el akarják űzni a CEU-t Magyarországról, Szemerkényi nem serénykedett, hogy eladja a miniszterelnök tervét az Egyesült Államokban.

Többen befelé szánt üzenetként is értékelték a nagykövet megalázó kirúgását: nem ellenvéleményt, hanem a kormány döntéseinek lojális végrehajtását várják a külföldön dolgozó magyar diplomatáktól.

A Szijjártó-Szemerkényi harc, illetve Szemerkényi vonakodása bizonyos mértékig lassíthatta az Amerikában működő magyar diplomáciát, bár arról szó sincs, hogy ha tökéletes lett volna az összhang, akkor a magyar kormány megúszta volna a CEU balhét. A CEU-törvény olyan amerikai döntéshozókat is eltávolított a magyar ügyektől, akik egyébként nem voltak ellenségesek Orbán Viktor kormányával.

Ilyen például a magyarul is beszélő amerikai karrierdiplomata Kurt Volker, aki a Fellegi Tamás volt fejlesztési miniszter által létrehozott amerikai magyar lobbiszervezetben, a Hungary Initiatives Foundationben (Magyar Kezdeményezések Alapítványban) is benne van. Volker azok közé tartozott Washingtonban, akik a 2010-2014-es ciklus alatt egyértelműen kiálltak a Fidesz intézkedései mellett. A CEU-ügy viszont váratlanul érte, és legalább is átmenetileg demoralizálta a Magyarország felé egyébként nyitott amerikai döntéshozók egy részét. Itthon egyébként voltak remények, hogy Volkert esetleg budapesti nagykövetnek nevezik ki, de a diplomata pont július elején kapott új megbízást, Ukrajnában lesz az oroszokkal folytatott béketárgyalások amerikai különmegbízottja.

Lehet, hogy szerencsétlen flótás, de az is, hogy rajta múlik a magyar mesterterv

A 2014-re jelentősen megromlott magyar-amerikai viszony helyrehozására a kormány 2014 novemberében a Századvéget és amerikai partnereit bízta meg 1,3 milliárd forintért. Az amerikai partner az a Connie Mack, akinek szóróanyagából a cikk elején már idéztünk.

A magyar kormány pechére a hivatalos amerikai „szószólónk” a republikánus előválasztási kampányban nem volt Trump nagy támogatója: 2016 júniusában még abban sem volt biztos, hogy őt fogja támogatni Clintonnal szemben. Ettől függetlenül a kormány nem vonta meg tőle a bizalmat, decemberben Budapesten már arról beszélt, hogy Trump majd Orbán Viktor véleményét kéri ki európai ügyekben.

Az Egyesült Államokban a külföldi országok megbízásából tevékenykedő lobbistáknak fél évente részletes beszámolót kell tenniük arról, hogy miket csináltak, Mack legfrissebb anyagai is az ilyen beszámolók között érhetők el. (Ezt a beszámolási kötelezettséget előíró amerikai jogszabályt próbálja egyébként összemosni a Fidesz saját civiltörvényével, egyenlőségjelet téve a külföldi kormányok megbízásából, az adott ország érdekében dolgozó lobbisták, és a külföldi pénzből támogatott civil jogvédők közé.)

Mack május végén leadott tételes bevallásában szerepel, hogy a lobbizás közben kiket és hogyan keresett meg.

Ebben a listában vannak szórakoztató elemek, például Mack beírta, hogy emailen megkereste Pence alelnököt, bár feltehetően nem válaszoltak neki, mert a dolog „email inquiry” (emailes érdeklődés), és nem „email exchange” (levelezés) néven szerepel a listán. A dokumentum szerint Mack az elmúlt hat hónapban egyetlen amerikai újságíróval, Michael Crowleyval, a Politico külpolitikai szerkesztőjével vette fel a kapcsolatot. Valószínűleg azért vele, mert Crowley néhány éve nagyon barátságos, és ezért sokat kritizált portércikket írt a mexikói elnökről, olyat, amilyennek Orbán Viktor is egészen biztosan örülne.

Ezeknél nagyobb hatása van Magyarország amerikai megítélésre azoknak a személyes találkozóknak, amiket Mack kongresszusi képviselőkkel és azok kulcsembereivel bonyolít.

Az elmúlt hónapokban 24 ilyen találkozó volt, a washingtoni viszonyokat ismerő forrásaink szerint a magyar lobbisták gyakori vendégek a képviselők irodáiban.

„A CEU-ügyet nem lehet kimagyarázni, de például a civil szervezetek regisztrációja körül voltak republikánusok, akiknek el tudták adni, hogy ez az amerikaihoz hasonló törvény.”

Ezt a magyar kormány lobbistáinak munkáját ismerő beszélgetőpartnerünk mondta. Arról beszélt, hogy a magyar stratégia a republikánus kongresszusi képviselők puhítása. Ettől nem lesz látványosan jobb a magyar-amerikai kormányzati viszony, nem jön meghívó Orbán Viktornak a Fehér Házba, de azt a különböző bizottságokban ülő republikánus politikusok segítségével el lehet érni, hogy Amerikából ne is kapjon váratlan, nagy ütést Magyarország.

Ennek a taktikának a sikerére a legjobb példa az amerikai képviselőház európai, eurázsiai ügyekkel foglalkozó albizottságának 2015-ös meghallgatása, ahol a résztvevők jelentős része védelmébe vette az Orbán-kormányt az Obama-adminisztráció vádjaival szemben.

Nagy kérdés, hogy a Mack mivel tudja megpuhítani a kiválasztott amerikai politikusokat, mert erre a hivatalosan leadott hírlevelek és szóróanyagok nem látszanak alkalmasnak. Ebből a szempontból talán nem érdektelen, hogy Connie Mack jó viszonyt ápol Orbánék amerikai kampánygurujával, Arthur J. Finkelsteinnel. Finkelstein a 2000-es évek közepén Mack kampányait is segítette Floridában, a magyar kormány lobbistája akkoriban republikánus politikus volt. Valószínűleg maga Finkelstein ajánlotta Orbánék figyelmébe Macket, amikor a magyar kormány amerikai lobbistát keresett.

Finkelstein egyik embere feltűnt a Magyar Foundation of North America nevű, százmilliós magyar állami támogatást mozgató szervezetben. Ez azért érdekes, mert a Fellegi-féle Hungary Initiatives Foundationnel, és más hasonló kezdeményezésekkel együtt az látszik belőle, hogy a magyar állam jelentős pénzeket irányít az Egyesült Államok felé, hogy előremozdítsák az Orbán-kormány érdekeit.

Több forrásunk is arra utalt, hogy az ilyen pénzeknek kulcsszerep juthatna a magyar lobbitevékenységben, ha valahogy utat találnának a kiválasztott amerikai politikusok kampányaiba.

Fegyverüzletek és cseppfolyós gáz

Egyelőre viszont a kongresszusi lobbizással együtt is látványos Orbán Viktor miniszterelnök washingtoni mellőzöttsége a régió más vezetőihez képest: Trump például júniusban fogadta a román elnököt, július elején pedig Lengyelországba utazott, ahol nem csak a lengyel vezetőkkel, de a horvát elnökkel is találkozott. Minden találkozón hangsúlyozta a NATO fontosságát, és hogy a tagországoknak emelniük kell a katonai kiadásaikat.

Lengyelország és Románia az amerikai hadiipar vásárlója, amerikai vadászgépeket, rakétarendszereket használnak, amerikai katonai bázisoknak adnak otthont. Ezek nem csak általánosságban teszik őket fontosabb partnerré Magyarországnál, hanem Trump politikájával összefüggésben is.

Az elnök már megválasztása előtt rengeteget beszélt arról, hogy a NATO tagoknak többet kellene hadiiparra költeniük. Nem csak azért, hogy ne legyenek teljesen az Egyesült Államokra utalva, hogy az védje meg őket, hanem azért is, mert az Egyesült Államok fontos hadiipari exportőr. Ha minden NATO tag megemelné hadiipari kiadásait, azzal egy csomó amerikai cég is jól járhatna. Ráadásul a hadiipar értelemszerűen nem települ Kínába vagy Indiába olcsóbb munkaerőt keresni, a jelentős megrendelések az Egyesült Államok gazdaságát erősítenék, pont olyanoknak adnának munkát, akiknek a szavazatára Trump joggal számíthat egy választáson.

Mivel a lengyelek és románok elkötelezettek a hadi kiadások emelése mellett, és az Egyesült Államokból vásárolnak, ezért sokkal jobban is szeretik őket Amerikában, mint a magyarokat, akik ugye pont Orbán Viktor első kormányzása idején vásároltak amerikai vadászgépek helyett Gripeneket, és mind a mai napig orosz harci helikopterekre költik a pénzt Oroszországban.

A hadiipar mellett az amerikai energiapolitika is érdemben tudja befolyásolni a diplomáciai megítélést. Július elején Magyari Péter írt arról, hogyan feszülnek egymásnak gázügyben az amerikaiak és a németek. Az Egyesült Államok cseppfolyós gázt szállítana Európába, a németek Oroszország felől építenének új gázvezetéket Észak Áramlat 2. néven. Ebben a vitában Magyarországnak fontos szerep juthat.

Az amerikaiaknak kell egy kikötő Közép-Európában, ahol a cseppfolyós gázt (LNG - liquefied natural gas) szállító hajóik megállhatnak, és egy speciális, LNG-terminálon lefejthetik, csővezetékbe táplálhatják a szállítmányt. Ezt a kikötőt leginkább a horvát tengerparton lehetne megépíteni, ahol a volt nemzeti energia vállalat, az INA a magyar Mol résztulajdonában van. (A Molnak pedig meghatározó, 25,2%-os tulajdonosa a magyar állam. Az INA 49 százaléka pedig a Mol tulajdona.)

Bár az Amerikából Horvátországba szállított cseppfolyós gáz ügye piaci szempontból nem atombiztos (jelenleg túl alacsony a gáz árát is meghatározó olajár, hogy megérje a dolog), megfelelő kikötő nélkül biztosan nem fog menni az üzlet. Ebben az ügyben az amerikai diplomácia már évek óta nyomasztja a magyarokat, hogy lépjenek, és a MOL szálljon be a horvátországi terminál építésébe. A kikötőre már az EU is adott pénzt, épp a horvát kormány is pozitívan áll a projekthez, szóval sok múlhat a magyarokon. Ha ebben az ügyben segítenénk az amerikaiaknak, az biztosan nagyon sokat számítana a kétoldalú kapcsoltak javításában.

A magyar álláspont viszont messze nem egyértelmű. Július elején Szijjártó Péter külügyminiszter egy új orosz gázvezetékről tárgyalt Moszkvában, ami legalábbis nem segít a horvát LNG terminál ügyének, amit egyébként a Szemerkényi Rékát váltó új washingtoni magyar nagykövet, Szabó László lelkesen üdvözölt.

Trumppal nem lettünk jóban, most Pence-nél próbálkozunk

Az új amerikai nagykövet, Szabó László kinevezése egyébként sokak szerint egy ígéretes, új magyar stratégia része lehet.

Trump elnök még a legjobb napokon is kiszámíthatatlan, ráadásul a folyamatos belpolitikai botrányok miatt annak is van esélye, hogy nem tölti ki első ciklusát sem. Washingtonban emiatt nagyon sokan Mike Pence alelnökre figyelnek, hozzá próbálnak utat keresni. Pence májusban létrehozta saját kampánybizottságát, aminek fő célja, hogy pénzt gyűjtsön a kampányra, ilyet még sosem tett alelnök kevesebb, mint hat hónappal a hivatalba lépése után.

Szabó László 2008-tól az amerikai Eli Lilly gyógyszercég egyik vezetője volt, két évig Indianapolisban, Indiana állam fővárosában dolgozott. Mike Pence jelenlegi alelnök ebben az időben Indiana állam egyik kongresszusi képviselője volt, forrásaink szerint ismerik is egymást az új magyar nagykövettel abból az időből. Az Eli Lilly Pence egyik fontos kampánytámogatója volt.

Szijjártó Péter külügyminiszter meghívására június elején Magyarországon járt Eric Holcomb, Indiana állam jelenelgi kormányzója, aki korábban Pence helyettese volt, és a mai napig jó kapcsolatokat ápol az alelnökkel. A találkozó szuperül sikerült, a magyar kormány hivatalos oldalán egyenesen "történelmi jelentőségűnek" nevezik az amerikai kormányzóval kötött megállapodást, Holcomb pedig annyira jól érezte magát, hogy mindjárt vissza is hívta Indianába Szijjártót.

Van, aki a Mike Pence alelnök felé tett lépésként értékeli, hogy tavasszal Budapesten rendezték a Családok Világkongresszusa (WCF) nevű eseményt, ahol eredetileg Pence is szerepelt a meghívottak között. Pence a keresztény jobboldal hőse az Egyesült Államokban, a WCF-hez hasonló események Budapestre szervezése, és jelentős magyar állami támogatása pedig egyértelmű gesztus ebbe az irányba, még ha az amerikai alelnöknek nem is volt ideje személyesen Budapestre jönni.

Ezek alapján úgy tűnik, hogy a magyar diplomácia nagyon tudatosan kezdett kapcsolatokat építeni Pence és környezete felé. Nyilván az alelnök már most is befolyásos szövetséges lehetne, és ha bármikor ő váltaná Trumpot az elnöki székben, akkor végképp megéri az erre fordított energia.

Az új startégiával azért adódhatnak problémák. Egyrészt a világon most mindenki Pence felé kacsintgat, emiatt nehéz felkerülni a radarra az alelnöknél. A másik bökkenő egy jellegezetesen magyar ügy.

2009-ben az Országos Rádió és Televízió Tanács (ORTT), a mai Médiahatóság elődje döntött a rádiófrekvenciák kiosztásáról. Az MSZP, a Fidesz és a KDNP lemutyizták maguk között a dolgot, és elvették az akkori Danubius illetve a Sláger Rádió frekvenciáját, hogy a Simicska Lajos-féle Adveniónak és a baloldalra bekötött Neo FM-nek adják. A Sláger kisemmizett tulajdonosa egy amerikai cég, bizonyos Emmis Communications volt, ők pedig éppen Mike Pence szűkebb hátországában, Indiana államban működtek. A jelenlegi alelnök ebben a rádiós történetben kifejezetten aktív volt. 2009 decemberében a kongresszus nagy többséggel ítélte el az amerikai cég kifúrását. A Válasz akkori cikke szerint Pence meg is szólalt a rádió és a magyar döntés ügyében, és arról beszélt, hogy

az amerikai kongresszus éppen azokkal a magyarokkal vállal szolidaritást, akik alapos kivizsgálást követelnek a rádiófrekvenciák odaítélésének gyanús körülményeiben. És csak segíteni kívánják Magyarország azon törekvését, hogy tiszteljék a törvényeket, tisztességesen bánjanak a külföldi befektetőkkel, és kötelezzék el magukat a szabad sajtó mellett.

A kérdés, hogy Pence emlékszik-e még az esetre, amikor a Fidesz és az MSZP nagykoalícióban fúrta ki a földijeit, vagy meg lehet győzni róla, hogy ilyesmik csak a szocialisták idején történtek, a Fidesznek pedig egyáltalán nem stílusa elzavarni amerikaiakat Magyarországról.