Jó reggelt! Birodalmi híreink vannak. Például rögtön az, hogy Rényi Pál Dániel Győzelmi kényszer című, Orbán Viktor futball- és hatalommániájáról szóló könyve 12. lett a Könyves Magazin 2021-es toplistáján, és még kapható.
4 kiemelt cikk a patinás weboldalunkról:
Ez a 444 reggeli hírlevele, erre és a többire itt lehet feliratkozni.
Orbán Viktor idén már másodszor szánta rá magát, hogy újságírói kérdésekre válaszoljon. Itt jelentette be, hogy a Fidesz Novák Katalint jelöli köztársasági elnöknek. Azt mondta, a Völner-ügynek csak a bírósági tárgyalás után lesznek következményei rá vagy Varga Juditra nézve. Azt elismerte, hogy tudatosan nem hajlandó kimondani Márki-Zay Péter nevét, viszont a több mint 3 órás sajtótájékoztató alatt csak egyszer sorosozott. Pár percben foglaltuk össze a lényeget.
A Sinopharm engedélyezésével kapcsolatban Orbán olyan ENSZ-papírra hivatkozott, ami csak hónapokkal később született meg, és azt is állította, hogy a kínai a legjobb vakcina, pedig ennek nincs tudományos alapja. A kórházi adatokkal kapcsolatban pedig olyan tanulmányokat ajánlott, amiket nem ismerhet a nyilvánosság.
Rényi Pál Dániel arról írt, hogy kommunikációban mérik a teljesítményt a negyedik Orbán-kormányban. Ha kell, egymásnak is nekifeszülnek a miniszterek, hogy a nyilvánosságban bizonyítsák rátermettségüket. Novák Katalin államfői jelölésében nagy szerepe volt annak, hogy sikeresen építette fel a mintaszerű fideszes családanya imázsát. Alig három hónappal a választás előtt a kampánygépezet már katonás rendben pörög, mert „minden áldott napot meg kell nyerni”.
Kövesd velünk a kampány hajráját, fizess elő most 50% kedvezménnyel!
Már előfizetőnk vagy?
Az Egészségügyi Világszervezet vezetése a karácsonyi időszak előtt figyelmeztetett mindenkit.
Halmágyi Miklós tárgyalást kérvényezett, ezért az ítélet nem jogerős.
Nem ment át a Mentsétek meg Romániát Szövetség javaslata a szenátuson.
A két legnagyobb repülőgyártó vezetője kéri az amerikai kormányt, hogy halasszák el az 5G-technológia kereskedelmi bevezetését.
Alaposan megünnepelték a NER ünnepelt költőjét, L. Simon Lászlót, akiről egy monográfia is megjelent. Ennek szerzője Pilinszkyhez hasonlította a volt államtitkárt.
Novák Katalin nemcsak miniszter volt eddig, hanem a Nők Magyarországért Klub elnöke is. Az egyesületet a Balog Zoltán vezette fideszes pártalapítvány is segítette céljai elérésében.
Majkával és Nagy Feróval kellett osztoznia a színpadon.
Három férfit akasztottak fel. Az országban jelenleg 107 halálra ítélt van siralomházban.
„Azt szeretném képviselőasszony szívére helyezni, hogy karácsony közeledtével tudjunk megbocsájtani egymásnak a városunkért, városunk fejlődéséért” – kéri Nagyné Legény Ildikó.
Az átalakuló nyilvánosságban a miniszterelnök új elvárásokat támaszt embereivel szemben. Ha feljebb akarsz jutni, nincs mese, szelfizni kell.
Egyelőre az éjszakai bulizásra vonatkoznak az új szabályok, és negatív teszteket kérnek a szállodákban.
Nyilván sok hasznát veszi majd a több hónapos adatoknak az önkormányzat.
- mondta Hajdúnánás fideszes polgármestere egy helyi ellenzéki képviselőnőnek.
A csomagok átvilágításakor derült ki a dolog, a NAV feljelentést tett a rendőrségen.
Nagyon kevés tesztet végeztek hétfőn, abból minden negyedik pozitív lett.
Rényi Pál Dániel és a 444 Orbán-könyve 12. a Könyves Magazin toplistáján, és még nem késő venni belőle a karácsonyfa alá.
A francia first lady feljelentést tervez tenni.
Balogh Samu szerint az automaták kb. 12 százalékát szerelik le, mert egyszerűen nem voltak eléggé kihasználva, így rengeteget spórol a város.
Magyarországon egyelőre nincs tervben a negyedik oltás, legalábbis Orbán Viktor miniszterelnök a keddi kormányinfón úgy fogalmazott, hogy ő már nehezen menne egy negyedikért, aztán eszébe jutott az ementáli sajt.
Támogatásukról biztosították az áldozatokat.
A vizsgálóbizottsági elnöknek az ügy részleteire vonatkozó kérdéseire azt válaszolta: mivel a rendőrség nyomozást rendelt el, a nyomozás érdekeire tekintettel nem áll módjában nyilatkozni.
El is verték őket a finnek.
A külügyminiszter megfogalmazása szerint ezzel „hozzájáruljunk ahhoz, hogy az emberek a világ azon táján is nagyobb biztonságban legyenek”
Mindketten a populista kormánynak kellemetlen ügyeket feszegetnek.
A 300 milliárd forintból beszerzett gépekből még mindig sok áll raktárakban, van kórház, ahol ha egy elromlik, egyszerűen elővesznek egy másikat.
Nő, fiatal, népszerű, ő a családbarát kormánypolitika arca. Mégis meglepő választás, mert Novák Katalin több szempontból nagyon kilóg a korábbi egyenfideszes funkcionáriusok közül.
Az egyértelmű és egységes elfogadási időszakkal a tagállami intézkedések összehangolását akarják biztosítani.
Még csak napirenden sem volt ma a munkahelyi igazolvány kérdése, amit meg akarnak akadályozni.
A pénzzel elmenekült, de az alkalmazott egyből megnyomta a pánikgombot.
Állítólag egy egykori diák volt az, de nem találták meg.
Dániában pár hét alatt az omikron lett a domináns koronavírus variáns, a britek nem szigorítanak.
A családokért felelős tárca nélküli miniszter azt ígérte: Magyarország első női köztársasági elnökeként Magyarországot fogja képviselni.
Összefoglaltuk pár percben a miniszterelnök több mint háromórás sajtótájékoztatóját.
A vezetőség elfogadta a színész bocsánatkérését.
A reklámos tavaly nyáron az Index környékén szakértett, amikor a szerkesztőséget ellehetetlenítették.
Volt, aki közvetítőn keresztül 100 ezer forintot adott egy igazolásért.
A Transparency International büntetőfeljelentést tesz közérdekű adattal való visszaélés miatt.
A bíró szerint ekkora összeg szükséges ahhoz, hogy Haja hercegnő megvédje magát és gyermekeit a sejktől.
A Biológiai Tudományok Osztálya szerint természetvédelmi területen nem engedhető meg egy ekkora volumenű beruházás.
Többek között így szeretnék lassítani az omikron terjedését.
Az Operatív Törzs javaslatának figyelembevételével.
Pedro Vargas David érdekelt a 4iG-ben és közös tőkealapot vezet az Exim Bankkal.
A Mindenki Magyarországa Mozgalom szerint a Nemzeti Választási Iroda direkt hátráltatja őket.
Izraelben minden erővel késleltetni próbálják az omikron terjedését. Addig is többen mehetnek oltásért, és van idő jobban megismerni az új vírusvariánst.
Trump szeptemberben még arról beszélt egy interjúban, hogy nem tervezi beadatni a megerősítő oltást.
Például lég- és lézerfegyver lőtérre.
Az összellenzéki miniszterelnök-jelölt szerint Novákot személyes felelősség is terheli a jogállam lebontásáért, az ország megosztásáért.
Ezt Orbán Viktor jelentette be sajtótájékoztatóján.
A kormányfő azt is állította, hogy a Sinopharm a legjobb vakcina, pedig ennek nincs tudományos alapja. A kórházi adatokkal kapcsolatban pedig olyan tanulmányokat ajánlott, amiket nem ismerhet a nyilvánosság.
Kormányinfót tart a Karmelitában, percről percre követjük az eseményeket.