Kína fogy

reggel 4
  • Link másolása
  • Facebook
  • X (Twitter)
  • Tumblr
  • LinkedIn

Jó reggel! Folytatom a tegnapi hírlevelet, máris itt van

A hírleveleinkre itt lehet feliratkozni.

BELPOLITIKA

A dollárbaloldalozás nem volt elég a Fidesznek a győzelemhez: hiába nyertek tavasszal Jászberényben, most a DK nélküli ellenzék is kétharmaddal verte őket.

Fotó: Bankó Gábor/444

Szijjártó Péter elment Davosba, ahol arról beszélt, hogy a következő időszak sokkal rosszabb lehet, mint a hidegháború volt, és már most megmondta, hogy idén is biztosan megdől a beruházási rekord.

Fizetős próbaérettségi miatt vizsgálódik a tankerület egy salgótarjáni gimnáziumban. Tippeket is adtunk a középiskolai felvételi előtti utolsó napokra.

GAZDASÁG

Egy építtetője lenne minden állami építménynek: a Lázár-minisztérium Lázárt tenné az építkezések kulcsfigurájává.

Fotó: Németh Dániel/444

Kósa Lajos ügyvédjéhez köthető cég nyithat bányát Recsken, az ügyben összehívott falugyűlésen egy geológus elmondta, hogy egyébként a kő alkalmatlan arra, amire használni akarják.

Pár 10 ezres köztartozások miatt 2,5 milliós támogatásokat kezdett visszakövetelni a magyar állam olyan nagycsaládosoktól, akik a 2019-ben indult autóvásárlási programban kapták a támogatást. A Magyar Államkincstár szerint jogszerűen járnak el, de ha kell, felülvizsgálják a visszakövetelést.

A 444 olvasói tippeket adtak, hogyan lehetne elnevezni a NER kezébe kerülő Vodafone-t, ami után a Telekom is emeli az árakat.

UKRAJNA, OROSZORSZÁG, BELARUSZ

Napi 160 millió eurót vesztettek az oroszok eddig az olajszankciókon, és februártól még 120 milliót buknak a szankciók második körének élesítésével, miközben az EU tagállamai már csak harmadannyit költenek orosz energiára, mint tavaly márciusban.

A Szabad Európa arról írt, hogy a magyar kormány megint orosz oligarchákat töröltetne a szankciós listáról (szeptemberben is hasonló próbálkozásról számoltak be).

Félt, hogy kivégzik, ezért menekült Norvégiába a Wagner-csoport egykori parancsnoka, aki menedékjogot kért.

Két éve raboskodik Alekszej Navalnij, aki mindenkit biztat, hogy ne adja fel a reményt, a sötétség elmúlik, és Oroszország boldog lesz. Szerinte minden ellenállás számít ezzel a bűnbandával szemben, még ha csak szimbolikus is.

Mark Rutter holland kormányfő és Joe Biden bejelentik Ukrajna felfegyverzését a Fehér Házban.
Fotó: BART MAAT/ANP via AFP

Putyin úgy döntött, az orosz cégek figyelmen kívül hagyhatják a „barátságtalan” országok részvényeseinek szavazatát, illetve hatályon kívül kell helyezni Oroszországban az emberi jogok védelméről szóló európai egyezményeket.

Három nappal a Dnyipro-botrány kirobbanása után a felmentését kérte az ukrán elnök tanácsadója, Olekszij Aresztovics. Közben pár szál virággal emlékeztek Moszkvában a dnyiprói halottakra, azonnal megjelentek a rendőrök, és bevittek négy embert.

  • Távollétében pert indítottak Szvjatlana Cihanouszkaja belorusz ellenzéki vezető ellen.
  • Az USA és Németország után Hollandia is Patriot légvédelmi rakétarendszereket küld Ukrajnának.
  • Szergej Sojgu 3 éves haderőreformot jelentett be.
  • Ukrajna megkapta az uniós támogatás első részletét, 3 milliárd eurót.
  • Először találkozott személyesen az amerikai és az ukrán hadsereg főparancsnoka.

KÜLFÖLD

Történelmi fordulat zajlik a világ legnépesebb országában: 60 éve először csökkent Kína népessége.

Harry herceg könyve a tökéletes bulvársztori, legutóbb talán az ukrán háború tudta úgy uralni a médiát, mint a Tartalék című önéletrajz.

Harry herceg könyvét reklámozó Harry herceg Harry herceg hazájának egyik könyvesboltjában
Fotó: JUSTIN TALLIS/AFP

Miközben Németországban szerves anyagokon alapuló akkumulátort fejlesztettek, aközben Greta Thunberget is őrizetbe vették egy szénbánya elleni tüntetésen Németországban.

Kenya háborút hirdet több millió szövőmadár ellen, amik rárepültek a terményekre, de a kártevők irtására általában használt vegyi anyag veszélyes lehet más fajokra is, miközben Kenyában a szárazság miatt amúgy is ezrével hullanak a nagyvadak. Mindennek tetejébe példátlan hőhullámokat és világszerte felmelegedést hozhat az idén visszatérő El Niño.

A brit kormány vétót emel a nemi önazonosság jogi megváltoztatását könnyítő törvény ellen, az 1999-es alkotmányos reform óta először élve a lehetőséggel.

A szocdem Boris Pistorius lesz az új német védelmi miniszter: a 62 éves férfi eddig tartományi szinten politizált, hatékony megoldóember hírében áll.

Vádalkut kötött a Katar-gate egyik főszereplője: Pier Antonio Panzeri együttműködik a belga hatóságokkal.

  • Németország már a norvégoktól veszi a legtöbb gázt.
  • Macron elleni merényletterv vádjával állítottak bíróság elé 13 szélsőjobboldalit Franciaországban.
  • Tapssal, füttyögéssel, örömkönnyekkel ünnepelték az olaszok a hírhedt maffiafőnököt elfogó rendőröket.
  • 16 éve repülőbalesetben vesztette el a férjét a Nepálban lezuhant gép másodpilótája.
  • Madonnánál lehet a száz éve eltűntnek hitt festmény, egy francia polgármester kölcsönkérné tőle.
  • Gyerekpornó-birtoklásért letartóztatták az Oscar-díjra nevezett osztrák film színészét.
  • A világ legrégibb rovásírásos rúnakövét fedezték fel Norvégiában.

SPORT

Shakiráék válnak sok 100 millió ember szeme láttára: ezért jelent meg Gerard Piqué a csuklóján Casio órával, egy Renault Twingóban ülve. Shakira dalban szólt be volt pasijának és új barátnőjének, utóbbit olcsó órához és autóhoz hasonlítva.

Fotó: ANTHONY WALLACE/AFP

Meccseket kellett félbeszakítani a hőség miatt az Australian Openen, ahol ráadásul betiltották az orosz és a belarusz zászlót egy orosz és egy ukrán teniszezőnő meccse után, ahol az ukrán szurkolók szerint az oroszok fenyegetőn léptek fel.

  • Szexuális zaklatás miatt nyomoznak a Francia Labdarúgó-szövetség elnöke ellen.

BORÍZ

Orbán Viktor húsvétkor ünnepli Krisztus feltámadását 2013-ban.
Fotó: Orbán Viktor/Facebook

Már mindenkinek elérhető a Borízű Hang 105. része: karajszerű makréla, a fine dining fenntarthatósági válsága, futsalos haverok az egyetemek élén, dupla kiszálló, Orbán Viktor feltalálja a nemzetközi kapcsolatokat.

Kapcsolódó cikkek

Ragacsa köti a semmit

A lánglelkű Gyurcsány verse, a tehetséges Mr. Rákay, a kelepcébe kerül Cosa Nostra-főnök, Zelenszkij jobbkeze és a Mészáros csapat nagy nyaralása a 444 reggeli hírlevelében.

Herczeg Márk
reggel 4

A dollárbaloldalozás nem volt elég a Fidesznek a győzelemhez

Hiába nyertek tavasszal Jászberényben, most a DK nélküli ellenzék is kétharmaddal verte őket.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Napi 160 millió eurót vesztettek az oroszok eddig az olajszankciókon

Februártól még 120 milliót buknak a szankciók második körének élesítésével. Az EU tagállamai már csak harmadannyit költenek orosz energiára, mint tavaly márciusban.

Magyari Péter
gazdaság

Harry: a tökéletes bulvár

Legutóbb talán az ukrán háború tudta úgy uralni a médiát, mint A tartalék című önéletrajz. Ehhez csak az elképzelhető legjobb alapanyag kellett, és a világ legprofibb szakemberei.

Bede Márton
bulvár

Shakiráék válnak: ezért jelent meg Gerard Piqué a csuklóján Casio órával, egy Renault Twingóban ülve

„A nők nem sírnak többé, a nők számlát állítanak ki." Shakira dalban szólt be volt pasijának és új barátnőjének, utóbbit olcsó órához és autóhoz hasonlítva. A focistának több sem kellett. Aki menő, az a veszekedéseit is sok százmillió ember előtt intézi.

Szily László
ÉLET

Szijjártó Péternek idén végre volt ideje elrepülni Davosba

Már többször hívták, de még soha nem tudott elmenni.

Vég Márton
külföld

Szijjártó Péter Davosban: Oroszország része a realitásnak

A külügyminiszter szerint a következő időszak sokkal rosszabb lehet, mint a hidegháború volt.

Vég Márton
külföld

Már most biztos, hogy idén is megdől a beruházási rekord – jósolja Szijjártó január 17-én Davosban

Úgy látszik, a kormányból nem csak Orbán Viktor tud fickósabb, macsósabb lenni.

Herczeg Márk
idióta rekordok

Fizetős próbaérettségi miatt vizsgálódik a tankerület egy salgótarjáni gimnáziumban

A Madách Imre Gimnázium egy külsős céggel bonyolította le a próbaérettségit, hogy ne a tanáraiknak kelljen munkaidőn túl is ezzel foglalkozniuk.

Király András
belföld

Pár nap alatt már nehezen lehetne megtanulni helyesen írni

Tippek a középiskolai felvételi előtti utolsó napokra.

Jelinek Anna
oktatás

Szalay-Bobrovniczky Kristófnak nincs szüksége a legalább 25 éve szolgáló katonákra

Utat nyitnak egy fiatal parancsnoki generáció felemelkedéséhez.

Vég Márton
hadsereg

A Kutyapárt és az LMP támogatja Baranyi Krisztina újraindulását Ferencvárosban

A többi párt még nem szólalt meg.

Szurovecz Illés
POLITIKA

Kutya tartotta rettegésben a Bagoly utca lakóit

Folyton közterületen tartózkodott, embereket és autókat harapdált az érdi eb.

Szurovecz Illés
ÁLLAT

Egy építtetője lenne minden állami építménynek: Lázár János

A Lázár-minisztérium Lázárt tenné az építkezések kulcsfigurájává.

Szurovecz Illés
POLITIKA

Kósa Lajos ügyvédjéhez köthető cég nyithat bányát Recsken

Az ügyben összehívott falugyűlésen egy geológus elmondta, hogy egyébként a kő alkalmatlan arra, amire használni akarják.

Dienes Gábriel
belföld

Pár tízezres köztartozások miatt 2,5 milliós támogatásokat kezdett visszakövetelni a magyar állam

Olyan nagycsaládosoktól, akik a 2019-ben indult autóvásárlási programban kapták a támogatást.

Király András
belföld

A Magyar Államkincstár szerint jogszerűen járnak el, de ha kell, felülvizsgálják a nagycsaládos-autótámogatások visszakövetelését

„A program keretében több mint 28 ezer család autóvásárlását támogatta a kormány, ebből mindösszesen 65 esetben (0,002%-ban) volt szükség a támogatás visszafizetésére szabálytalanságok vagy köztartozások miatt.”

Herczeg Márk
gazdaság

Ha lenne esze a Fidesznek, ezek közül választana új nevet a Vodafone-nak

A 444 olvasói a vártnál is durvább keresztanyának és keresztapának bizonyultak. Micsoda neveket kaphatna a frissen államosított mobilszolgáltató! A GSMesétől a Teleneren át a Callzultációig.

Szily László
gazdaság

A Vodafone után a Telekom is emeli az árakat

Egészen pontosan inflációkövető díjkorrekciót hajtanak végre.

Vég Márton
gazdaság

Apad a kereslet, kivárnak a vevők a lakásvásárlással

Az albérlet viszont még drágább lehet.

Vég Márton
ingatlan

A teljes balatoni partvonalon kilövik a nagy kárókatonákat

A nagy kárókatonák tömegeinek nemcsak a halfogyasztása, hanem az ürüléke is gondot okoz.

Vég Márton
ÁLLAT

Mégis a helyén marad a rusnya Nyugati téri felüljáró

A rezsicsökkentés megvédése és a honvédelmi célok teljesítése miatt.

Jelinek Anna
Budapest

OMSZ: Árvizeket okozhat a sok csapadék

Magyarország „északkeleti folyói megáradhatnak”, „a következő hat napban a Sajón, a Tarnán és a Zagyván az 1. fokú árvédelmi készültségi szintet meghaladó, a Bodrogon a 2. fokú árvédelmi készültségi szint közelébe emelkedő vízállások várhatók”.

Herczeg Márk
időjárás

Egymástól 150 méterre állt meg egy Intercity és egy személyvonat Tápiógyörgyénél

Szerencsére ezen a részen egy hibás berendezés miatt csak lassan mehetnek a vonatok.

Herczeg Márk
baleset

Szabad Európa: A magyar kormány ismét orosz oligarchákat töröltetne a szankciós listáról

Szeptemberben is hasonló próbálkozásról számoltak be.

Szurovecz Illés
háború

Félt, hogy kivégzik, ezért menekült Norvégiába a Wagner-csoport egykori parancsnoka

Menedékjogot kért.

Vég Márton
külföld

Navalnij: Minden ellenállás számít ezzel a bűnbandával szemben, még ha csak szimbolikus is

Két éve raboskodik Putyin legnagyobb ellensége. Mindenkit arra biztat: ne adja fel a reményt, a sötétség elmúlik, és Oroszország boldog lesz.

Szurovecz Illés
külföld

Putyin új rendelete: az orosz cégek figyelmen kívül hagyhatják a „barátságtalan” országok részvényeseinek szavazatát

Oroszország nemzeti érdekeinek védelmében.

Herczeg Márk
háború

Putyin hatályon kívül helyezteti Oroszországban az emberi jogok védelméről szóló európai egyezményeket

A törvényjavaslat szerint hatályát veszti az Európa Tanács 1949. május 5-i alapokmánya, az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló 1950. november 4-i egyezmény és a terrorizmus elleni küzdelemről szóló 1977. január 27-i európai egyezmény is.

Herczeg Márk
külföld

Zelenszkij tanácsadója nem lesz többé Zelenszkij tanácsadója

Három nappal a Dnyipro-botrány kirobbanása után a felmentését kérte Olekszij Aresztovics.

Gazda Albert
háború

Pár szál virággal emlékeztek Moszkvában a dnyiprói halottakra, azonnal megjelentek a rendőrök

Bevittek négy embert, a hírek szerint ketten épp csak arra jártak.

Szurovecz Illés
háború

Távollétében pert indítottak Szvjatlana Cihanouszkaja belorusz ellenzéki vezető ellen

Cihanouszkaja bohózatnak és Lukasenka személyes bosszújának nevezte az eljárást.

Dienes Gábriel
külföld

Az USA és Németország után Hollandia is Patriot légvédelmi rakétarendszereket küld Ukrajnának

Mark Rutte a Fehér Házban jelentette be, hogy Hollandia az eddig bejelentetteken túl további 2,5 milliárd eurót költ a kijevi vezetés támogatására.

Herczeg Márk
háború

Szergej Sojgu 3 éves haderőreformot jelentett be

Nagyszabású változtatásokat hajtanak végre a fegyveres erők összetételében, létszámot bővítenek és megváltoztatják az Orosz Föderáció katonai-adminisztratív felosztását.

Herczeg Márk
háború

Ukrajna megkapta az uniós támogatás első részletét

3 milliárd euró.

Vég Márton
külföld

Először találkozott személyesen az amerikai és az ukrán hadsereg főparancsnoka

Valahol az ukrán lengyel–határnál.

Szurovecz Illés
háború

Hatvan éve először csökkent Kína népessége

Várhatóan történelmi fordulópontot jelent a népességnövekedés negatívba fordulása a világ jelenleg még legnépesebb országában.

Dienes Gábriel
külföld

Szerves anyagokon alapuló akkumulátort fejlesztettek Németországban

Az előállításához nincsen szükség ritkaföldfémekre, a világ minden táján rendelkezésre álló alapanyagok felhasználásával készül. A Deutsche Welle riportja.

Király András
TECH

Greta Thunberget is őrizetbe vették egy szénbánya elleni tüntetésen Németországban

A rendőrség szerint egy csoport a Lützerathtól kb. 9 km-re lévő Garzweiler 2 bánya bejárata felé rohant, egy ember be is ugrott a bányába.

Herczeg Márk
környezetvédelem

Kenya háborút hirdet több millió szövőmadár ellen, amelyek rárepültek a terményekre

A kártevők irtására általában használt vegyi anyag veszélyes lehet más fajokra is.

Dienes Gábriel
ÁLLAT

Ezrével hullanak a nagyvadak Kenyában a tartós aszály miatt

A júniustól novemberig tartó időszakban 130 elefánt, 3900 gnú és 1400 zebra esett áldozatul a szárazságnak.

Herczeg Márk
klímakatasztrófa

Példátlan hőhullámokat és világszerte felmelegedést hozhat az idén visszatérő El Niño

A valaha volt legmelegebb évet is az El Niño fűtötte még melegebbre.

Dienes Gábriel
klímakatasztrófa

A brit kormány vétót emel a nemi önazonosság jogi megváltoztatását könnyítő törvény ellen

A kormány most élt először ezzel a törvényi vétólehetőséggel az 1999-es alkotmányos reform óta.

Herczeg Márk
külföld

A szocdem Boris Pistorius lesz a következő német védelmi miniszter

62 éves, eddig tartományi szinten politizált, hatékony megoldóember hírében áll.

Szily László
POLITIKA

Vádalkut kötött a Katar-gate egyik főszereplője

Pier Antonio Panzeri együttműködik a belga hatóságokkal.

Jelinek Anna
külföld

Németország már a norvégoktól veszi a legtöbb gázt

Egy év alatt jelentősen felpörgött a norvég export.

Szurovecz Illés
külföld

Macron elleni merényletterv vádjával állítanak bíróság elé 13 szélsőjobbost Franciaországban

A Les Barjols nevű csoport tagjai a gyanú szerint mecsetek és bevándorlók elleni támadásokat, valamint államcsínyt is terveztek.

Király András
külföld

Tapssal, füttyögéssel, örömkönnyekkel ünnepelték az olaszok a hírhedt maffiafőnököt elfogó rendőröket

Messina Denaro szülőfalujában pezsgőt is bontottak, egy palermói férfi pedig sírva ölelgette a kommandósokat.

Boros Juli
külföld

16 éve repülőbalesetben vesztette el a férjét a Nepálban lezuhant gép másodpilótája

A gyász vitte a pilótaképzésbe, sikeres karriert épített, végül ő is úgy halt meg, ahogy a férje.

Szurovecz Illés
külföld

Madonnánál lehet a száz éve eltűntnek hitt festmény, egy francia polgármester kölcsönkérné tőle

Az énekesnőt is szívesen látnák Amiens-ben, de erről persze álmodni sem mernek.

Szurovecz Illés
külföld

Gyerekpornó-birtoklásért letartóztatták az Oscar-díjra nevezett osztrák film színészét

A Film & Music Austria elítéli Florian Teichtmeistert, de ő „nem a »Fűző«, és ezt az egyént szigorúan el kell választani a rendező, Marie Kreutzer és a csapat kiemelkedő művészi teljesítményétől”.

Herczeg Márk
FILM

A világ legrégibb rovásírásos rúnakövét fedezték fel Norvégiában

A 31×32 cm nagyságú kövön, amit a lelőhelye után Svingerud-kőnek neveztek el, több felirat is található, de nem mind értelmezhető.

Herczeg Márk
Történelem

Meccseket kellett félbeszakítani a hőség miatt az Australian Openen

35 fokos a hőség Melbourne-ben, a fedetlen pályákon délután beszüntették a játékot.

Király András
sport

Betiltották az Australian Openen az orosz és a belarusz zászlót

Egy orosz és egy ukrán teniszezőnő meccse után, ahol az ukrán szurkolók szerint az oroszok fenyegetőn léptek fel.

Király András
sport

Szexuális zaklatás miatt nyomoznak a Francia Labdarúgó-szövetség elnöke ellen

Le Graët tagad és politikai nyomásról beszél.

Szurovecz Illés
külföld
Podcast

Kedd van, mától mindenkinek elérhető a Borízű #105: Van ez az Erasmus fele olyan jó, mint a Néphadsereg?

Karajszerű makréla, a fine dining fenntarthatósági válsága, futsalos haverok az egyetemek élén, dupla kiszálló, Orbán Viktor feltalálja a nemzetközi kapcsolatokat. Vasárnap még csak az előfizetők hallják, keddtől mindenki.

Uj Péter, Bede Márton, Winkler Róbert
podcast

Genetikailag kódolt, hogy aki gyakran fogyaszt alkoholt, az internetfüggő is lehet

Egyes gének egyszerre többfajta szenvedélybetegség kialakulásához is hozzájárulhatnak.

Vég Márton
TUDOMÁNY