Jó reggelt! Ez itt a 444 napindító hírlevele a hét legfontosabb híreivel, cikkeivel. Vannak más hírleveleink is, ezekre itt lehet feliratkozni.
Szerda óta elérhető a nyitottaktak.hu, az új online felület, ahol több tízezer egykori állambiztonsági személy nevére lehet rákeresni. Magyar Péter a nyilvánosságra hozatal napján tartott sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy nem szabad elhamarkodottan ítélkezni a listán szereplőktől – a Fidesz viszont politikai cirkuszról és békétlenséget szító Tiszáról kommunikált. Arról néhány nap tapasztalata után a 444-en írtunk, hogy ugyan a politika gyors eredményt akart, de az új adatbázisból épp az nem derül ki, ki mit csinált valójában.
A nyilvánosságra hozatal nem ment zökkenőmentesen, Lezsák Sándor neve is felkerült a listára, de mint kiderült, valójában ő a megfigyeltek között volt – a bakiért Magyar Péter is bocsánatot kért. Aztán rövidesen kiderült, hogy 160 megfigyelt neve került fel az oldalra egy informatikai hiba miatt. A Fidesz-KDNP pereket ígért, és miniszterek, levéltári vezetők lemondását kezdte követelni, Nemzetbiztonsági Bizottság elnöke pedig a testület összehívását indítványozta.
Az egészen biztos, hogy társadalmilag érzékeny folyamat indult meg a héten, amit a kormány azzal kíván egyengetni, hogy felállítottak egy szakértői testületet „a múlt sebeinek” begyógyítására. A testület tagja Szabó Andrea szociológus is, aki figyelmeztetett, hogy a hatos karton megléte még nem jelenti, hogy valaki bűnös volna, illetve veszélyesnek tartja, ha a bűnbakkereső narratíva rögzül a társadalomban.
A 444 családfakutatókat és terapeutákat kérdezett arról, hogysn érdemes felkészülni, ha egy szerettünk szerepel az ügynökaktákban. Az ÁBTL történészével, Szekér Nórával arról beszélgettünk, mit jelent, hogy valakit hazafias alapon szerveztek be és, hogy találták ki ügynökök sokszor fura fedőneveit.
Az első napokban több, a listákon szereplő ember is tagadta, hogy együttműködött volna az állampárttal. Szikora János rendezőt például meglepte, hogy van róla egy beszervezési dosszié, míg a Nanu-Nanu fedőnéven hálózati személyként foglalkoztatott Szikora Róbert szerint nem jelentett senkiről. Egy volt fideszes EP-képviselő is tagadta, hogy ügynök lett volna, állítása szerint egy angliai diákútról jelentett csupán. Írtunk arról is, hogy a püspökök nagy részéről már rég tudjuk, hogy a hálózat része volt, a kérdés inkább az, mihez kezdenek ezzel az egyházak. Apropó: Balog Zoltán nem folytatja püspökként.
A hét azzal indult, hogy bizalomvesztés miatt azonnali hatállyal menesztette Feledy Botondot a külügyminisztérium a Külügyi Intézet éléről. Kiderült, hogy Feledy cége 84 millió forintot kapott Lázár János minisztériumától három év alatt. Aztán az is, hogy Navracsics Tibornak is bedolgozott – a volt miniszter szerint jó munkát végzett a cég. Magyar Péter azzal indokolta a kirúgást, hogy bár Feledy jó szakember, senki nem tölthet be vezető pozíciót, aki ilyeneket eltitkol.
Feledy kirúgása, az ügynökakták, az NKA-ügy és a NER-t olajozó ügyvédek kapcsán írtunk arról, hogy a rendszerváltáshoz olyan szobákban is fel kell kapcsolni a villanyt, ahol eddig természetes volt a sötétség.
A parlamentben Toroczkai László a Feledy kirúgása körüli botrányra csatlakozva kuplerájnak nevezte a Tisza-kormányt, mire elvették tőle a szót. A szavazások kezdetekor Pócs János úgy jelezte, hogy nem működött a szavazógépe, hogy bent se volt a teremben, erre Forsthoffer Ágnes házelnök három ülésnapra kitiltotta a fideszes képviselőt, aki ez ellen fellebbezett.
Ezeknél talán fontosabb történés volt az Országházban, hogy megszavazták Fejes Pétert legfőbb ügyésznek, aki kezdésként az ügyészi szervezet nevében megkövette a társadalmat (és nem a Fideszt) az igazságérzetet joggal sértő döntések és mulasztások miatt. Törvényekről is szavaztak: már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, és módosult a cégnyilvánosságról szóló törvény is. Magyar pedig hosszasan magyarázta, miért szerepel a költségvetési tervezetben továbbra is az MMA vagy épp a Magyarságkutató Intézet.
Bizottsági ülések is voltak a héten, a kegyelmi ügyet vizsgáló bizottság ülésén Balog Zoltán protokollfőnöke beszélt arról, hogy a Miniszterelnökségnek kellett volna utánajárnia Vásárhelyi János ügyeinek a kitüntetése előtt – egy másik ülésen pedig egy magyarságkutató, egy közgazdász és egy történész igyekeztek elmagyarázni, hova tűnt a pénz a rendszerváltás idején.
Írtunk továbbá arról, hogy
Élesben néztük meg Párizsban, hogy néz ki közvetlen közelről a diáktüntetésnek indult, megélhetési tömegdemonstrációvá váló, a hírekbe a fosztogatások miatt bekerülő tiltakozási hullám. Miért vannak az utcán, mit szólnak az erőszakos jelenetekhez, hogyan reagálnak a rendőrök? Videóriport!
A Trumppal szembeni elégedetlenség kék cunamija söpörte el Amerika-szerte a republikánusokat. Trump a szavazólapon, megosztó jelöltek, hiába átrajzolt térképek: gyorselemzés arról, hogy mi vezetett a súlyos republikánus vereséghez és a demokraták jó szerepléséhez.
Írtunk arról is, hogy a republikánusok megsemmisítő veresége a félidős választásokon a külpolitikában döntő változást ugyan nem hozhat, mégis lehet számítani arra, hogy egyes kulcsfontosságú ügyekben kompromisszumra kényszerítik az elnököt.
Az alkotmánybírósági cirkusszal Tusk átmenetileg egy platformra terelte a megosztott jobboldali ellenzéket, de Kaczyński sem tudta tömegesen utcára vinni a táborát. Az intézményi párhuzamos valóság rögzült: miközben egyik oldal sem enged, Tusk a karhatalmi fellépéssel a saját jogállami legitimációját is kockáztatja.
Nem létezik szabadság felelősség nélkül – Bartis Attila volt a Nem rossz könyvek vendége.
Ott voltunk, amikor Ceglédi Zoltán új jelentést adott a stand-upnak: innen szép felállni!
A valóságcsavarás vébédöntője: Magyarországon is bemutatták a You Can See Everything című dokumentumfilmet, nem okozott csalódást.
Ajánlottunk 3 jó filmet a BIFF-ről, és még néhányat, amik díjakat is kaptak.
A kegyelmi botrányt vizsgáló bizottság előtt Vásárhelyi János 2016-os kitüntetésének hátteréről, és arról az ombudsmani jelentésről volt szó, amiből már 2012-ben kiderült, milyen visszaélések voltak a bicskei gyermekotthonban.
Balla György, Toroczkai László és Novák Előd is személyes megtámadtatás okán kért szót a kormányfő felszólalásai után, hogy Magyarra önthessék a dühüket.
A fideszes képviselőnek sok volt már a rovásán: bingó, kémszemüveg, képregény-rajzolgatás, de a kitiltást most azután kapta, mert késése után megpróbált utólag leadni egy szavazatot.
Lezsák Sándor lánya a Fidesz és a KDNP frakcióvezetőinek oldalán jelentette be Magyar Péter bukását az apját érintő informatikai hiba miatt.
Feledy Botond kirúgása, ügynökakták, NKA-ügy, a NER-t olajozó ügyvédek. Mi a közös bennük?
Ahol több tízezer egykori állambiztonsági személy nevére lehet rákeresni.
Megjelent Bartis Attila önéletrajza, melyben életének első 16, Marosvásárhelyen töltött évét idézi fel. De persze nem csak azt. Podcastünkben fikció és az önéletírás különbségeiről, gyerekkori emlékekről, állambiztonsági jelentésekről és a nyugati világból kikopott mágikus gondolkodásról is beszélgettünk vele.
Az a legrosszabb forgatókönyv, ami szerdán elkezdődött hazánkban.
A Fidesz nem szavazott, a Mi Hazánk ellenezte.
Van-e élet a halál után? Na és orosz propaganda a Fidesz bukása után? Négy, korábban a Kreml álláspontjának teret adó csatorna működését néztük meg fél évvel a kormányváltás után. Gondoltad volna, hogy az Origóról eltűnik a pornó és Putyin?
Az ügyet még pikánsabbá teszi, hogy az ÉKM-nek az utolsó Orbán-kormányban nem voltak külpolitikai feladatai. Feledy Botondot azonnali hatállyal rúgták ki hétfőn este a Külügyi Intézet éléről.
De, úgy tűnik, az ÖT műsorvezetője, aki több hónap szünet után tért vissza, a körülményekhez képest jól van.
Nem tudtuk meg, hogy szerinte mi volt a feltárt ügy, ami miatt kirúgták a férjét.
Azt állítja, nem írt alá és nem jelentett.
A III/III-at két hónap múlva, 1990. január 21-én megszüntették.
Egy nappal azután, hogy kiderült, Lezsák Sándor neve informatikai hiba következtében jelent meg a hálózati személyek között.
Mert tévesen bekerült a neve a hálózati személyek nyilvántartásába.
Megválasztása után Fejes arról beszélt, hogy a társadalom igazságérzetét joggal sértették egyes ügyészségi döntések, illetve azok elmulasztása.
Az előző kormányok évtizedes mulasztását felemlegetve, az 1956-os forradalom leverésének 70. évfordulóján tették mindenki számára elérhetővé az egykori állambiztonsági nyilvántartások folyamatosan bővülő, online kereshető adatbázisát az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában.
Múlt hét pénteken előbb megismertük a harmadik negyedéves GDP-adatot (ami keltett némi csalódást), majd megjelent a jövő évi költségvetés tervezete is. Akkor most örülünk?
Egy név az ügynökaktában, és semmi sem lesz már ugyanolyan a családban. Mit kezdjünk, ha beindul az acsarkodás, mit kezdjünk a döbbenettel, a szégyennel és a haraggal? Pszichoterapeuták segítenek eligazodni.
Antonio De Blasio az 1980-as években tanárként részt vett egy angliai diákcsereprogram szervezésében, az útról beszámolt a hatóságoknak, de állítja, hogy jelentéseket nem írt.
Nem az a baj, ha valaki transzparens módon szakmai munkát végzett az előző kormánynak, és nem is az, ha valaki fideszes volt, a probléma azzal van, ha ezt elhallgatja.
Az egyik legismertebb magyar ügynök nincs rajta, mások tévedésből kerültek fel a nyitott akták adatbázisába. A politika gyors eredményt akart, de az új adatbázisból épp az nem derül ki, ki mit csinált valójában.
Navracsics szerint Feledy tárgyilagos, nem pártpolitikai anyagokat írt, hanem elemzéseket az európai uniós intézmények működéséről.
A miniszterelnök büntetést kért Pócsra, a ház alelnöke a házbizottság összehívását ígérte.
A fideszes képviselő azt mondta, adott civiles Mikulás-csomagokat gyerekeknek, de soha nem fűzött hozzájuk politikai üzenetet. De mi a helyzet Jászapáti történetének első lézershow-jával, amit Pócs szerint a fia adott a városnak, de ez mégsem igaz.
Békétlenséget szít a helyzet a Fidesz frakcióvezetője szerint.
A miniszter nem szeretné, hogy az ügynökaktákban találtakkal való szembenézés újabb megbélyegzéshez vezessen a társadalomban.
Az alkotmánybírósági cirkusszal Tusk átmenetileg egy platformra terelte a megosztott jobboldali ellenzéket, de Kaczyński sem tudta tömegesen utcára vinni a táborát. Az intézményi párhuzamos valóság rögzült: miközben egyik oldal sem enged, Tusk a karhatalmi fellépéssel a saját jogállami legitimációját is kockáztatja.
Ennyi volt a budapesti nemzetközi filmfesztivál, 9 nap, 15 ezer néző, volt sok jó film, amiről érdemes írni, és olyanok is, amiket később is meg lehet majd nézni.
A katolikus egyház bocsánatot kért azon tagjai nevében, akik jelentéseikkel ártottak. A reformátusok vezetője szerint a gyógyuláshoz vezető út sokaknak nem lesz könnyű.
A republikánusok megsemmisítő veresége a félidős választásokon a külpolitikában döntő változást ugyan nem hozhat, mégis lehet számítani arra, hogy egyes kulcsfontosságú ügyekben kompromisszumra kényszerítik az elnököt.
Emellett megszavazták a Magyar Rádió és Televíziót működtető társaság alapító okiratát is, és módosult a cégnyilvánosságról és a civil szervezetek bírósági nyilvántartásáról szóló törvény is.
Ki jár jobban, ki rosszabbul? Milyen szigorításokkal számoljunk? Milyen hatással lesz mindez a lakáspiacra? És az építőiparra? És még megannyi kínzó kérdés.
A levéltár bocsánatot kér.
Nem indult újra a püspökválasztáson a volt miniszter, akit a kegyelmi ügyben játszott szerepe miatt egyházon belül is sokan bíráltak.
Szerinte Magyar Péter például minden egyes ellenzéki felszólalást megzavar a bekiabálásaival, mégsem kapott még büntetést.
A külpolitikai elemzőt három hónap után rúgták ki, mert megtudták, hogy munkakapcsolatban állt az előző kormánnyal.
A képviselők pedig azt kérdezik tőlük: kik voltak felelősek a spontán privatizáció során elvesztett vagyonokért?
Csípős hangulatban indult az országgyűlés.
Mit árulnak el a héten megnyitott adatbázisban megtalálható fedőnevek? Adidastól a kommunistagyűlölő katolikus miniszterelnökön és Motörheaden át a 231. számú találkozó lakásig.
A 444 birtokába jutott egy 19 millió forintos számla, amit Feledy cége állított ki Lázár János minisztériumának, de az is kiderült: az elemző nemcsak a korábbi építési és közlekedési miniszternek, hanem a nagy riválisaként ismert Navracsics Tibornak is segített.
A korábbi kormánypárt ezért követeli, hogy az új legfőbb ügyész „haladéktalanul indítványozza a politikai foglyok azonnali szabadon bocsátását.”
Ügynökügyi ügyifogyi. Lázárnak számlázni. Mándoki Leányfalun. Kelemen Hunor regényes gyermekkora – saját bevallása szerint. Winkler George Michaelről álmodik. Uj Péter ügyintéz. Bede Márton életvezetési tanácsokat ad az ügyintézéshez.
Trump a szavazólapon, megosztó jelöltek, hiába átrajzolt térképek: gyorselemzés arról, hogy mi vezetett a súlyos republikánus vereséghez és a demokraták jó szerepléséhez.
Mit jelent, hogy valakit hazafias alapon szerveztek be és, hogy találták ki ügynökök sokszor fura fedőneveit? Többek között erről beszélgettünk Szekér Nóra történésszel, aki az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában dolgozik.
A kormányfő azt mondta, a változások közepén vannak, ezért egyelőre jogilag muszáj volt így megalkotni a tervezetet. Viszont módosítókkal készülnek a parlamenti vitára, illetve közben a rendszer teljes átvilágítása és átalakítása is zajlik.
Élesben néztük meg Párizsban, hogy néz ki közvetlen közelről a diáktüntetésnek indult, megélhetési tömegdemonstrációvá váló, a hírekbe a fosztogatások miatt bekerülő tiltakozási hullám. Miért vannak az utcán, mit szólnak az erőszakos jelenetekhez, hogyan reagálnak a rendőrök? Helyszíni videóriport.
A főigazgató az adatvédelmi sérelemért elnézést kér Lezsák Sándortól.
A zenész elmondása szerint szerették volna, ha jelentéseket ír, de nem kérték rá, és ő nem tett ilyet.
Magyarországon is bemutatták a You Can See Everything című filmet, aminek már az előzetesétől eldobta az agyát az internet egy része. A háromórás Nathan Fielder-Elizabeth Holmes dokumentumfilm nem okoz csalódást, és úgy feszíti szét a műfaj kereteit, ahogy a szereplőktől remélni lehetett.