Hétvégi olvasnivalók derűs áramtolvajokról és haragos aranykonvojokról

reggel 4

Jó reggelt! Ez itt a 444 napindító hírlevele a hét legfontosabb cikkeivel, híreivel. Vannak más hírleveleink is, ezekre itt lehet feliratkozni.

Aranykonvoj

Gyanúsítottként hallgatták ki Hajdu Jánost az aranykonvoj ügyében, a TEK volt főigazgatóját az ukránok jogellenes fogvatartásával és sanyargatásával gyanúsítja a Központi Nyomozó Főügyészség. Tanúvallomások szólhatnak arról, hogy Hajdu a rajtaütéskor Orbán Viktorral telefonált, a tét, hogy a jogellenes fogva tartás és más bűncselekmények miatti nyomozás elér-e bármilyen módon Orbánig.

Forrás

Derű és harag

Magyarország szokatlan eufóriában tölti mézesheteit, de ez sem tart örökké: Rényi Pál Dániel cikkében arra figyelmeztetett, hogy a múlt lezárásához emlékeztetnünk kell magunkat arra, amit tizenhat éven keresztül átéltünk, mert egyedül így haladhatjuk meg az orbánizmust.

  • És ha már orbánizmus: felidéztük azt is, hogyan nézett ki a NER első nyara, amikor a Fidesz elkezdett módszeresen visszaélni a hatalmával.

Pokoli meleg

A héten megdőlt az abszolút melegrekord, tűz volt a Hortobágyon, elzöldült a Velencei-tó, mi meg riporttal jelentkeztünk a kiszáradás szélén lévő Garancsi-tótól. Amit most tapasztaltunk, az nem a szokásos nyári meleg, hanem veszélyhelyzet – az egészségre és a gazdaságra is nagyon káros, pont ezért kell tudatosan kezelni.

Fotó: Bankó Gábor/444

Parlament, politika, belföld

Kedden a parlamentben a Tisza Párt kétharmaddal megszüntette a Szuverenitásvédelmi Hivatalt, de volt vita az ügynökaktákról is, és átment a parlamenten a polgármesterek fizetését befagyasztó törvény is. Forsthoffer Ágnes kezdeményezte azoknak a pereknek a békés megegyezéses lezárását, amelyeket korábbi képviselők indítottak Kövér László túlzó mértékű büntetései miatt. Volt egy kis feszkója Magyar Péterrel is, miután elvette a szót a miniszterelnöktől, de aztán másnap megittak egy kávét.

  • Kiderült, hogy elszámolási biztos veszi leltárba a kekvák vagyonát, és az is, hogy Ruff Bálint felel az MCC-ért – a kollégium Gellért-hegyre tervezett „reneszánsz palotája” mégsem fog megépülni.
Fotó: Németh Dániel/444

Magyar részvételével volt kormányszóvivői tájékoztató, kiderült többek között, hogy nyilvánosak lesznek az ügynökakták, tovább változik az Alaptörvény, és hogy nyílt pályázattal választják ki a NAV elnökét. Eldőlt az is, hogy a vármegyéknek és a főispánoknak is vége, és hogy Horváth András lesz a közmédia ideiglenes vezetője, valamint hogy Magyar felmentette Hatala Annát, a Nemzeti Információs Központ (NIK) főigazgatóját.

Fotó: Hegedüs Róbert/MTI/MTVA

Írtunk azokról a vitatott kinevezésekről, akiket a jelek szerint még nem ért el a Tisza Tisztítótüze, ilyen volt a hét elején bejelentett tűnt új NAV-elnök, de miután a szélesebb közönség kiakadt a kétes múltú Tamásné Czinege Csilla kinevezésén, Magyar Péter, majd Kármán András is bejelentette, hogy a kinevezés csak idieglenes, pályázni lehet majd a címre.

Tamásné Czinege Csilla, Kármán András és Czöndör Szabolcs
Forrás: Pénzügyminisztérium

Magyar Péter javaslatára felmentették az NMHH elnökét, az Európai Bizottság pedig nem engedte, hogy az NMHH közvetlenül léphessen fel az RTL ellen. A 24.hu azt írta, tudja, kik lesznek a közmédia szakmai vezetői.

Fotó: Bodnár Boglárka/MTI/MTVA

A Balásy-cégcsoport lapunk birtokába került szerződéseiből derül ki, hogy az Origo fél év alatt félmilliárdot, a Pesti Srácok kétszázmilliót szakított állami hirdetésekből, de az is bevett módszere volt a Rogán-tárcának, hogy beszélgetős műsorokba, podcastekbe szakértőt delegált, és ezért fizetett. Ezek a pénzek hiányoznak most a sorra megszűnő jobboldali médiumoknak.

Fotó: Bankó Gábor

A Medián még súlyosabb beszakadást mért a Fidesznek. Írtunk arról, hogy Szijjártó 246 millió forintért utazott tavaly bérelt magángépen Amerikába, majd rövidesen az is kiderült, hogy az év során több mint kétmilliárd forint ment el hasonló célokra. 160 milliárdot osztott ki teljes titokban az Orbán-kormány, a fideszes narratívát szajkózó Alapjogokért Központ is kapott belőle.

Az önkormányzattól lophatott áramot bitcoinbizniszéhez a békásmegyeri piac igazgatója: az óbudai korrupciós ügyben is érintett Krébesz Dániel korábban elismerte a történteket, most viszont már tagadja, hogy személyesen érintett lett volna a kriptobányászatban – az Óbudai Vagyonkezelő dolgozói március végén lettek figyelmesek a „furcsa, színes, villódzó fényekre".

Külföld

„Finnországot annak is meg kell védeni, aki nem itt született, de ezt választotta a hazájának” – így működik a honvédelem a világ legboldogabb országában. Az országban nem csak az általános boldogság nagy, hanem az állami intézményekbe, kiemelten a hadseregbe vetett bizalom is, sőt, itt a legmagasabb azoknak az aránya is, akik fegyvert fognának a haza védelme érdekében. De miért? Mit csinál kilencszázezer önkéntes? Hogyan lehet biztonságban tartani az 1340 kilométer hosszú finn-orosz határt? Helyszíni riport Finnországból.

Fotó: Németh Dániel/444

Kastélyszerű díszlet, lezárt aréna, sztárparádé – Taylor Swifték titkos álomesküvőjére figyelt New York. A pár nem erősített meg előre semmit, de a Madison Square Garden körül felbukkanó kamionok, rendőrök, díszletek és hírességek arra utaltak, a napokban tarthatják az év legnagyobb popkulturális eseményének számító sztáresküvőt. Így is történt, mint az a városi óriás kivetítőkről kiderült. Adam Sandler adta őket össze.

Trumpék rommá keresik magukat kriptovalutákkal és részvényekkel, miközben arab, indiai, vietnámi, román befektetőknek köszönhetően szárnyal az ingatlanbiznisz is. Amerika korábbi elnökei soha nem is mertek ehhez hasonló családi üzleteket kötni az elnökségük alatt.

Fotó: CARINE SCHMITT/Hans Lucas via AFP

Nehéz helyzetben van a belarusz diktátor, Lukasenko, aki igyekszik nem belesodródni az oroszok háborújába, de közben nincs olyan sok mozgástere, ezért most Pekingtől remél némi támaszt.

Fotó: PAVEL BEDNYAKOV/AFP

Foci

Pénteki és szombati események időbeli sorrendben:

Kapcsolódó cikkek

Elég nagy ahhoz, hogy gyűlölni lehessen, és elég gyenge, hogy érdemes legyen fenyegetni – ezért az „álnok Britannia” a Kreml fő ellensége

A putyini Oroszország egy ideje hivatalosan is Nagy-Britanniát tartja magára nézve a legveszélyesebbnek, és a szigetországot hibáztatják az ukrajnai háború elhúzódásáért is. Tényleg azt gondolják, hogy a katonailag és gazdaságilag is egyre gyengülő Egyesült Királyság a hibás mindenért, és ha igen, miért?

Inkei Bence
külföld

„Finnországot annak is meg kell védeni, aki nem itt született, de ezt választotta a hazájának” – így működik a honvédelem a világ legboldogabb országában

Finnország évek óta a világ legboldogabb országa. De nem csak az általános boldogság nagy, hanem az állami intézményekbe, kiemelten a hadseregbe vetett bizalom is, sőt, itt a legmagasabb azoknak az aránya is, akik fegyvert fognának a haza védelme érdekében. De miért? Mit csinál kilencszázezer önkéntes? Hogyan lehet biztonságban tartani az 1340 kilométer hosszú finn-orosz határt? Helyszíni riport Finnországból.

Németh Dániel, Takács Lili
külföld

Megvannak az első zenészek, akik történhet bármi, kitartanak Tusványos mellett

A Fidesz erdélyi fesztiválja nem maradhat buli nélkül. Nagy maradók és nagy távolmaradók a katasztrófa után.

Ács Berta
ZENE

Magyar Péter javaslatára felmentik az NMHH elnökét

Koltay András nemrég a Médiatanács elnökségét bukta.

Molnár Kristóf
POLITIKA

Ruff Bálint felel mostantól az MCC-ért

Magyar Péter kijelölte a felsőoktatási tevékenységet nem végző kekvák alapítói jogait gyakorló minisztereket.

Székely Sarolta
belföld

A Garancsi-tó a kiszáradás szélén, az Üvegtigris marad

A klímakatasztrófán ez persze nem segít, de legalább van valami, ami a perzselő forróságban is mosolyt csal az arcokra. A tóhoz már nem szabad lemenni, mert az ember könnyen elmerülhet az iszapban – a leckét most már a 444 stábja is megtanulta.

Tóth-Szenesi Attila, Bankó Gábor
klímaváltozás

Forsthoffer hétfőn még elvette a szót, kedden már együtt kávézott Magyar Péterrel

Szent a béke.

Bódog Bálint
POLITIKA

Mégsem építi meg a Gellért-hegyre tervezett „reneszánsz palotáját” az MCC

Nem volt elég fedezet a nyertes ajánlatra.

Molnár Kristóf
ÉLET

Horváth András lesz a közmédia ideiglenes vezetője, összeolvasztják a Duna Media Zrt.-t és az MTVA-t

A jogász megbízatása átmeneti.

Gazda Albert
POLITIKA

Elszámolási biztos veszi leltárba a kekvák vagyonát

A kormány azt ígéri, hogy az egyetemek visszakapják a korábban elvont döntési hatásköreiket.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Lukasenko háborús egyensúlyozása: kívül maradni nem tud, még jobban bevonódni nem akar

Putyin aktívabb szerepet vár Belarusztól az ukrajnai háborújában, Lukasenko azonban vonakodik. Zelenszkij dróncsapásokkal fenyegette meg, a múlt héten pedig Moszkvából egyenesen Pekingbe repült. Mire játszik a belarusz diktátor?

Inkei Bence
külföld

Nyilvánosak lesznek az ügynökakták, tovább változik az Alaptörvény, nyílt pályázattal választják ki a NAV elnökét

Sok döntést hoztak.

Windisch Judit

Kiss László hazugsággal, majd Facebook-letiltással reagált a cikkünkre

Az óbudai polgármester nem vette jó néven az önkormányzati áramlopásról szóló cikkünket. Azt állítja, nem kerestük meg - egy olyan cikkhez, amiben hosszan idéztük a válaszait.

Német Szilvi
ÉLET

Megdőlt az abszolút melegrekord

Soha nem mértek még ilyen meleget Magyarországon.

Fődi Kitti
időjárás

A hőhullám nem kellemetlenség, hanem katasztrófa

Amit most tapasztalunk, az nem a szokásos nyári meleg, hanem veszélyhelyzet. Az egészségre és a gazdaságra is nagyon káros, pont ezért kell tudatosan kezelni.

Urfi Péter
időjárás

Tanúvallomások szólhatnak arról, hogy Hajdu a rajtaütéskor Orbán Viktorral telefonált

Hajdu Jánost hétfőn gyanúsítottként hallgatták ki az aranykonvoj-akció miatt, utána biztonsági igazgatói pozíciót kapott a Fidesztől. A tét, hogy a jogellenes fogva tartás és más bűncselekmények miatti nyomozás elér-e bármilyen módon Orbánig.

Bábel Vilmos
POLITIKA
Podcast

Meddig tart ki Hajdu János lojalitása Orbán felé, ha súlyos bűncselekményekkel vádolják?

Egyre több bizonyíték kerül elő arról, hogyan zajlott az ukrán pénzszállító elleni akció a kampány hajrájában. Átbeszéltük, mit lehet tudni az ügyről.

Bokros Dorka, Bábel Vilmos, Kovács Bendegúz, Czinkóczi Sándor
podcast

Az Origo fél év alatt félmilliárdot, a Pesti Srácok kétszázmilliót szakított állami hirdetésekből

De az is bevett módszere volt a Rogán-tárcának, hogy beszélgetős műsorokba, podcastekbe szakértőt delegált, és ezért fizetett. Mindez a Balásy-cégcsoport lapunk birtokába került szerződéseiből derül ki. Ezek a pénzek hiányoznak most a sorra megszűnő jobboldali médiumoknak.

Német Szilvi
Média

Hónapokkal hosszabbították meg a letartóztatásukat, Őrsi Gergely, Láng Zsolt és Molnár Zsolt is rács mögött marad

A parkfenntartási ügy többi gyanúsítottjára vonatkozó indítványról még nem döntött a bíróság.

Gazda Albert
POLITIKA

Megszereztük Hankó 400 milliós NKA-listáját, amiről a választások előtt négy nappal egymaga döntött

A kedvezményezettek között van Kocsis Máté elítélt lengyel politikust bujtató titkárának cége és Böjte Csaba egyesülete is. De egészen ezoterikus dolgok is előkerültek. Volt, aki írásos pályázat nélkül jutott volna támogatáshoz, más a kért összegnél is többet kapott volna. Tarr Zoltán végül valamennyi döntést visszavonta.

Német Szilvi
KULTÚRA

Szijjártó Péter magángépes útjaira 2 milliárd forintot költött tavaly az állam

Még Pozsonyba és Belgrádba is béreltek neki gépet.

Molnár Kristóf
POLITIKA

Amikor a derűt elmossa a harag

Magyarország szokatlan eufóriában tölti mézes heteit, de ez sem tart örökké. A múlt lezárásához emlékeztetnünk kell magunkat arra, amit tizenhat éven keresztül átéltünk. Újra és újra. Egyedül így haladhatjuk meg az orbánizmust.

Rényi Pál Dániel
publicisztika

Az önkormányzattól lophatott áramot bitcoinbizniszéhez a békásmegyeri piac igazgatója

Az óbudai korrupciós ügyben is érintett Krébesz Dániel korábban elismerte a történteket, most viszont már tagadja, hogy személyesen érintett lett volna a kriptobányászatban. Az Óbudai Vagyonkezelő dolgozói március végén lettek figyelmesek a „furcsa, színes, villódzó fényekre".

Német Szilvi
bűnügy

Átment a parlamenten a polgármesterek fizetését befagyasztó törvény

A tiszás többség mellett Seszták Miklós KDNP-s képviselő is a módosítás mellett szavazott.

Német Szilvi
POLITIKA

Medián: Tovább csökkent a Fidesz támogatottsága, a Tisza 73 százalékon áll

Lassú lejtmenetben van a Fidesz, fogy a tábor és kevésbé elkötelezettek a szavazóik.

Windisch Judit
POLITIKA

Yamal vagy Ronaldo nem jut negyeddöntőbe – kezdődnek a nyolcaddöntők, portugál-spanyol meccs is lesz

A spanyolok a 2010-es világbajnoki cím óta egyszer sem jutottak a nyolc közé, négy éve mindkét csapatot Marokkó verte ki.

Haász János
sport

„Szeretnélek újra látni” – ikonikus felvételek készültek Cristiano Ronaldo és Luka Modric utolsó randevújáról

Ketten együtt 81 évesek voltak a portugál–horvát vb-meccsen, csak egyikük nyerhetett.

Gazda Albert
sport

24.hu: Hamarosan felállhat a közmédia új szakmai vezérkara

A hivatalos bejelentés néhány nap múlva várható.

Diószegi-Horváth Nóra
Média

A marhákkal jobb vigyázni – tiltott szer nyomaira bukkantak a világbajnokság legrosszabb csapatának futballistáinál

A 8 érintett tunéziai játékost nem nevezték meg és várhatóan nem is fogják eltiltani, mert valószínű, hogy csak olyan húst ettek, amilyet nem szabadott volna.

Gazda Albert
sport

Hétfői bejelentésében ugyan semmi nem utalt rá, most már Kármán András szerint is pályázaton választanak majd NAV-elnököt

Nemrég még úgy volt, hogy a NAV-elnök korábbi helyettese lesz az új elnök. A pénzügyminiszter most már transzparenciát, nyílt pályázatot ígér, meg hogy az elnök nem lesz államtitkár a pénzügyminiszter alatt.

Bódog Bálint
belföld

A vármegyéknek befellegzett, a főispánok is mehetnek vissza a középkorba

Ez a Tisza-kormány javaslata.

Gazda Albert
POLITIKA

A világbajnok Argentína majdnem leégett, csak egy 111. perces öngóllal jutott tovább a Zöld-foki-szigetek ellen

Messi közben tovább építi a rekordját, már 20 vb-gólnál jár.

Haász János
sport

Mai menü: a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetése és az ügynökakták

De szó lesz a parlamentben a polgármesterek juttatásainak csökkentéséről is.

Urfi Péter
POLITIKA

A NER első nyara, a jogállam megborítása lépésről lépésre

Tizenhat évvel ezelőtt a helyzet hasonló volt a mostanihoz: a választók brutális többséggel leváltanak egy rezsimet, amelyből nagyon elegük volt, az új kormány pedig kőkeményen kihasználja a kétharmados erejét, a bírálatokra meg azt mondja, ő csak a népakaratot teljesíti. Érdemes felidézni az akkori választások utáni nyarat, amikor a Fidesz hogyan kezdett módszeresen visszaélni a hatalommal.

Rovó Attila
POLITIKA

Kastélyszerű díszlet, lezárt aréna, sztárparádé – Taylor Swifték titkos álomesküvőjére figyel New York

Taylor Swift és Travis Kelce továbbra sem erősítettek meg semmit, de a Madison Square Garden körül felbukkanó kamionok, rendőrök, díszletek és hírességek arra utalnak, hogy pénteken tarthatják az év legnagyobb popkulturális eseményének számító sztáresküvőt.

Benics Márk
POP

Gyanúsítottként hallgatták ki Hajdu Jánost az aranykonvoj ügyében

A TEK volt főigazgatóját az ukránok jogellenes fogvatartásával és sanyargatásával gyanúsítja a Központi Nyomozó Főügyészség.

Kolozsi Ádám
belföld

Rogán alatt került a szuper-titkosszolgálat élére, Magyar Péter most menesztette

Hatala Anna, a Nemzeti Információs Központ főigazgatója is távozik a posztjáról.

Német Szilvi
POLITIKA

A parlament leghevesebb vitájában Forsthoffer Ágnes házelnök elvette a szót Magyar Pétertől, aki ezt nem hagyta annyiban

Házszabályból oktatta ki a házelnököt a kormányfő.

Haszán Zoltán
POLITIKA

Tényleg New Yorkban házasodott össze Taylor Swift és Travis Kelce, Adam Sandler adta őket össze

Óriáskivetítőkön hirdették, hogy összeházasodtak.

Windisch Judit
bulvár

Forsthoffer Ágnes kezdeményezte azoknak a pereknek a békés megegyezéses lezárását, amelyeket korábbi képviselők indítottak Kövér László túlzó mértékű büntetései miatt

Mindezt úgy jelentette be a tiszás házelnök, hogy jelezte, súlyos büntetéseket szabhatna ki ő is a Parlamentben készített lejárató videók miatt.

Haszán Zoltán
POLITIKA

Az Országgyűlés megszavazta a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetését

A kétharmados többséget igénylő sarkalatos törvényt 135 igen, 44 nem szavazattal, 6 tartózkodás mellett fogadták el.

Német Szilvi
POLITIKA

Elzöldült a Velencei-tó

Még egy rossz hír Magyarország harmadik legnagyobb természetes taváról.

Kaufmann Balázs
környezetvédelem

Akiket valamiért elkerül a Tisza Tisztítótüze

Az új NAV-elnök miatt a korrupcióellenes kiállásáért évekkel ezelőtt meghurcolt Horváth András borult ki, az Iparművészeti Múzeum igazgatóján a saját beosztottjai, de a korábban az EU-s pénzeket felügyelő főember is maradhatott, pedig ellene még petíció is indult.

Rovó Attila
POLITIKA

Felfüggeszti működését Lázár János revolverlapja, a Promenad24

A továbbiakban a Facebookon lesznek elérhetőek.

Molnár Kristóf
Média

Tűz volt a Hortobágyon, 96 hektár égett le

Ebből 80 hektár legelő, a többi nádas volt.

Molnár Kristóf
tűz

Megvan a második afrikai továbbjutó, Egyiptom tizenegyesekkel intézte el Ausztráliát

Az ausztrálok kapust cseréltek a büntetőpárbaj előtt, hiába, az egyiptomiak négyből négyet bevertek.

Gazda Albert
sport

160 milliárdot osztott ki teljes titokban az Orbán-kormány, a fideszes narratívát szajkózó Alapjogokért Központ is kapott belőle

5-10 milliárdokat kaptak egyes kekvák, és természetesen az MCC sem maradhatott ki a szórásból.

Windisch Judit
POLITIKA

246 millió forintért utazott tavaly bérelt magángépen Amerikába Szijjártó Péter

Ez volt az az eset, amikor a volt külügyminiszter arról posztolt, hogy szerényen vonatozik, csakhogy a gép eközben üresen követte.

Kaufmann Balázs
belföld

Megvan az új NAV-elnök

Tamásné Czinege Csilla a kormányváltás óta eddig is irányította a hatóságot.

Kaufmann Balázs
belföld

Az Európai Bizottság nem engedte, hogy az NMHH közvetlenül léphessen fel az RTL ellen

A médiahatóság jogmegkerülési eljárást indított a Luxemburgban bejegyzett médiaszolgáltató ellen, amit 1 millió 50 ezer forintra akart büntetni. A Bizottság azonban precedensértékűnek tekinthető döntésében elutasította a kérelmet.

Molnár Kristóf
Média

Az amerikai történelemben példátlan az, ahogy Donald Trump a saját családját gazdagítja az elnöki döntéseivel

Trumpék rommá keresik magukat kriptovalutákkal és részvényekkel, miközben arab, indiai, vietnámi, román befektetőknek köszönhetően szárnyal az ingatlanbiznisz is. Amerika korábbi elnökei soha nem is mertek ehhez hasonló családi üzleteket kötni az elnökségük alatt.

Herczeg Márk
külföld